Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

Color Pack Rt.

Color Pack Rt.Ifj. Zsukk LászlóKereskedelmi Igazgató

Cégünk 1990-ben alakult, azóta dinamikusan fejlődik. Fő profilja a címkegyártás, amit szeretnénk a jövőben is megőrizni. Ezt szeretnénk még kiegészíteni időszaki kiadványokkal, ezek heti, kétheti, havi, kéthavi megjelenésű magazinok. Elsősorban helyi konzervgyáraknak a címkeigényeit elégítjük ki, de az ország egész területére szállítunk címkefelhasználóknak, mint pl.: a Visegrádi ásványvíz. Egyre nagyobb címkefelhasználók hívnak meg minket pályázataikra. Már tavaly is pályáztunk a Kékkúti és a Balfi ásványvíznél, tehát a piac legnagyobbjainál. Amit még fontos tudni a cégünkről, hogy jelen pillanatban 28 fővel dolgozunk, általában két, esetenként három műszakban. Az időszakos kiadványaink elsősorban folyóiratok és újságok, ezek jellegét tekintve nagyon sok reklám újság van mostanában. Divat az, hogy minden postaládába bedobálják ezeket az újságokat, ilyeneket nagyon sokat csinálunk. Mindezek mellett ismeretterjesztő, általában Nyíregyháza és környékéről információt szolgáltató lapokat készítünk. Ezek aránya egyelőre még a címkéhez és a forgalmunkhoz képest eltörpül, tehát mondjuk az éves forgalmunknak maximum 20%-át ha kiteszi.

A tankönyvpiacot, ami a tavalyi évben jelentősebb, idén már kevesebb volt, jövőre szeretnénk erősíteni, ugyanis ez kiegészítené azt az időszakot, amikor a címke nem megy annyira. A címkegyártás piacán egyelőre még nem tartozunk a legnagyobbak közé, de minden célunk az, hogy egyszer oda soroljanak minket, és ezért mindent meg is teszünk, minden technikai feltételt megpróbálunk beszerezni hozzá.

A termelésünk jelen pillanatban majdnem 100%-ban Magyarországra történik, viszont nagyon sok termék, itt a konzervből tudok kiindulni, utána kikerül külföldre, elsősorban Németországba. Tehát tíz konzervből hatra külföldi nyelvű címke kerül, amit mi gyártunk le, és úgy kerül ki Németországba. Ha azt az oldalát nézzük, akkor teljesen megfelelünk a külföldi igényeknek, mert ezáltal tudják eladni ők is a konzervjeiket. Ugyanígy készülnek papírtáskák, ami szintén exportra megy, ez is elsősorban Németországba. A volumen nem olyan jelentős, de nagyon igényes és nagyon szép munkák.

A nyomógépeink Heidelberg gépgyártó által gyártott gépek, ami napjainkban a nyomógépek között a Rolls Royce kategóriába tartozik, tehát tényleg a legjobb. Ebből is az egyik elég új, kétéves. Fokozatosan cseréljük az öregebb gépeinket erre az új technológiára pont azért, hogy megfeleljünk a jelenlegi követelményeknek. Készülünk az uniós elvárásokra, ugyan még nem nagyon gyártunk exportra, de gyakorlatilag ugyanazokkal a gépekkel, festékekkel, ugyanazokra a papírokra gyártunk, mint Nyugat-Európában. Tehát elvileg minden adott ahhoz, hogy olyan minőségben gyártsunk, mint Nyugat-Európában teszik. A kötészetünk felszereltségét illetően ugyanaz a tendencia, ugyanígy folyamatosan cseréljük a gépeinket, mindig új gépet veszünk, most már 'hál istennek' elértünk arra a szintre, hogy nem kell egyik használt gépből a másik használt gépbe belelépni. Törekszünk arra, hogy egyre tökéletesebb minőséget tudjuk produkálni, és egyre inkább meg tudjunk felelni a megrendelőinknek. Komolyabb változásra nem számítunk.

