A CLUB SERVICE Kft, mintegy 13 évvel ezelőtt jött létre, kifejezetten rendezvény-turisztikai céllal. Mintegy 30 éve ezzel foglalkozunk, hiszen amíg nem voltak rendezvényszervező irodák, általában az utazási irodák végezték el ezeket a feladatokat. Igen nagy szerencsénk volt az első évben, hiszen rögtön egy komoly feladatot kapott a CLUB SERVICE Kft - egy 750 fős nemzetközi konferenciát -, ahol 43 országból vettek részt, ezért úgy gondoltuk, ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor a CLUB SERVICE biztos talpon fog maradni. Ez volt az a rendezvény, amelyik elindította ezt a CLUB SERVICE Kftét, és hírnevet szerzett neki elsősorban az egyetemek körében /Orvostudományi Egyetem, annak idején még a Kossuth Lajos Tudományegyetem/ meglehetősen nagy érdeklődésre kezdtünk számot tartani. Bármennyire is foglalkozunk a magunk reklámozásával, és próbáljuk magunkat bemutatni másoknak, igazán bemutatkozni a munkánkkal tudunk. Az igazi megkeresés olyankor történik, hogyha valaki eljön egy rendezvényünkre, és ott jól érzi magát.
Behatároltuk magunkat egy kisvállalkozásnak, amelyiknek az elmúlt időszakban nagyságrendileg mintegy 200 millió Ft-os forgalma volt. Ezt most szeretnénk stabilizálni, mert az elmúlt évben kirobbant gazdasági válság erősen jelentkezik nálunk, a megrendelők száma is lecsökkent. Ha egy konferenciát a korábbi években 300 fővel bonyolítottunk, akkor ebben az évben ez csak 200 fő, a céges rendezvények szinte eltűntek a palettáról; de mint ahogy bízunk a gazdaság fejlődésében, bízunk abban is, hogy újra lesznek ilyen megbízásaink, mert a konferenciák szervezése mellett ez a másik fő területünk.
Mindig azt szoktuk mondani egy megbízónak, hogy nyugodtan bízza ránk a rendezvényét, dőljön kényelmesen hátra a székében, majd elégedetten búcsúzzon a vendégeitől. Ez azt jelenti, hogy amikor egy rendezvényt elvállalunk, annak a szakmai programján kívül - milyen előadások lesznek, és kik tartják - mindent lebonyolítunk: a nyomdai előkészítéstől a levelezésig, a számlák kibocsátásától az ügyfelek regisztrálásától eljutunk a végelszámolásig, amikor tételesen a megrendelőnknek elszámolunk. Csak úgy nyerhetjük el a bizalmát, ha meglehetősen korrekten végezzük ezt a munkát.
Hogy mit szeretnénk mi? Leginkább azt, hogy a gazdaság működjön, ha a gazdaság prosperál, ha a cégeknél van pénz, akkor minket megkeresnek. A cégünk működési területe elsősorban Debrecen és Hajdú-Bihar megye, itt kezdtük el a tevékenységünket. Ma már szerencsére nemcsak azok a megrendelők keresnek meg, akik idejönnek Debrecenbe, hiszen ha valaki kedvező tapasztalattal jött hozzánk, és legközelebb Pécsett rendezi a konferenciáját, már minket választ. Ezek a megkeresések kiszámíthatóak, ezekre biztosan számíthatunk. A kisebb vagy közepes rendezvényeket nem lehet előre látni. Ha az egész éves forgalmunkat tekintjük, 60-70 %-ban elég jól tervezhetőek a munkáink. Konferenciát nem előtte 1-2 héttel vagy hónappal rendelnek, hanem egy félévvel, évvel előtte.
A CLUB SERVICE Kft nem nagy létszámú, általában öten dolgozunk a cégen belül, ez az öt fő dolgoz ki mindenféle elképzelést, technikai megvalósítást. Először elkezdik koordinálni, és amikor eljutunk a rendezvényhez, akkor rengeteg külső vállalkozót vonunk be. Ez óriási feladat, és rengeteg embert igényel, ilyenkor 150-200 fő dolgozik körülöttünk. Foglalkozunk természetesen koncertek szervezésével is, évente 1-2 nagyobb koncertet igyekszünk elvállalni. A 4-5 fő, aki itt dolgozik, egy-két, többnyire szakirányú diplomával rendelkezik.
Ha előretekintek az elkövetkezendő évekre, CLUB SERVICE Kft fő célja az, hogy visszaszerezzük azt a pozíciót, amelyet 2007-ben és 2008-ban elértünk. Úgy gondolom, hogy gond nélkül át tudjuk vészelni ezt az időszakot, és az elkövetkezendő 2-3 év a stabilitást kell, hogy jelentse számunkra, hogy visszatérjünk a régi önmagunkhoz. Ezt követően, pedig szeretnénk továbbra is dinamikus fejlődést elérni.
Egy új stábbal dolgozom, akik 2-3 éve álltak munkába, ők fiatal, nagyon tehetséges leányok, előre fogják vinni a CLUB SERVICE Kft tevékenységét, már csak azért is, mert van bennük bizonyítási vágy, szakmai szeretet, és úgy gondolom, hogy egy jó adag tehetség is.