A cégünk alapítása 1986 nyarán kezdődött. Először másodállásban dolgoztam, majd 1992-1993 környékén főállásban, mint egyéni vállalkozó, 1997-től pedig kft.-ként. Székhelyünk és telephelyünk kezdetben a családi ház garázsa volt, később, 1997-től pedig Mezőkövesden, az Asztalos út 1. szám alatt, itt már egy kulturált csarnokban, megfelelő infrastruktúrával ellátott helyszínen és felszereltséggel.
Tevékenységi köreink főleg a szerszámgépek javítására, karbantartására irányulnak, egyrészt szerződéses formában, másrészt pedig a váratlan meghibásodások elhárítására is felkészülten tudunk reagálni. Tevékenységi körünkbe tartozik még a felújítás mellett gépek, berendezések szállítása és telepítése. A cégünk alkalmas komplex termelő üzemek gépparkjának telepítésére, akár országok közötti viszonylatban is. Telepítettünk már Svájcból, Ausztriából, Németországból, Szlovéniából, a volt NDK területéről, Csehországból berendezéseket magyarországi telephelyre. Közel 10 szerviz autóval rendelkezik a cégünk, amelyekkel a lehető leggyorsabban tudunk a meghibásodás helyszínére kivonulni, és a javításokat végrehajtani a partnerek igénye szerint.
A szerszámgépek javítása, karbantartása témakörében a tevékenységünk nagy részét a vállalati meghibásodások elhárítása teszi ki. CNC megmunkáló központokkal bezárólag a hagyományos szerszámgépek területén a fémipar berendezései adják a mi mozgásterünket. Emellett felújításokat, átalakításokat végzünk, és nagyon fontos terület, ami az utóbbi időben bontakozik ki, a speciális célgépek és speciális eszközök készítése, célgépek, berendezések gyártása. Itt tudnám megemlíteni az USA-ba készülő Nokarb célgépet, ami 2001-től megrendelőink megelégedésére szolgálja a termelést az USA-ban. A mezőkövesdi Asztalos úti telephelyen egy külön bejárattal rendelkező telephelyünk van, amelynek csarnoka közel 700 négyzetméteres alapterületen alkatrész raktárral és készenléti alkatrész háttérrel van felszerelve. Ez alkotja a váratlan meghibásodások javításához a fő alkatrész utánpótlás bázist. A javításhoz szükséges alkatrészek legyártását, szabályzását, finomítását, esetleg átalakítását végezzük a műhelyünkben. Ehhez megfelelő hagyományos, és optikai berendezések állnak rendelkezésünkre. Ha alkatrészre van szükség, és azok a kereskedelemben nem kaphatóak, akkor ezt egyedileg legyártatjuk kapcsolatrendszerünket igénybe véve, ott, ahol a lehető legjobban, legjobb minőségben gyártják. Az az ars poeticánk, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért.
A telephelyünk 70-80%-ban daruzott telephely, amit egy daruval nem tudunk, azt elektromos targoncával oldjuk meg. Csarnokon kívül 2 darab 3,5 tonnás diesel targonca, továbbá egy 10 tonnás, nagy teljesítményű targonca van, amivel nagyobb berendezéseket, és üzemeket tudunk szállítani, telepíteni. Jelenlegi telephelyünkön kívül Egerben, az Ipari Parkban van egy készenléti műhely, ahol 4-5 fő tartózkodik, ügyeletet tart. Az Egri Ipari Parkban lévő cégek azonnali, gyors kiszolgálására hivatott az a műhely.
A partnereink között szeretnénk felsorolni a Modine Hungáriát, akinek a teljes üzemvitelét visszük egy másik vállalkozással együtt. Továbbiakban a Zodel Hungáriát szintén Egerből, ahol a teljes üzemvitelt biztosítjuk, szerződéses kapcsolatban állunk a Bosch Rexrot Novotikával Egerből, és az Exír Hungáriával.
Cégünk alkalmazásában 24 fő áll, 1998 óta minőségbiztosítási rendszer működik a cégünknél. Tevékenységi körünk és munkavégzésünk nem csak Magyarországra korlátozódik, a minőségbiztosítás mellett a szolgáltatói felelősségbiztosításunk is egész Európára kiterjed.
Nagyon sok munkát végeztünk a Bosch Rexrot Tematika Kft.-nél, egy forgácsoló üzemet, és egy szerelő csarnokrészt telepítettünk Hannoverből ide, Egerbe. Egy másik társvállalkozással közösen végeztük a Bosch Rexrot Tematika áttelepítését az ipari parkba. Nagy előny, hogy a megrendelő kérésére és elvárásainak megfelelően mindig kulcsrakész berendezés eszközrendszert adunk át, a megrendelőnek csak üzemeltetnie szükséges a megvásárolt, vagy az áttelepített berendezéseit. A megvalósítandó feladatok közé tartozik a célgép építés és a célgép építés infrastrukturális hátterének biztosítása. További tervünk egy új csarnok építése a telephelyünkön, ahol még komplexebb formában lehet majd partnereink igényeit kiszolgálni.
A 2005-ös évben 250 millió forint körüli árbevétel realizálódik. Az árbevételünket nem igazán célunk túlságosan növelni, inkább az a célunk, hogy megtartsuk a partnereinket, és a későbbiekben az új partnereinknek bővebb szolgáltatást tudjuk biztosítani.