Cégünk 1993-ban, mint családi vállalkozás alakult meg, 4 fővel, napjainkban ez már 16 főre duzzadt. Tevékenységünket víz és szennyvíz karbantartási anyagok gyártásával, forgalmazásával kezdtük, valamint csatlakozók, és csőbéklyók gyártásával. Mára ez a termékpaletta igen kiszélesedett.
Napjainkban belekezdtünk egy fejlesztési lehetőségbe ez, nevezetesen a tűzcsap. Megmaradtak a régi termékköreink is, ez egy új lehetőség. 1993-ban elkezdtük a csőrendszer javításának a gyártását, ez nevezetesen a palást javító családkör, ezután bővült a beépítési készletünk, amit a kereskedői igény, és a szakma kihozott belőlünk.
Amikor elhatároztuk, hogy tűzcsapfejlesztéssel foglalkozunk, akkor elkezdtünk egészen lentről építkezni. Azok a szakemberek, akik először kerülnek a termékkörbe, azokat kérdeztük meg. Fél évig mély interjús információáramláson keresztül gyűjtöttünk össze egy adathalmazt, amin keresztül ezt lefordítottuk tűzcsapra, és ez ötvöződött a mi termékünkben. Ugyanezt jártuk végig a kötőcső hollandi kapcsán is. A mi tűzcsapunk pillanatnyilag ott tart, hogy megvan a gyártási engedélye, gyártjuk és elég jók a visszajelzési szondáink, egy gyártáson belül ötvöztük az igényt. A mi tűzcsapunk az eddigihez képest kétszeres zárású, a laza peremen keresztül olyan biztonságot tud, hogy bármelyik szegmensben megállja a helyét. Ezen felül pedig számtalan olyan újítási lehetőség van, amit a szakma igényel, és ez mind bele van ötvözve a mi tűzcsapunkba.
A következő termékcsaládunk a kötőcső hollandi, ezt a vízóra bekötéseknél használják, jogszabály előírja, hogy 5 évente kell hitelesíteni. Az igen magas réz alapanyag árból adódóan kiveszik belőle az anyagot, hogy minél vékonyabb legyen, ez a kereskedői személet, az üzemeltetői szemlélet pedig az volna, hogy 2 X 5 éves periódust is ki tudjon bírni. Ezt a lehetőséget lovagoltuk meg, és hét tizeddel vastagabb falvastagság és héjszerkezetet képeztünk, mint mondjuk az olasz partner. Ebből adódóan az üzemeltető két ötéves ciklust is fel tud használni ezzel a kötőcső hollandival.
Tevékenységi körünket Kecskeméten végezzük, egy ipari övezetben, ami 4000 négyzetméteren fekszik, plusz még fejlesztési lehetőségünk van 4000 négyzetméter.
A beruházásunk folyamán bővítettük a tevékenységi körünket egy műhelycsarnokkal a tűzcsapot itt porszórjuk és festjük. A csarnokunk két részből áll, van egy irodai rész, és egy csarnok, egy megmunkáló részegységünk. Az iroda részünk 100 négyzetméteres, a csarnokunk pediglen 1500 négyzetméter, ahol lehetőség szerint a legújabb MORI-SEIKI megmunkáló központon keresztül valósítjuk meg a tevékenységi körünket. A mi szemléletünk az, hogy nem a humán erőforrást fejlesztjük, hanem inkább olyan fejlett technológiai hátteret próbálunk kifejleszteni, amivel a gyártásunkat minél hatékonyabbá tudjuk tenni. A megmunkáló központunkat folyamatosan fejlesztjük, pillanatnyilag a megmunkáló központok között a MORI-SEIKI gép a legmodernebb, ezt vettük egy fél évvel ezelőtt lízingeltük. Van egy korábbi fejlesztésünk, egy harmadik gépünk, amelyik a családban a legrégebbi, ezt szeretnénk egy hajtott szerszámú CNC gépre kicserélni.
Létszámunk 13 fő, ebből 6 fő szakmunkás, 2 fő technológus, 3 fő pedig főiskolát végzett és egyetemet. A minőségbiztosítási rendszerünk 3 éve működik, azon vagyunk, hogy a termékeink a lehető legkorszerűbb, legmodernebb és legegyszerűbb úton kerüljenek a felhasználói körbe. A tűzcsapunk kikerült a híres FAG német cég központjába is, ahol lehetőséget kaptunk arra hogy 4 tűzcsapot kivigyünk az ottani labornak a tesztelésre, nagyon készülünk, és bízunk benne, hogy a piaci lehetőségünk európai szintűvé fog válni.
Cégünk a jelenlegi kihívásoknak megfelelően kicsi és rugalmas, a gyors váltások periódusára nagyon alkalmas. Továbbra is zászlóra tűztük a fejlesztési lehetőségeinket, ezt a tűzcsapot szeretnénk még tovább fejleszteni. A gyártósorunknak mind nagyobb hatékonyabbá tétele, és ezen keresztül egy olyan európai szintű vevőkörnek a megcélzása, amelyre hivatottak vagyunk. Cégünk olyan alapokon fekszik, amin keresztül humán erőforrásaink, gépparkjaink termékcsaládunk arra hivatott, hogy minél többet gyártsunk, hisz ebből tudunk előrehaladni, és mi úgy ítéljük meg, hogy ez Európai szinten is kiszélesedhet.