1991-ben alapítottuk ezt a vállalatot Auto-Eskort néven. Én alapképzettségem szerint az építőiparban dolgoztam, mint építőgépész üzemmérnök, és véletlenszerűen választottam, választottuk az autó értékesítését és javítását.
A '90-es évek elején, a több lábon állás volt a divat, mindenki meg akart kapaszkodni valamelyik területen, ahol a vállalatát stabilizálni tudta. Amit akkor elhatároztunk, úgy érzem az idő előre haladtával egyre inkább sikerült megvalósítani, s igazolni, hogy jó döntéseink voltak. Akkor sokkal nehezebb volt, hiszen a Merkúr szintű autóértékesítésből kellett kiindulni, s aztán mindent önállóan megvalósítani. Igaz, hogy a Ford, mint multinacionális világcég nagyon sok segítséget adott, mögénk állt az értékesítési normáival, formáival, különböző tanfolyamokat tartott. Sőt meghatározta azt is, hogy hogyan szeretné, ha kereskednénk, s javítanánk ezt a szolgáltatást, s ennek nagyon sok hasznát vettük. Amit mi önállóan még hozzátettünk, a gondolat volt, hogy a regionális elhelyezkedés és a szolgáltatás minden palettájának a működtetése fog bennünket igazán jó útra terelni, a vállalkozásunkat stabilizálni.
Most ahol tartunk: hat telephelyünk van, Nyíregyházától-Tiszafüredig javítunk és értékesítünk autókat, egyrészt jelen vagyunk a használt autóértékesítésben, illetve van egy tartós bérletet bonyolító cégünk is, hogy minél komplexebb legyen a szolgáltatásunk. Beigazolódott, hogy jó döntés volt a Ford típus választása, mert nagyon széles a termékpalettája, hiszen 142-féle modellt értékesítünk a Fiestától, a Transiton át, a legkülönbözőbb kategóriákban. Nagyon jó a szervizkészsége a Fordnak, ez a rendszer bennünket is meglepett, hogy olyan célt tűz ki a nagyvállalat, hogy az után-gyártott alkatrészek árához közelítse a gyári eredetit, úgy építi fel a szervizkötelezettséget, hogy a javítás egyre olcsóbbá váljon és egyre kevesebb gondot jelentsen. Ezt többek között még a tartós bérletben üzemeltetett flottapark is segíti, hiszen nem mindegy, hogy milyen módon üzemelteti egy vállalat a járműparkját. Egy példával élnék, az adózásban, a bérelt autónál például több előny jelenik meg. A TÁNYA bérelt autónál gyorsított a leírhatóság, 5 év helyett 3 év alatt lehet leírni. Most is volt egy törvényváltozás a személygépkocsik javítási ÁFÁ-ját nem igényelhetik vissza, kivéve a bérelt autónál. Más egyéb olyan előnyök is jelentkeznek, amit egyrészt a Ford típusa, a Ford választás, másrészt pedig az üzemeltetés módjának a megválasztása jelent. Mi tapasztalatból mindenféleképpen azt javasolnánk, hogy akinek háromnál több autója van a vállalatában, a vállalatánál, érdemes egy kalkulációt elvégeznie, hogy milyen módon történjen a működtetés. Beruházást válasszon inkább, vagy bérleti konstrukciót. A bérleten túl az a bizonyos garanciális idő megválasztása is előny jelent nálunk, hiszen ez a Ford-nál szintén rugalmas, jelenleg két év standard, de vásárolható hozzá újabb két év extra garancia. Amennyiben ez megegyezik a jármű kihordásának az idejével, akkor nagyon könnyen kiszámítható, hogy csak a kötelező szervizekre kell gondot fordítani, ez viszont beépíthető a bérleti díjba. Ezért nagyon-nagyon meg kell fontolni, különösen, - ahol a költségérzékenység nagyon fontos - milyen módon vásárol, vagy üzemeltet járműveket. Nálunk a Ford-nál szerencsésen találkoznak ezek a pontok, az Auto-Eskortnál még van egy plusz, több telephelyünkön azonos mértékben, tehát a vállalkozó, ha több megyében dolgozik is, ugyanolyan szolgáltatást tudunk nyújtani.
