Partnerinfo EU

Ballabás Mechanika Kft.

Ballabás Mechanika Kft. Ballabás István Cégvezető

15 évvel ezelőtt másodállású kisiparosként a lakás pincéjében indult a vállalkozásunk. Azóta másfél hektáros iparterületen, 1200 négyzetméteres csarnokban dolgozunk 10 fővel. Elsősorban a gáz programhoz gyártottunk fém tömegcikket, csőbilincset, később kazánalkatrészeket, ezek ma is megmaradtak. Kizárólagos beszállítója vagyunk négy cégnek. Többek között Jugoszláviába, Olaszországba szállítunk. A második tevékenységi körünk nyolc évvel ezelőtt alakult, egy magyar szabadalmat karoltunk fel, és ezt próbáltuk a magyar piacon megjeleníteni. Kiállításra jártunk. Ma már szinte csak ezzel foglalkozunk, ez teszi ki a termelésünk 80%-át, ez a Konceptum építési rendszer. Szeretném ezt most önöknek ismertetni.

Egyre fontosabbá válik, hogy épületeink belső tereiben a legjobb közérzetet és életminőséget nyújtó mikroklímát teremtsük meg. Mindezt természetesen a lehető legkisebb költségszinten. A fejlett lakáskultúrájú országokban már széles körökben elterjedtek a különböző polisztirol hab technológiákon alapuló építési módszerek, kiszorítva más építési módszereket. E házak mikroklímája minőségileg jobb, fűtése, hűtése lényegesen olcsóbb. Az új technológia megvalósítója Magyarországon a Konceptum épületrendszer, mellyel itthon már sok száz családi ház épült fel. Ezek fűtési, hűtési energiaigénye a korszerű, falazott épületekhez képest kevesebb.

Az épület tartószerkezete a már jól ismert tartós beton, vasbeton. Ezeket a minden oldalról bent maradó zsaluzatként szolgáló polisztirol hab idomok veszik körül, mintegy csomagolásként. A polisztirol idomok a fal és a födém belsejében két irányú rejtett bordázatot alkotnak a beton és a vasalás részére. Az így kialakult főszerkezetek minimális beton és vasalási igényűek, ugyanakkor sokkal stabilabbak a téglaházaknál. Gondoljunk csak az elmúlt időszakok természeti csapásaira, az árvizekre, belvízre, földrengésekre! A rendszer további előnyei: a tetszés szerint növelhető hőszigetelés és az egyszerű felépíthetőség. Az építkezők rövid idejű betanulással, kevés, könnyű munkával önállóan is képesek csúcsminőséget alkotni. A Konceptum épületrendszer fő részei a főfal és a födém, az ezekben elhelyezkedő rejtett beton, vasbeton szerkezeteket vasalással kapcsoljuk össze. A falak és a födémek betonigénye rendkívül alacsony, 80-tól 140 literig négyzetméterenként. Ez a költségekre kedvezően hat, ugyanakkor a szerkezet a szokásosnál nagyobb stabilitást biztosít. A Konceptum épületrendszer további előnye az úgynevezett hőhidak kiküszöbölése. A hőhidak a klasszikus építési technológiáknál igen gyakran jelentkező hibák következményei, melyek a falakon, vagy plafonon vizesedést, gombásodást idéznek elő, ez megnöveli az asztmatikus, reumatikus betegségek kialakulásának kockázatát. Az új technológia révén mindezek kiküszöbölhetőek. A zsaluzatot alkotó polisztirol idomok pontos illeszkedése, folyamatossága tökéletes hőhídmentességet biztosít az egész házban. Az épület kialakításánál csak a fantáziánk szabhat határt. A főfalak indíthatók pincefalként is, e feladat ellátásához szükséges vasalással ellátva. A főfalak lehetnek szokásosan függőleges állásúak, de lehetséges a ferde falak építése is. A főfalak szabad magassága akár hét méter is lehet, természetesen ekkor már vasbetonként kialakítva. A főfalakban mind vízszintes, mind függőleges helyzetben a statikai igényeknek megfelelően vasalás helyezhető el. A födémek lehetnek szokásosan vízszintes síkúak, de készülhetnek ferde síkúként, vagy akár íves alakzatként is. Alaprajzi kontúrjuk és lyukasztásuk tetszőleges, könnyen lehet a födémtestben belső kialakításokat készíteni, kihasználva a kétirányú rejtett bordázatot. Az erkély kialakítása kötetlen. A födémek szabad fesztávolsága, faltávolsága akár 12 méter felett is lehet. Vasalása két vagy több támaszúként készíthető. A lemezkonzolok, mint pl. erkély kinyúlása, a födém vastagságtól függően 2-5 méter között tervezhető. A födémek vastagságát a mindenkori fesztávolsághoz igazítjuk. A födémek a szokásos módon lemezként, illetve gerendaként vasalhatók. Ez esetben a polisztirol zsaluzó idomokat a födém teljes felületén, ritkítva kell alátámasztani. A főfalakat és a födémeket alapozásként kiegészítheti a hőszigetelt lábazatot adó talpgerenda-hálózat, vagy a hőszigetelt lemezalapként kialakított padlófödém, amelyek természetesen vasalt vasbeton szerkezetek. A lábazatot adó hőszigetelt talpgerenda magassága falszerű is lehet, pl. lejtős terepen, ahol egyben a padló alatti feltöltés átfagyását is megakadályozza, de ekkor a hátsó földnyomásra esetleg vasalni is szükséges. Mindkét alépítményű szerkezet alá önálló pont alapokat javasolunk, pl. mikro cölöpöt.

Hogyan épül fel tehát a ház?

Üzemeinkben az adott épülethez méretre gyártott polisztirol zsaluzó idomokat az épület tervei alapján a helyszínen összeépítik, elhelyezik benne a vasalásokat. Ezt követi a kialakult üregrendszer kibetonozása. A beton bedolgozása történhet kézzel, vödrözéssel, de lehet szivattyúzni is. A Konceptum épületrendszer alkalmazásakor a már tapasztalattal igazolt fűtési energiaigény 20-25 Watt légköbméterenként, szemben az ismert 60 Watt feletti légköbméterenkénti igénnyel. Ennek a 270 négyzetméteres nagy családi háznak a fűtés, melegvízszámlája októbertől márciusig összesen 51.000 forint volt. Kell EMI alkalmassági engedély a Konceptum épületrendszerhez. Az új technológia minden részében a magyar építési szabványoknak és a műszaki előírásoknak megfelelő kialakítású. Ezek alapján tervezi meg az épületet a felelős tervező, ezért építőipari alkalmassági engedélyre a tartószerkezet tervezéséhez nincsen szükség.

Remélem, ez az új építési rendszer megtetszett Önöknek. Szeretnénk ezt Magyarországon népszerűsíteni, és nagyon szeretnénk, ha egyre több ilyen ház épülne, ugyanis ma az energiatakarékosság mindenkinek a feladata. Ma már házat csak energiatérképpel lehet eladni. Szeretnénk, ha ezen építési rendszerünket alkalmaznák Önök is a jövőben. Remélem Önöknek is olyan házuk lesz a jövőben, ahol a gázfogyasztás havonta kevesebb lesz 10.000 forintnál.

Ballabás Mechanika Kft.

Építőipar Jász-Nagykun-Szolnok-Szolnok(5000) Gagarin U.