Jelen pillanatban kb. 3000 nyomda van Magyarországon, hatalmas a túlkínálat, és a csatlakozás után nem elég ezzel a 3000 nyomdával megküzdenünk, mivel csatlakozott Európa összes nyomdája is, de nem adjuk fel, mert ugye magyarok vagyunk.

1997 óta rendelkezünk ISO minőségbiztosítással, azóta folyamatosan minden probléma nélkül működik ez a rendszer. Lehetőségek az Unióban? Igazából még Magyarországnak a keleti régiójába tartozunk, úgyhogy nekünk ez elég távoli dolog ahhoz, hogy mi Nyugatra szállítsunk. Nem lehetetlen, megoldható, tornázunk rajta, ott leszünk. Elsősorban a most csatlakozó országok lesznek a célpiacok, ehhez elsősorban növekednünk kell, hogy olyan volumeneket tudjunk megcélozni, amit érdemes elhozni más országba. Ez nagy rizikó nekünk és a megrendelőnek is. Hogy bevállaljuk, nőnünk kell még.

A fejlesztések egészen 1997-re visszanyúlnak már, akkor kezdődtek a gépek cseréi, modernizációi, azóta folyamatosan, megállás nélkül fejlesztünk. Tavalyelőtt 2002-ben a saját tőkénket dupláztuk meg, tehát saját tőkénknek megfelelő pénzösszeggel finanszíroztunk meg egy beruházást, ami hatalmas pénz és teher a cégnek. 'Hál istennek' csináltuk olyan jól, hogy azóta már ebből a beruházásból kiléptünk, és ebben az évben egy újabb 160 millió forintos beruházásba kezdtünk bele.

A jövőre is megvannak a tervek, amik meg is valósulnak. Van egy olyan célunk is, hogy kitörjünk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből és Magyarországról, hogy nagyok legyünk.

A partnereinket elsősorban mi is személyesen keressük fel, Ha mondjuk névjegykártyákat vagy szórólapokat készítenénk csak, akkor tönkre mennénk, tehát ezért mi célirányosan csak azokat a cégeket keressük meg, ahol úgy érezzük, hogy labdába rúghatunk. Ezek a cégek általában konkurensek egymással, úgyhogy ők nem igazán adják az információt egymásnak, hogy menj oda mert ők jók. Minden egyes cégnél nagyon keményen meg kell küzdeni, hogy egyáltalán labdába rúgjunk. Ha egyáltalán oda elérünk, hogy ajánlatot kérnek tőlünk, akkor már örülünk, és ha benne maradunk az első körben, akkor még inkább örülünk, ha megnyerjük, akkor meg szuper.

A közeljövőben mindenféleképpen növekedésre számítunk, meg is teszünk mindent ennek érdekében. Ezek elsősorban nem az uniós csatlakozásnak köszönhetőek, hanem az igyekezetünknek, tehát tényleg mindent megteszünk azért, hogy a cégünk olyan ütemben fejlődjön, mint ahogy ezt eddig tette. Ezért történnek meg elsősorban a gépberuházások is, és ezért küzd mindenki a cégnél. Címkenyomtatás területén az elkövetkezendő öt évben szeretnénk előkelő, dobogós pozíciót elérni legalább az országban, és szeretnénk eljutni arra a szintre, amit már említettem, hogy külföldi cégeket is meg tudjunk pályázni. Szeretnénk még több időszaki kiadvány, heti, kétheti rendszerességgel megjelenő magazinok gyártását megszerezni, erre minden esélyünk megvan. Jók vagyunk, gépeink adottsága is mindezt lehetővé teszi, úgyhogy reméljük az elkövetkezendő öt év hozza a hozzá fűzött reményeket.

Color Pack Rt.

SzolgáltatásSzabolcs-Szatmár-Bereg-Nyíregyháza(4400) Westsik V. U.
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió