Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

Berettyómenti Zrt.

Berettyómenti Zrt.Császi LászlóVezérigazgató

A Berettyómenti Zrt. az esztári mezőgazdasági szövetkezet jogutódjaként működő cégként jelent meg.

Alaptevékenysége nemcsak mezőgazdasági, klasszikus értelemben vett termelés, hanem kereskedelem is. Azért, hogy a kereskedelem miatt ne veszítsük el az alaptevékenységhez, a termelő tevékenységhez kapcsolódó uniós és hazai támogatásokat, ki kellett a kereskedelmi tevékenységünket szervezni egy Kft.-be. Így jött létre az esztári GABONAKER Kft.

A Berettyómenti Zrt., mint termelő cég, szántóföldi növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik. Az állattenyésztés keretében tejelő szarvasmarha ágazatunk van. Szántóföldi növénytermesztésünk egy ezerhektáros területen folyik. Hat település határában gazdálkodik az Rt.

Szántóföldi növénytermesztésünk is klasszikusnak nevezhető. Olajos növények közül repcét, illetve napraforgót termelünk. Éves szinten 250 hektáros nagyságrendben. Van gabonatermesztésünk, őszi búza, árpa, kukorica. Kukoricából éves szinten 40 hektárnyit takarítunk be. Ez a szarvasmarha telepünk ellátását biztosítja. Az ezer hektár szántótelken kívül körülbelül 200-250 hektár legelő éves szintű használata történik meg. Ez a szálas tömegtakarmány ellátását biztosítja az állattenyésztésünk részére.

A részvénytársaságnak még van egy speciális kereskedelmi tevékenysége, az a növényvédő szerek kereskedelme. Az ezzel kapcsolatos növényvédelmi szolgáltatások is benn maradtak az Rt keretein belül. Az esztári GABONAKER Kft., mint kereskedelmi cége a részvénytársaságunknak, döntően és meghatározó mértékben termékkereskedelemmel foglalkozik, illetve vetőmag és műtrágya kereskedelmet is folytat.

A szűkebb földrajzi körben integrátori tevékenységet is végzünk a partnereink felé. Egyre jobban kötődnek a partnereink hozzánk.

Az évi 300 milliós árbevétel mára már meghaladta a másfél milliárd forintot.

Megpróbáljuk cégeinket stabilizálni, illetve stabil pályára helyezni. Mindenképpen az integrációs tevékenységünket még szorosabbá és kiterjedtebbé szeretnénk tenni.

Szakmailag az alaptevékenységeket próbáljuk a lehető legjobban megvalósítani. A legkorszerűbb technológiákat használjuk. Azt lehet mondani, hogy az egész magyar mezőgazdaság életében, nálunk fog megépülni az első magyarországi olyan termékszárító, amelyik alapvetően és kizárólag alkalmas lesz arra, hogy az általunk megtermelt szalma melléktermék felhasználásával tudjuk majd fűteni.

Ezeket az új technológiákat próbáljuk honosítani az állattenyésztésünk esetében is. A napi információcsere és szolgáltatás a partnereink részére nagyon-nagyon fontos. Közel vagyunk a román határhoz. Egyre több román partnerrel tudunk, illetve akarunk is együtt dolgozni. Romániából input anyagbeszerzéseink is történnek, terményt is tudunk román partnereink részére értékesíteni. Az elmúlt időszak szakmai munkája, illetve ezeknek a szakmai munkáknak az eredményei, úgy gondolom, cégeink helyes gazdálkodását bizonyítja.

Az eredményeink magukért beszélnek. Úgy gondolom, hogy a szakmában gyakorlatilag egy kihíváson mentünk keresztül, amit elég jól sikerült megvalósítani és sokan felkapták a termelési növekedésnek a volumenére a fejüket. Nem is a most elért számok az érdekesek, hanem az, hogy mennyi idő alatt és milyen szintről tudtuk ezt megvalósítani. Így már szakmailag nagyon érdekes a cég története a szarvasmarha tenyésztés oldalán is.

Berettyómenti Zrt.

SzolgáltatásHajdú-Bihar-Esztár(4124) Bocskai U.
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió