A Borsodi Nyomda 1948-ban az államosításkor jött létre, a megyében lévő magán kisnyomdákból tevődött össze, 4 teleppel - Miskolc, Sátoraljaújhely, Szerencs, Ózd - körülbelül 300 fős létszámmal. Feladata az volt, hogy a megyei nyomtatvány igényeket kielégítse. Jött a rendszerváltás, akkor 460 fő dolgozott a Borsodi Nyomdában.
A Borsodi Nyomdának a fő tevékenysége a kereskedelmi és ügykezelési nyomtatványok készítése volt. A megyében lévő nagy vállalatok, pl. Lenin kohászat, Digép, Borsodi Szénbányák, építőipari cégek nyomtatvány igényét elégítettük ki, és mellette megyei napilapot nyomtunk. Ezután jött az ügyvitel gépesítése és egyik évről a másikra sok ügyviteli nyomtatványra többé nem volt szükség, és mivel a nyomdász szakma csúcsa a könyvgyártás, ezért én, aki 1991-től vagyok a Borsodi Nyomda ügyvezető igazgatója, úgy döntöttem, hogy megpróbáljuk a könyvgyártás felé irányítani a tevékenységünket. 1991-től a mai napig szépen fokozatosan rátértünk a könyvgyártásra, először az egyszerű könyvekre, majd mindig a bonyolultabb, bonyolultabb műveletű könyvekre. Ma már teljes skálában az összes könyvféleséget gyártjuk. Egyszerű kartonkötésű könyveket, amelyeknek a legnagyobb része tankönyv. Legnagyobb partnerünk a Műszaki Könyvkiadó, amely meg van velünk elégedve, és évente nagyon sok könyvet gyártunk részükre, ezen kívül gyártunk keménytáblás könyveket, varrott könyveket, mindezeknek a műveleteknek a gépesítése a mai napig is folyamatosan történik, hiszen a kézi műveletekből kellett nekünk felépítkezni. A folyamataink kb. 80% van gépesítve, még 20% körüli a kézi műveletek aránya. Az elkövetkezendő idők feladata az, hogy ez is gépesítve legyen. A privatizáció során el kellett dönteni, hogy mind a 4 telep megmarad-e vagy csak a miskolci üzem, és a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy váljunk meg a 4 teleptől. Eladásra kerültek a vidéki telepek, és megmaradt a miskolci üzem, amelyik 2500 négyzetméter alapterületen tevékenykedik. Hozzá tartozik egy iroda épület, amely szintén 2500 négyzetméter alapterületű irodaház. A rendszerváltáskor a Borsodi Nyomda tulajdonába került az irodaépületet. Nekünk ilyen nagy területű irodaépületre nem volt szükségünk, így most bérirodák vannak benne, és ez fedezetet nyújt az épület rendbetételére.
A gépparkunkban megtalálhatók az egyszínű A/3-as formátumot kivitelező géptől az igényes B/1-es négyszínnyomó heidelbergi gépig sokféle berendezés. Íves gépben van A/3-as, B/2-es, A/2-es, és B/1-es, egy-, két-, és négyszínnyomó gépeink vannak, ezekkel nyomjuk a könyveket, a könyvek borítóit, és természetesen más egyéb nyomtatványokat. A nyomáson kívül nagyon fontos még a könyvgyártásnál, hogy speciális, nagyon pontos könyvkötészeti gépek legyenek. Ezen a területen folyik ma is a legnagyobb beruházásunk, nem hagyatkozhatunk egy gépre, több vágó, hajtogató gépünk van, több összehordó gép, mindenből próbálunk a minőségen kívül plusz gépet is beszerezni, hogy ha meghibásodás történik, a termelés ne álljon le. Jelen pillanatban a keménytáblás könyvkészítésünknek a korszerűsítése van folyamatban, pályázatot nyújtottunk be olyan gépsorra, amely teljesen kiküszöböli a kézi munkát. Berakjuk a kinyomott íveket, és kijön a gépsor végén a kész bekötött könyv, ez a célunk, és reméljük, hogy a jövő évben ez meg is valósul.
45 éve dolgozom itt a Borsodi Nyomdánál, és jó néhány kolléga velem együtt kezdte, együtt jöttünk a szakmába, együtt dolgozunk, és ez nekem egy nagyon jó érzés, mert fél pillantással látják, hogy mit szeretnék, mit akarok, és ez a vezetést nagyban megkönnyíti. A könyvkiadók Budapesten vannak ezért munkáink nagy része budapesti könyvkiadóknak készül. A megyében még mindig mi vagyunk a legnagyobb nyomda, szakmai felkészültségben mi vagyunk a legerősebbek, különösen a könyvkészítés vonalán. Ha a megyében minőségi könyv készül, akkor az itt készül a Borsodi Nyomdában, ilyen a Miskolci Monográfia, amely több kötetes, kétévenként megjelenő könyv, ilyen a Megyei Levéltár állta kiadott számos szép könyv, pl. az Avasi Templomról, Lillafüredről a Palota Szálló fennállásának 75. évfordulójára készült egy nagyon szép könyv.
Arra büszke vagyok, hogy ha a megyében elő akarnak állítani egy szép igényes könyvet, akkor a Borsodi Nyomdát keresik meg, de sajnos ez mennyiségileg kevés ahhoz, hogy 60 ember meg tudjon élni, mert hisz most a Borsodi Nyomda dolgozóinak létszáma 60-65 fő között mozog, ezért a budapesti könyvkiadókkal együtt kell dolgozni. Itt nagy a konkurencia, itt csak úgy tudunk talpon maradni, ha minőségben, határidőben és árban versenyképesek tudunk lenni a legnagyobb magyar könyvnyomdával, az Alföldi Nyomdával, ami nagyon nehéz, de célunk az, hogy ugyanolyan színvonalú könyveket tudjunk előállítani, mint bármely más, hagyományos könyvgyártó magyar nyomda. Szeretném elérni, hogy az elkövetkezendő években először is a gépparkunk megfiatalodjon, ez vonatkozik a nyomástechnológiára is, vonatkozik a könyvkötészeti gépparkra is, és ezen belül a szakgárda is. Célunk az, hogy még igényesebben, még nagyobb szakmai felkészültséggel készüljenek könyvek, tankönyvek, izgalmas regények, keménytáblás könyvek. Nekem ez a legnagyobb feladat, hogy ezeket maximálisan el tudjuk végezni.