Az ÁFÉSZ alakította 1999-ben a Balmaz Coop Rt.-t, -akkor még Rt. volt-, ma már Balmaz Coop Zrt. néven működik a társaság. Alaptevékenységünk a kereskedelem, kiskereskedelem, ezen belül is, elsősorban az élelmiszer kereskedelem, de van természetesen vegyi, háztartási, kereskedelmünk is. Erre szorítkozik elsősorban a tevékenységünk. 6 áruházunk működik hagyományosan, a többi boltunk bérbe van adva. Közel 40 egységünk működik vállalkozás formájában és a bérlők, díjat fizetnek ezekért az egységekért. Elsősorban élelmiszer szakmában utazunk. Korábban volt bútorboltunk is, amely jelenleg bérleti szerződés formájában működik a város területén. Működünk Nagyhegyesen, Hortobágyon, ahol szintén élelmiszer áruházaink vannak. Tagjai vagyunk, az országos Coop rendszernek, fő beszállítónk a Coop Hungary Zrt. illetve az Észak-Kelet Pro-Coop, mert mi ebbe a régióba tartozunk, és innét jönnek az élelmiszereknek döntő hányada, ami az ABC áruházakba forgalmazásra kerülnek. A skálának minden része jelen van, zöldség- gyümölcstől, egészen a hús hentesáruig, pékáruig, tehát minden megvan, ami egy ABC áruházban lenni kell. Ezek a boltok, ez a 6 bolt nagy áruházunk, egy 55 milliós havi átlag készlettel működik, ami megfelelő választékot biztosít a lakosságnak, részvényeseknek, a tagságnak, itt Balmazújvároson, Hortobágyon és Nagyhegyesen. Könnyű a helyzetünk, mert a beszállítóink már nem új keletűek, tehát az Észak-Kelet Pro-Coop vagy a Coop Hungary, mert ez hosszas, 8-10 éves kapcsolatok velük, de van, amelyik szállítónkkal már régebbiek is. Szinte napi kapcsolatot tartunk a beszállítókkal, közösen is reklámozunk, közösen alakítjuk ki szükség szerint az árainkat, s természetesen közösen versenyzünk a multinacionális cégekkel szemben. Előnyünk, hogy közös, országos beszerzési rendszerünk van, és erre építjük az üzletpolitikánkat is, valamint az árpolitikánkat is. Úgy gondoljuk, hogy az áraink ennek megfelelően, elég jól alakulnak a területünkön és az árakban mindenkivel, versenyképesek vagyunk. Nyilvánvaló hogy, van amiben sokkal jobbak vagyunk, természetesen van olyanok amiben kevésbé vagyunk jók, de tudjuk a versenyt állni. Ezt bizonyítja az is, hogy a bevételünk közel 1 milliárd forint ennél a 6 ABC áruháznál. Mi 2001-2002-ben felvállaltuk, hogy az összes áruházunknak a felújítását elvégezzük, ezek megtörténtek 2007 elején, tehát minden áruházunk belsőleg is, külsőleg is úgy néz ki, hogy a vevők szeretik, és teljesen megújultak. Ezen kívül a város központját fejlesztettük és a régi épületek, -úgynevezett, hangya épületeket- lebontottuk és újra építettük. Jelenleg is ott vagyunk és ezek az új épületek nagyon gazdaságos eredményt termelnek, a Balmaz Coop Zrt. részére. Külsőleg is jó megjelenésük van az áruházainknak, belsőleg szintén ugyanolyan szépek, tehát jól felszerelt technikai berendezések, gépek vannak bennük, és 55 milliós átlagkészlet, amely olyan választékot biztosít, hogy a vevők maximálisan meg vannak elégedve. Ami nem azt jelenti természetesen, hogy nem kell tovább javítanunk. Az elképzeléseink a következő évekre is az, hogy ezt a dinamikus fejlődést, amiben eddig is voltunk, tovább fejlesszük. A lehetőségeink megvannak, hisz az áruházaink annyira újak és fel vannak újítva, hogy ennek itt minden adottság megvan és ez már csak az itt dolgozóknak a kötelessége is a tudásának az átadása, és akkor a lakosság még tovább jön hozzánk. Én úgy gondolom, hogy mint ahogy az évek alatt is, most is elég szép fejlődés van a bevétel fronton. Nyilvánvaló, hogy itt az újonnan épült multinacionális cégek, ezt egy kicsit befolyásolják. Reméljük, ezt áthidaljuk és akkor a fejlődés dinamikus lesz a következő évek alatt, a társaság, úgymint az ÁFÉSZ, mint a BalmazCoop Zrt. is eredményesen gazdálkodott az elmúlt évtizedben, és jelenleg is az. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a következő években is, ha valami sorsdöntő dolog nem jön, akkor pozitív eredményekkel tudjuk a részvényeseinket megörvendeztetni, amikor a közgyűlésen megjelenünk és beszámolunk a végzett 1 éves, vagy akár 5 éves munkánkról is.