Az utóbbi időben eléggé összekeveredtek a jól kitaposott ösvények, hiszen több olyan változás érinti az autós társadalmat, és nem csak a forgalmazókat, a felhasználókat is, ami igen nagy kihatással van a járműiparra. Az egyik az uniós csatlakozás, hiszen itt árakról kell beszélni, változhatnak-e, változnak-e az árak, milyen adó terheli a külföldről származó új és használt járműveket. A másik nagyon izgalmas kérdés a csoportmentesség, ami már a tagságunk utáni időszaknak a kihívása. Nagyon bonyolult összefüggések, nagyon nehéz rendszerezni azokat a trendeket, ami felé törekszik az autógyártó és forgalmazó világ. Európában természetesen az lenne a cél, hogy minden országban egyforma áron tudják értékesíteni az autókat. Már az eltérés lassan-lassan csak a különböző országokban alkalmazott „ÁFA-kulcs” lesz. Azért teszem ezt idézőjelbe, mert egy-két országban még ettől pár százalékkal öt-hat százalékkal eltérített árakkal dolgoznak. Az Európa Unióban, hogy mi várható, érdemes-e kiutazni például személygépkocsit vásárolni Dániába? Erre jelen pillanatban azt mondom, hogy érdemes egy darabot vásárolni, hiszen amire törekszik az Unió, az természetesen az árkiegyenlítés. Az európai országoknál a vám elmaradása révén már csak az adók fogják befolyásolni a különbséget, mert ott is egy kiegyenlítődést kell, hogy bekövetkezzen. A csoportmentesség ezen túl olyan módon befolyásolja az értéket, az árat, hogy a bennfentesek jól tudják, minden márkakereskedőnek új szerződést kell kötnie a disztribútorával, mert a régiek még másról szóltak. Ott még mentességet élvezett a piaci törvény alól a kereskedés, az autókereskedés, a törvény után már ez a kedvezmény megszűnik, tehát szabadpiaci versenyek közé kerülünk, ehhez már új szerződés is kell. Az új szerződések viszont már többet követelnek a márkák image megjelenésénél, mint korábban. S ezeknek a változásoknak valljuk be őszintén, mivel sokba kerülnek, az árra is lesz valamilyen módon hatása, hiszen a kereskedők költségei hirtelen fognak megnövekedni. Ez a két hatás majd ki kell, hogy egyenlítődjön és a kocsik árát ezután is, ahogy eddig is a meglévő konkurenciaharc szabja meg. A Ford-nak is megvan a két közel azonos konkurense és a gyártó is megnézi, hogy: mi újság nálatok, mennyiért adjátok az autót? Nagy áreltéréseket a piac nem fog tűrni, kiegyenlítődik és normalizálódik a gépkocsi ára. Hogy mi, az Autó-Eskort, hogyan fogunk megfelelni ezeknek az elvárásoknak? Szerencsére, nem új keletűek ezek a dolgok, hiszen rendszerével, ahogy korábban is említettem, a Ford már a saját szája íze szerinti kereskedésünket megalkotta, az alapokat lerakta, ami azt jelenti, hogy a képzésünk oktatási rendszerünk folyamatos. Itt most csak szigorítások várhatók ezen a területen, hiszen most már meg kell határozni, hogy hány száz óra képzés után lehet valaki mesterszerelő és hány ilyen főt kell az Autó-Eskortnak is a műhelyében foglalkoztatnia.
A külső megjelenésünket tekintve, szerencsére mi egy olyan időszakban tudtunk egy új beruházást megvalósítani, ahol már figyelembe tudtuk venni a különböző logók, bútorok színét, a kőporcelán minőségét, a használati értékét, beépíthetőségét a tervezéskor. Így tudtuk megvalósítani a mai elvárásoknak mindenben megfelelő Ford kereskedésünket. Szakmai zsargon ugyan, de szintén fontos a Prémium kereskedés kifejezés, ami nagyon fontos, hiszen ezt a fáradozásunkat a Ford is értékeli és bizonyos támogatási rendszerben, bónusz kategóriába kerülhetünk, ahol ez az értékesítési teljesítményünk miatt több pénzt jelent a vállalatnak. Ezért nagyon fontos volt a beruházás. Másik oldalról nekünk is nagyon tetszik, amit elvárnak tőlünk, tehát aki megnézi az új szalonunk környezetét és a portáltól kezdve a különböző helyekre felírt tájékoztató tábláinkat, az láthatja milyen gyönyörű, különösen esti kivilágításban. Ezért érdemes volt betartani ezeket a megjelenésre vonatkozó normákat is. A jövőben még ezen túl milyen feladatokat ró ránk az EU, természetes, hogy olyan dolgokat kell meghonosítanunk nagyon rövid időn belül, amire nyugaton több évtized állt rendelkezésre, és tudomásul kell vennünk, hogy ezen a területen ők előrébb járnak, főleg a gondolkodásmódban. Nekünk még nagyon nehéz, az új pályázati rendszer a különböző minősítéseknek való megfelelés. Minden egyes folyamat nekünk még borzasztó bürokratikusnak tűnik, - biztos van értelme – ott a kérdés be tudjuk-e tartani azokat, mikor milyen tanulmányt kell készítsünk, hogy például a működésünk megfeleljen környezetvédelmi szempontból, munkavédelmi szempontból, s jönnek a kérdéseink sorba-sorba. Bizonyos szempontból most sokkal bonyolultabbnak tűnik a működésünk, hiszen korábban nem merült fel bennünk, hogy valaki attól mesterszerelő, hogy 152 órát hallgatott és tanult a Ford képzései révén. Attól volt mesterszerelő, hogy neki adták a legtöbb borravalót. Magyarul ez a gondolkodásmód váltás, ez nagyon gyorsan meg kell, hogy történjen, azoknál, akik a szolgáltatás területén dolgoznak. Nekünk ez a dolog a stratégiánk révén könnyebb talán, ami a regionális központi elhelyezkedésből és a több telephelyből fakad. Ez kényszeríttet arra bennünket, hogy rendszerben gondolkozzunk, vagy az ISO minősítésünket megfelelő időben terjesszük ki a többi telephelyünkre is, ezek mind-mind sokkal könnyebbé teszik, hogy az új kérdésekre az Autó-Eskort a válaszát meg tudja adni időben, mert fontos, hogy a megfelelő időben legyenek, megfelelő válaszaink.
Öt év múlva jóstehetség kellene ahhoz, egyáltalán Debrecenben megjósolni, hogy hány márkakereskedés lesz, kik lesznek a tulajdonosok, milyen márkát fognak árulni. Most még ez nem annyira látszik és nem is olyan fontos, mi is nagyon jól vagyunk a Forddal, és mi Fordot szeretnénk nagyon sokat eladni. A piac, hogy - hogy fog változni azért ez már nem ilyen egyértelmű. 2007-től már a külföldiek is, EU tagok minden megkérdezés, beleegyezés nélkül itt Debrecenben is létesíthetnek Ford kereskedést, nagyobbat, mint a mienk, korszerűbbet és egy akkori helyzetre készülnünk kell, és akkori választ kell adjunk. Mi úgy látjuk, hogy ezeket a válaszokat, amiket folyamatosan előkészítettünk, meg tudunk válaszolni. Talán pont azért, mert nem most is 2004 május 1-re kell készüljünk, hanem ez egy folyamatnak a lépcsője. És azt, ha nem is tudjuk kiszámítani, hogy milyen szinten fogunk rálátni a régiónk autópiacára, hát nehezen adjuk fel. Tehát mindig meg tudjuk azokat a lépéseket tenni, amit a környezetünk elvár tőlünk, amit úgy hívnak, hogy konkurencia.