Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

Agro-Legato Kft.

Agro-Legato Kft.Dudás JánosÜgyvezető Igazgató

Agro-Legato Kft. 10 évvel ezelőtt alakult. Ez egy teljesen magyar tulajdonú vállalkozás, gyakorlatilag 1996-ban a semmiből indultunk el, csupán a lelkesedésünk volt. Minimális anyagi eszközzel és hatalmas ismeretanyaggal rendelkeztünk, ezeket próbáltuk úgy szolgálatba állítani, hogy tevékenységünk sikeres legyen. Budapesten vagyunk a 13. kerületben a Lőportár utca 16. szám alatt.

Úgy építettük fel a cég tevékenységét, hogy egy vertikumot próbálunk kiszolgálni, korábbi ismeretanyagunk alapján ez a tejipar volt. A tejiparban ezért mi kiépítettük kapcsolatainkat a tejtermelőkkel, az állategészségüggyel, és a feldolgozóiparral. Termelőkkel olyan kapcsolatot építettünk ki, hogy eszközöket, berendezéseket tudjunk szállítani nekik, állategészségügyi vonalon abba az irányba mozduljunk el, hogy bizonyos állategészségügyi készítményeket, embrió átültetésekhez szükséges berendezéseket tudjunk szolgáltatni a partnerek részére.

A harmadik főtevékenység, pedig a feldolgozóipar volt. Mi a feldolgozóiparnál a laboratóriumokat, minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítást szolgáljuk ki. Mivel a cég tevékenységéhez szigorúan hozzá tartozik eszközök, berendezések szállítása is komoly hangsúlyt kellett fektetnünk, hogy egy megfelelő szervízháttért biztosítsunk partnereink részére, ez 10 éve működik és egyik legsikeresebb tevékenységünk.

Lőportár u. 16. szám alatt van az irodánk, létrehoztunk egy irodát Romániában is 2000-ben, ami már közel 6 éve sikeresen működik, és a tavalyi évben nyitottunk szintén egy irodát Szófiában Bulgáriába. Folyamatos raktárkészlettel rendelkezünk, amely azt biztosítja a partnerek részére, hogy azonnal ki tudjuk őket szolgálni.

Mivel egy erősen szakspecifikus tevékenységről van szó, ezért nagy figyelmet kellett fordítani a kollégák kiválasztására. Mivel kereskedelemmel foglalkozunk, természetesnek vehetjük azt, hogy kereskedelmi végzettséggel, tevékenységgel, háttérrel rendelkező kollégák álljanak rendelkezésre. Partnereink kizárólag szakmai körökből kerülnek ki, ezért a szakmai múlt a szakmai háttér megléte rendkívül fontos minden egyes kollégánk esetében, továbbá kiterjedt szakmai ismeretanyaggal kell rendelkezniük.

Árbevételünk folyamatosan növekedett mindaddig, amíg az európai Unióhoz csatlakozott Magyarország. Jelenleg stabil az árbevételünk, minimális mértékű növekedést értünk el. Termelőkkel foglalkozunk, az országban több ezer tejtermelő van, mi úgy állítottuk össze ezeket a kínálati csomagjainkat, hogy a kicsik, közepesek, nagyok is megtalálhassák azt a számukra megfelelő optimális megoldást, amellyel ki tudjuk őket szolgálni. Sikeresen növeljük tevékenységeinket az élelmiszeripar területén, amelynél a tejiparból kilépve az élelmiszeripar egyéb ágazatait is megcéloztuk. Itt prioritást fogunk adni a húsiparnak, konzerviparnak, egyéb olyan feldolgozói tevékenységeknek, ahol ugyanúgy minőségellenőrzésre, minőségbiztosításra van szükség. Azonban ezeknek az objektív mérésére, vizsgálatára már nehezebb feladatok kínálkoznak. Ezeket a feladatokat ma csak úgy lehet megoldani, ha korszerű műszereket, korszerű teszteket használunk, ahol az objektivitás biztosítva van.

Külföldi területen a volt szocialista országok területén végezzük a tevékenységünket, ebbe beleértem a Baltikumot, Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, volt Jugoszlávia területét. Ezeken a területeken, képviselőkön keresztül jelenünk meg. A tejipari vertikum teljes egészét kiszolgáljuk. Tejtermelők döntő többségével valamiféle üzleti kapcsolatba állunk, ez azt jelenti, hogy egészen a kicsiknél is minimális eszközzel, minimális berendezésekkel jelen vagyunk, de jelen vagyunk a legnagyobbaknál, ahol több ezres tehenészetek is vannak, pl. a Hódmezőgazda Rt, Mezőhegyesi Agrár Rt. Bárhova nézek a térképen biztos, hogy találok egy partnert.

A kezdetekben nagyon nagy szükség volt arra, hogy bemutatkozzunk. A személyes kapcsolatok megteremtésére kiváló alkalom volt a kiállításokon való megjelenésünk. Az utóbbi időben nagyon sok partnerünk lett Magyarországon, személyes kapcsolat megvan, ezt a személyes kapcsolatot kell nekünk még szorosabbra fűzni. Ezeket inkább szakmai napok keretében tudjuk megvalósítani. Egyre jobban hiszünk abban, hogy a személyes kapcsolatoknak még nagyobb jelentősége van, mintegy kiállításon való részvételnek, ezért inkább arra törekszünk, hogy akár a cégnél kisebb csoportok részére szakmai tájékoztatókat tartsunk, és évente 1-2-3 országos rendezvénnyel próbáljuk azokat a kapcsolatokat fenntartani, vagy tovább javítani, ami idáig is megfelelő volt a partnerek részére.

Én úgy érzem, hogy a cégnek az egyik legnagyobb erénye az, hogy nagyon komoly, és biztos szerviz hátérrel rendelkezünk, rövid idő alatt meg tudjuk oldani a problémákat. Szervizzel kapcsolatos probléma, hibabejelentés, reklamáció még nem érkezett.

A cég filozófiáját tovább szeretném erősíteni. A cég filozófiája a következő, és ez a mottónk is egyben: Szilárd partnerek, rugalmas megoldások. Azért választottuk ezt cég mottónak, hiszen mai magyar gazdasági körülmények között egyrészt nagy szükség van a szilárd partnerekre, és igen jelentősen igénylik a partnerek a rugalmas megoldásokat is.

Jelenlétünket a külföldi piacokon tovább kellett erősítenünk, hiszen az Európai Unió bővül, itt nekünk jelen kell lenni, úgy mint magyar tőkének, úgy, mint magyar ismeretnek.

A magyar élelmiszeriparnak hagyományai, tradíciója alapján helye van Európában és az egész világon.

Agro-Legato Kft.

SzolgáltatásBudapest-Budapest(1134) Lőportár U.
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió