A cégünk 1985-ben alakult 2 fővel, mint Antal Árnyékolástechnikai Vállalkozás. A kezdeti árbevétel pár százezer forint volt. 1990-ben átalakultunk kft-vé. Akkor már 6 fővel dolgoztunk. A későbbiek folyamán ez a létszám a mai időszakra 63 főre fejlődött fel. Az árbevétel is ennek függvényében változott. 1990-ben kb. 5-6 millió forint volt, az idei éves jövedelmünk 673 millió forint.
Cégünk kezdeti profilja redőny- és reluxagyártás volt. Ez a későbbiek folyamán annyiban bővült ki, hogy ezekhez a termékekhez elkezdtünk alkatrészeket gyártani. Ezzel átalakult a cégnek a profilja is, mert mint árnyékolástechnika szerelésével cégünk nem foglalkozik, csak alkatrészeket és ezekből készterméket gyártunk a viszonteladóink részére. Ez azt jelenti, hogy fröccsöntéssel, extrudálással, profilhengerléssel és más egyéb szakmához tartozó alkatrészek gyártásával foglalkozunk jelen pillanatban. Az évek folyamán a külkereskedelembe is bekapcsolódtunk a ’90-es évek után. Ez kezdetben csak külföldről behozott termékeket jelentett, amit a hazai piacon adtunk el. Ez a későbbiek folyamán átalakult olyan szinten, hogy külföldre a környező volt szocialista országokba, Romániába, Jugoszláviába, Szlovákiába és Ukrajnába értékesítjük az általunk gyártott termékeket. A gyártási folyamat két telephelyen zajlik. Van egy külső telephelyünk, ahol az alapanyagokat készítjük. Itt a belső telephelyen, a Monostorpályi úton pedig késztermékeket állítunk elő. Ez úgy oszlik meg, hogy a külső telephelyen dolgozik kb. 40 ember, a belső telepen pedig 20 ember foglalkozik a termékeknek a készre gyártásával és az értékesítésével. Ami fő tevékenységi körünkbe tartozik, a műanyag profilok extrudálása és a műanyag alkatrészek fröccsöntése. A műanyag profilok extrudálása főképpen nagyobb tételben harmonikaajtó profilokat jelent, amit eleinte Olaszországból hoztunk be, de aztán saját szerszámokat készítettünk hozzá és ezt bérbe extrudáltatjuk saját részünkre egy céggel. A műanyag termékek fröccsöntése pedig a szakmához tartozó alkatrészek, úgy redőnyautomata, szalagfüggöny-alkatrészek fröccsöntését, vagy különböző ablakgyártó cégeknek az ablakgyártáshoz szükséges apró alkatrészek fröccsöntését jelenti.
Az uniós csatlakozás, úgy gondolom, hogy lehet cégünk számára belőle pozitívum is, lehet, ami megszorításokat jelent, mindenképpen egy minőségi kihívást jelent, aminek megpróbálunk eleget tenni azáltal, hogy a cégünknél a minőséget folyamatosan fejlesztjük. Az idei évben akarjuk bevezetni az ISO minősítési rendszert, valamint bizonyos fő termékeinkre az ÉMI minősítést megszerezni. Nem csak Hajdú-Biharban, hanem az országban is elképzelhető, hogy nagy nyugati tőkeerős cégek megjelennek, de bízunk abban, hogy a hazai piacnak az ismerete azért részünkre előnyt fog jelenteni. Most 1 fővel elindítottunk egy céglátogatót és ezt tovább akarjuk bővíteni, 2-3 fővel akarjuk ezt csinálni folyamatosan. Egy kapcsolattartó rendszert alakítunk ki, aki a jelenlegi vevőinket folyamatosan látogatja és megpróbál új vevőket felkutatni a számunkra. Kiállításokon nem nagyunk veszünk részt, még pedig azért, mert szakmai kiállítások nem nagyon vannak az országban. Minden kiállítás inkább csak a lakosságot célozza meg, és mivel mi a lakosság irányába nem szolgáltatunk, ezért nem nagyon szoktunk kiállítani. Reméljük, hogy az uniósítás révén nagyobb piacokhoz jutunk és a szakmában eltöltött hosszú idő miatt kellő tapasztalatra tettünk szert és ennek segítségével egyrészt a külföldi versenytársakkal fel tudjuk venni a versenyt, sőt előre tud lépni a cégünk, ha kiteljesedik, akkor látszani fog.