Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

Átló Salgó Általános Logisztikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Átló Salgó Általános Logisztikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.Diósi JánosÜgyvezető Igazgató

Kedves látogatók! Köszönjük, hogy bizonyára szűkre szabott idejéből, szentel ránk néhány percet.

Salgótarján neve már a ’70-es évek közepétől összeforrott a raktártechnikával. Cégünk szakemberei ebben a városban nőttek föl, és itt szerezték meg szakmai tudásukat. Vállalatunk jelenlegi formájában 1995-től működik. Én, mint az Átló Salgó Kft. egyik alapítója, szakmai pályám nagy szerencséjének tartom, hogy már fiatal mérnökként bábáskodhattam az akkori Dexion Salgó elemek bölcsőjénél.

Fő feladatunk, hogy a raktártechnikai termékeinket és szolgáltatásainkat minél szélesebb körben ismertté tegyük. Kiemelten kezeljük a tervezőket, a fővállalkozókat és a forgalmazókat. Természetesen közvetlenül is vállalkozunk raktárak, irodák és üzemek, korszerű, gazdaságos berendezésére. Igény esetén, meglévő állványok bontását a komplett raktár költöztetését, és a kapcsolódó építészeti munkákat is elvégezzük. Csomagoláshoz, irattároláshoz, hullámpapír dobozaink széles választékát ajánljuk. Piaci jelmondatunk, a vevőnk ideje a legdrágább. Partnerünk kapjon meg minden számára fontos ismeretet, de kíméljük meg a nélkülözhető információk áradatától. Foglalkoztatási filozófiánk, a régiónk átlagosnál is nehezebb munkaügyi helyzete miatt, a jó képességű, de foglalkoztatási gondokkal küzdő munkatársak lehetőség szerinti alkalmazása, egyes esetekben csupán átmenetei segítségként.

Fő tevékenységi területünk a különféle tároló rendszerek tervezése, valamint kivitelezése, meglévő, vagy új anyagokból. A tároló állvány építőelemekből gyorsan megoldjuk vevőink raktározási gondjait. Azonos alapterületen csaknem kétszer annyi áru tárolható, ha fix állványainkat gördíthető alvázra szereljük. Az általunk tervezett raktárak az egyes logisztikai folyamatok szerves részét képezik. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több visszatérő megrendelővel büszkélkedhetünk.

Terveink között szerepel a kívülállók számára is egyszerű, és jól áttekinthető felhasználói segédletek kidolgozása, a méltán népszerű Salgó állványainkra. Ezek segítségével az építészek és a raktártechnológusok, az egyedi tervezést nem igénylő, tároló rendszereinket maguk is beilleszthetik saját projektjeikbe. További fontos feladatunk, hogy a porszórt, beégetett és horganyzott kivitelű, korrózióvédelem mellett, szélesítsük az úgynevezett, rozsdamentes állványaink felhasználási körét. Reméljük rövidesen ön is megtisztel bizalmával bennünket.

Köszönjük a figyelmét.

Átló Salgó Általános Logisztikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

SzolgáltatásNógrád-Salgótarján(3100) Béke Krt.
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió