Az Eurovent 2000 Kft. 2000-ben alakult. Kezdetben légtechnikai szűrő betéteknek a forgalmazásával kezdtük a tevékenységet, leginkább kórházakba szállítottunk és gyógyszer-gyárakba, valamint különböző nagy bevásárló központokba. Így alakult ki a kapcsolat, hogy cégünk két éven keresztül az országos Tesco hálózatnak volt a légtechnikai karbantartója.
Kezdetben 3 fővel dolgoztunk, utána megnyitottuk az irodánkat és elkezdtük szélesíteni a tevékenységi körünket, folytattuk a légtechnikai tanácsadással, kivitelezéssel majd utána jött a hűtés-klíma technika. Az érdeklődések inkább a magán szektorból jöttek és úgy döntöttünk, hogy inkább olyan cél csoportot fogunk megcélozni, amiben speciálisak lehetünk, így jött szóba a fal hűtés, ami Európában nagyon népszerű, de Magyarországon nem annyira volt elterjedve. Ennek kapcsán jött a falfűtés és úgy érzem, hogy ebben speciális területre találtunk és a konkurencia sem túl nagy az országban, viszont a tevékenységünk így már országos területre bővült, ezért egyre több alvállalkozó csapatot is foglalkoztatunk. Igyekszünk olyan partnereket találni, akik megbízhatóak és hasonló elveket képviselnek, mint mi, így a munkákat egyre magasabb szinten tudjuk végezni.
A falfűtés kapcsán felmerült az, (mivel a megrendelő igények is ezt sugallták számunkra), hogy olyan rendszerek felé kellene fordulni a kivitelezésben és tervezésben, ami Európában már 5-10 éve elég jól menő trend, de Magyarországra még nem jött be. Ezek, pedig a hő szivattyús nap-kollektoros rendszerek, amik nagyon energia takarékosak és egészségesek az emberi szervezetre nézve. Mi ezeknek kezdtük el az országos szintű népszerűsítését, minden szakkiállításon ott vagyunk, és egyre bővül a partnereinknek és alvállalkozóinknak a száma és most már szinte csak a magán szférával, foglalkozunk. Ügyfeleinknek kilencven százalékát ők adják, hisz kastélyoktól és családi házaktól kezdve, lakásokig bezárólag elég széles körű a spektrum.
Közeli céljaink, közé tartozik, hogy rövidesen meg lesz az ISO minősítésünk és igyekszünk minden fajta pályázatot figyelni, amit ügyfeleink igénybe tudnak venni, (tehát átvállaljuk ezt a szerepet helyettük). A debreceni központunk mellett, Budapesten és Sopronban is megnyitjuk irodánkat, ottani képviseletekkel, de a központ Debrecenben marad.
Látjuk, hogy Magyarországon is kezd a szemléletmód változni és nemcsak a fizető képes kereslet számára, hanem (igyekeztünk olyan technológiát kidolgozni) a kevesebb pénzből építkezők számára is alternatívát tudjunk nyújtani a radiátoros illetve nem annyira korszerű fűtési módokkal szemben.
Az Uniós csatlakozásnak úgy gondolom, hogy ez az ágazat illetve ezzel együtt a mi cégünk is első számú nyertese lehet, mivel a trendek azt mutatják, hogy egész Európában egyre nagyobb teret hódítanak az ilyen megújuló energiaforrásokat hasznosító hűtési-fűtési módszerek. Ez egyrészt a szemlélet módnak köszönhető, másrészt, pedig mindenki igyekszik olyan rendszereket kiépíteni, amelyek minél kevesebb üzemeltetési költségekkel működhetnek. Én azt várom az Uniótól, hogy a csapatom egyre magasabb színvonalú eszközökkel és egyre nagyobb létszámmal fogja tudni kivitelezni a családi házakat, illetve az állam az Uniós forrásokat felhasználva az ügyfeleink részére egyre nagyobb támogatást tud nyújtani.
Mi figyeljük az osztrák, német és svájci trendeket, ahol az új építésű házak (egy harmada, közel fele) ilyen rendszerekkel épül, míg Magyarországon ezen arányok még százalékban sem igen mérhetők. Tehát óriási fejlődési lehetőséget látok ezen a területen. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy ezen a piacon az eleinte próbált egyszerű hirdetéseknek nem igen volt meg az a hatása, amit vártunk. Ezután elkezdtünk PR. cikkeket írni a különböző napi lapokban és szakmai folyóiratokban, azzal a céllal, hogy bemutassuk az embereknek ezt az új alternatívát. Ezeknek az írásoknak óriási sikere volt.
Cégünk évente a lehető legtöbb szakmai kiállításon van jelen és egyre színvonalasabb standdal állunk ügyfeleink rendelkezésére, illetve fontosnak tartom kiemelni, hogy mind a fűtés szerelők körében, mind a magán építkezők illetve kivitelezők részére folyamatos szakmai előadásokat és továbbképzéseket tartunk. Ezekre egyre nagyobb igény van és így a kivitelező cégek és fűtésszerelők először alvállalkozóinkká, majd később partnereinkké válhatnak. Az Uniós csatlakozáskor én úgy gondolom, hogy az országban sikerül megtartani piacvezető szerepünket, azt követően biztos vagyok benne, hogy a verseny helyzet fokozódni fog, aminek valamilyen szinten örülnék. Azt szeretném, hogy egy korrekt konkurencia nőne fel mellénk, de szeretném megtartani piacvezető szerepünket akár öt-tíz éves távlatokban is.