A Cívis Ház Rt. kb. 10 évvel ezelőtt alakult. Én magam 3 éve vezetem a céget. Elsősorban bérbeadási profillal indult a cég. A városi tulajdonú és a Cívis Ház Rt-be beapportált ingatlanvagyonnak a bérbe adásáról van szó, valamint egy vagyonkezelési szerződés alapján a lakásvagyonnak a kezelése és bérbe adása. Ez az alaptevékenység. Jelenleg mintegy 2 milliárd forintos árbevétellel rendelkezik a cég és az alaptevékenységünk kiegészült egy jelentős ingatlanfejlesztési tevékenységgel, ami elsősorban városi célú, tehát nem csak kifejezetten a profitszerzés a célja, de ezt természetesen nekünk profitábilisan és rentábilisan kell csinálnunk. Mintegy 5 ezer bérlakásról van szó, ennek a lakbérét mi szedjük és mi újítjuk fel ebből a lakásokat. Ez kb. nullszaldós ez a tevékenységünk, korábban veszteséges volt, hozzá kell tennem, néhány száz millió forint vesztesége volt a cégnek. Most a rávetített költségekkel együtt nullszaldós. Itt kizárólag városi célú szociális bérlakásoknak a kezeléséről van szó, amelyek városi tulajdonban vannak. Ezeket a lakásokat a város építi, városi beruházásból, nem jelentős az 5 ezerhez képest azoknak a száma, amelyek megépültek, illetve közel 100 lakást sikerült átadni a városnak a kezelésünkbe, ez a repülőtéri lakótelepnek a felújításával kapcsolatban lett megvalósítva. Nemrég adtunk át egy 25 lakásból álló garzonházat, de ezek nem a mi beruházásaink. Mi lakásokat nem építünk. Mi azt csináljuk, hogy vásárolunk olyan lerobbant ingatlanokat, amik a városképet is zavarják, exponált helyen vannak, ezeknek az ingatlanoknak gondoskodunk a kiürítéséről, az ottlévő lakók elhelyezéséről, illetve magánforgalomban való megvásárlásról és nyereséggel ezeket a telkeket úgy adjuk tovább, hogy építési engedélyt szerzünk be rá, ezzel meghatározzuk a városképet, az adott telekre épülő háznak a minőségét, valamint jelentős haszonra is szert teszünk ebből a tevékenységből. Tekintettel arra, hogy üzletek bérbe adásával foglalkozunk, a konkurenciánk már korábban megjelent. A nagy cégek, elsősorban multik megjelenésével a belvárosi üzlethelyiségeknek a forgalma csökkent, azonban pontosan az uniós csatlakozásból adódó életszínvonal növekedés az én számításaim szerint azt a változást fogja magával hozni, hogy a vásárlóerő visszatér a belvárosba, ez egyébként a nyugat-európai tapasztalat is és az elegáns üzletek megújulnak. Ez számunkra akár még jelentős haszonnal is vagy növekedéssel járhat. Most próbálunk egy olyan bérleti rendszeren dolgozni, amely stabilizálja az uniós csatlakozás idejére is a bérleti díjakat, mindenkinek megnyugtató, megfelelő stabil szerződést biztosít, bérlőnek, bérbe adónak egyaránt. Ha ez sikerül, akkor én úgy gondolom, hogy a csatlakozás ránk különösebb negatív hatással nem járhat. Pozitív hatása vélhetően mondom annyi lesz, hogy az életszínvonal növekedésével a vásárlóerő is növekedni fog. Mintegy 400 db üzlethelyiségünk van, ennek a felét érinti most ez az újfajta szerződéses típus. Itt direkt marketinget folytatunk a divatos szóval, tehát mindenkit úgy keresünk meg, hogy közvetlenül, elmondjuk az előnyeit, hátrányait ennek a dolognak nyíltan és mindenkinek a saját döntésére van bízva, hogy partner-e ebben a szerződésmódosításban vagy sem. A marketingtevékenységünk inkább abból áll, hogy én nem zárkózom el személyesen sem senkivel való egyeztetéstől, tehát itt a cég legmagasabb szintjén is lehet úgymond marketingtevékenységet folytatni, ez a személyes tárgyalásokra vonatkozik egyébként. Van egy önálló marketinges szervezetünk, amelyben részben a honlapfejlesztéssel, részben a reklámtevékenységgel, részben pedig a vállalati belső működésnek az összehangolásával foglalkoznak, tehát itt egységesítettük a megjelenését a cégnek. Minden nagy cégnél probléma az, hogy hatósági jellegű megjelenése van kívülre, ezt igyekszünk minél inkább csökkenteni. Ez is a marketingtevékenységünknek az egyik fontos része. Egységesítettük a leveleknek a hangnemét, stílusát, külső megjelenését, tehát igyekszünk azért ügyfélbarátként megjelenni. Az irodaházunkat is folyamatosan szépítjük, bővítjük, hogy megfelelő színvonalú környezetbe jöjjenek be azok az ügyfelek, akik velünk partneri kapcsolatban állnak.