Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

Fakon Vállalkozási Kft.

Fakon Vállalkozási Kft.Pákh LászlóÜgyvezető Igazgató

A cég neve Fakon Vállalkozási Kft, röviden Fakon Kft, ebben a névben a fém és acélkonstrukció rövidítése rejlik. Közel 15 évvel ezelőtt alapítottuk ezt a vállalatot, akkor még a feleségemmel, azóta a lányom a tulajdonostársam ebben a kft-ben. A székhelyünk Budapesten, a Mester u. 4-ben helyezkedik el, telephelyünk több is van, ezek között kiemelt az érsekvadkerti gyártóüzemünk, ahol közel 3000 négyzetméternyi gyártóterületünk van. A másik telephelyünk Százhalombatta új Ipari Parkjában található, ezen kívül két külföldi telephelyünk is van: Németországban és Ausztriában is rendelkezünk képviselettel.

A cég, ahogy a nevéből kitűnik, fém- és acélkonstrukciók kivitelezésére létesült, a szerkezetgyártás és a gépgyártás terén sikereket értünk el, ez elsősorban annak a szellemi potenciálnak köszönhető, amellyel a vállalat kezdettől fogva rendelkezett, és erre igény is volt, elsősorban a nemzetközi piacon. Ennek révén egyre inkább erősödött a gépipari ágazat, és a szerkezetgyártó ágazat, amely ma már a vezető ágazat a cégünkben. Ezekben az ágazatokban mérnökemberek dolgoznak, ők irányítják, felügyelik a minőség-előírásokat. Jelenleg 8 fős a mérnök állomány. Ettől az évtől kezdve erőteljesen növekszik az önálló tervezési egységünk, amely a gépgyártáshoz kapcsoló tervezéssel és a szerkezetgyártáshoz kapcsolódó tervezéssel foglalkozik. Természetesen a gazdasági részlegben és a marketingvonalon is nagyon komoly fejlesztéseket tettünk. Két marketingesünk is van, elsősorban a gépgyártásban próbáljuk marketing tevékenységünket felerősíteni, gazdasági vonalon, pedig nagyon jól képzett, több nyelven beszélő szakemberek segítik most már a munkánkat.

Régóta rendelkezünk az ISO minősítéssel, elsők között voltunk Magyarországon, ez nagyon fontos volt, az eredményeinket is ennek köszönhetjük, hogy a gondolkodás alapvetően olyan volt a vállalatban, hogy a minőség a legfontosabb dolog. Ennek a biztosítási rendszerét mihelyt tudtuk, önerőből kiépítettük, ehhez kapcsolódik, hogy minősített NATO beszállítók vagyunk, ez egy magasabb fokozatot jelent, rendkívül büszkék vagyunk erre.

Árbevételünk 700 millió és 1 milliárd forint közötti nagyságrendű, bér-bedolgozói munka miatt nagyon komoly anyagmentes árbevétel is van, ennek a nagyságrendje kb. 400 millió forint. Az épületgépészeti munkák közül természetesen nincs az országban olyan terület, olyan kiemelt beruházás, amiben mi ne vettünk volna részt. Kiemelem a Metro áruházakat, ezekre vagyunk a, legbüszkébbek, mintegy 7 éven keresztül vettünk részt a Metró áruházak bővítésében, vagy új Metró áruházak építésében, és ezeknél az áruházaknál egyetlen egy garanciális kifogás nem merült fel ez alatt az időszak alatt. Kiemelem a düsseldorfi repülőtér épületgépészeti munkáit, mint külföldön végzett munkát, a lisszaboni világkiállításon 1998-ban az osztrák pavilonnak a készítését. Gépgyártás és szerkezetgyártás terén a Roosevelt téri építkezést említeném, ahol egy különleges tetőszerkezetet szerelünk folyamatosan. Ez egy csőszerkezet és fóliával borított lesz a teljes tetőszerkezet, először kerül alkalmazásra ez a technológia Magyarországon, és erre mi nagyon büszkék vagyunk, hogy ennek a szerkezetét mi gyártjuk, és mi szereljük.

Rengeteg papírgyári berendezést, szállító berendezést terveztünk. A Dunastyr részére különleges szállító görgősort terveztünk, gyártottunk és szereltünk. Jelenleg francia gipszkarton gyártósor szerkezeteit gyártjuk és szállítjuk ki folyamatosan Franciaországba. Egy különleges berendezést is terveztünk, és most folyik az üzembe helyezése, ún. gázpalackcsiszoló berendezésekről van szó, amelyeknek a robbanásveszély miatt rengeteg szigorított előírásnak kell megfelelniük. Azon kívül elektromos berendezés nem lehet benne, mert minden pneumatikusan kell, hogy működjön. Emellett számos olyan gépi berendezésünk van már, amelyek szerte a világban működnek. Európának már nincs olyan országa, ahol ilyen jellegű berendezésünk ne lenne, ezek a kohászattól kezdve a bányászati ágazaton át az erőműiparban mindenhol megtalálhatók.

Úgy látjuk, hogy annak a magyar agynak, annak a szoftvernek, amivel ez a vállalat rendelkezik, ennek kell kibővíteni a piacát, ennek akarunk teret nyerni. Mindenféleképpen önálló, saját elképzelésű berendezések készítését tervezzük, ez a távlati stratégia, ennek megfelelően akarjuk kialakítani a gyártó telephelyeinket, ezt a célt fogja szolgálni az új gyártó telephelyünk is. A világban számos olyan kapcsolatunk alakult már ki, és a referenciáink is olyanok, hogy ahol igénylik a saját fejlesztésű berendezéseket tőlünk, meghatározzák nekünk a célt, és azt mi kidolgozzuk.

A most meglévő technikákban rejlő lehetőségeket, a weboldalakat ki kell használni, most már esély van arra, hogy nagyobb körben is képesek legyünk bármilyen szállítási, megrendelési feladatnak eleget tenni. Eljött az idő, hogy az elektronikát is bevonjuk ebbe annak érdekében, hogy az eredményeinket elősegítse. Mi már felkészültek voltunk az Európai Unióra, tapasztalatunk volt ezen a piacon, ennek köszönhetjük végül is az eredményeinket. Új piacokat nem jelentett számunkra, inkább olyan lehetőségeket hozott, amelyeket saját erőből tudunk fejleszteni és 100%-os magyar érdekeltségű cégként tudunk Európában dolgozni. Az a gondolkodás, és az a vezetői rutin, ami a cégben van, alapozza meg azt, hogy tapasztalatainkkal egészen biztosan komoly célokat tudunk elérni majd. Biztos vagyok abban, hogy ahogy mi elindultunk, és ahogy átalakítottuk ezt a vállalatot profiljában a képességeinek legmegfelelőbben, ki fogja magát nőni ez a vállalat és egy nagyon komoly és stabil magyar középvállalat lesz az európai piacon.

Fakon Vállalkozási Kft.

SzakiparBudapest-Budapest(1095) Mester U.
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió