Cégünk 1997-ben alakult. Az Univerzele Budapest Kft.-ből váltunk ki, majd a Hemex Kft.-hez kerültünk. Pár évvel később, 1997-ben, a Hemex Estrich Kft.-t megalapítva kiváltunk a Hemex Kft.-ből. Cégünk ekkor mindössze 10 fős fizikai dolgozói létszámmal és 3 fő irányítóval rendelkezett. Az elmúlt idő alatt sikerült úgy felfejlődnünk, hogy jelenleg 10 csapatunk, 12 betonozó gépünk, és 6 közvetlen munkát irányító emberünk, illetve 3-4 irodai munkát, előkészítést végző alkalmazottunk van. A telephelyünk Budapesten, a IV. Kerület, Istvántelki út 53-55. szám alatt található. Itt van a teljes raktárbázisunk és az irodánk, tehát minden tevékenységünket innen irányítjuk.
A dolgozóink javarészt vidékről járnak be. Minden reggel itt tartjuk az eligazítást a munkatársaknak, és innen indulnak aztán dolgozni. Cégünk az építőipar speciális szegmensét célozta meg, nevezetesen az aljzatokat, aljzatbetonokat. Az összes olyan burkolat alá kerülő aljzat kivitelezését vállaljuk, melyeket lakóépületekbe, irodaépületekbe, bevásárlóközpontokba terveznek. Ennek rengeteg vállfaja van, az úsztatott estrichtől, a kötött estrichig különböző anyagokból, például cement estrichből, andezit estrichből. Ezeknek mindegyik fajtáját képviseljük, illetve elkészítjük, de fő tevékenységünk a cement estrichből készült aljzatok kivitelezése.
Cégünk kimondottan a nagyobb létesítményekre szakosodott. Nagy bevásárló központokat, nagyobb lakóépületeket, irodaépületeket készítünk. Ezen kívül még ipari betonpadlókat is gyártunk, raktárakba, bevásárlóközpontokba, gyártócsarnokokba, de ez a tevékenységünk 10% alatt van, tehát nem ez a fő szegmensünk, ez csak kiegészítő tevékenység számunkra. Árbevételünk nettó 4-500 millió Ft körül alakul évente. Főbb referenciáink felsorolását a Hotel Kempinskivel kezdeném, melyet még ugyan nem Hemex Estrich-ként, hanem Univerzeleként végeztünk el, de már az én irányításom alatt valósult meg. Ez volt a legelső munkánk, amikor még két géppel rendelkező cég voltunk. Azóta rengeteg még ennél nagyobb létesítményen is dolgoztunk. Ilyen például a MOM Park, amit 55.000 négyzetméterével egymagunk valósítottuk meg aljzat szinten. Az Ázsia Center és a várban található Anjou Rezidenciák nevű lakóépület is jó referenciaként említhető. Ezen kívül készítettünk még bevásárlóközpontokat, Auchan áruházakat és rengeteg lakóépületet, valamint az Operett Színház és a Madách Színház felújítása is a mi nevünkhöz fűződik. Még a Lágymányosi Híd mellett az Arcadom által épített, kivitelezett kulturális központot is mi készítettük, amely igazán nagy munka volt. Jelenleg főleg lakóépületeken dolgozunk. A Nádorliget Lakóparkban a 3., 4. ütemet, valamint az Arcadom Rt. megbízásából, a Marina Art-ot fogjuk mostanában kezdeni. A Kész Kft.-nek is dolgozunk, jelenleg egy bírósági épületen, mely továbbképző központtal épül a II. kerületben. Célunk továbbra is ugyanezen tevékenységek folytatása, esetleg új technológia bevezetése, mégpedig a lakásoknál egyre gyakrabban előforduló kopogó hang megszüntetése, ami sajnos tervezési hiányosságok miatt nem valósítható meg úgy, ahogy azt kellene. Ezért egy új anyag bevezetésén fáradozunk, amit már sikeresen alkalmaztunk a Tél utcai lakóépületnél, és most jelenleg a Marina Part Lakóparkban is valószínűleg ezt fogjuk használni.
Ez az „Ökocell csend” nevű anyag, ami nagymértékben kiküszöböli a lépéshangszigetelés, kivitelezés hibáiból adódó problémákat. Ez jelenleg egy picivel drágább, mint a hagyományos úsztató rétegek. Úgy érzem, hogy az elkövetkezendőkben ez egy nagy megváltás lesz az építőipari tervezők-, és az ezt elszenvedő lakók számára is. Szerencsére megrendelői körünk évek óta kialakult és állandóan bővül, ezért igazi marketing tevékenységet már nem kell folytatnunk, mert a hírnevünk egymás után hozza a munkákat. Reklámra igazából nem kell gondot fordítani, mert ugyan azt mondják, hogy „Jó bornak is kell a cégér”, de nálunk ez szerencsére már nem így van. Az elmúlt 10 év már kellő referencia ahhoz, hogy egymás után jöjjenek a munkák. Inkább az a probléma, hogy hogyan tudunk egy munkát visszamondani esetleg, mintsem, hogy megszerezni azt. Legfőbb erényünk az, hogy azt a technológiát egyedül mi alkalmazzuk, aminél földnedves betonból készítjük az estrichet. Ez által egy rendkívül pontos felületet lehet elérni, ami hamar kiszárad, tehát hamar burkolható, amit géppel simítunk. Így tényleg igényes, könnyen, minden aljzatkiegyenlítés nélkül burkolható felületet kapunk.
Fő erényeink a pontosság, a határidő a kivitelezés tekintetében egyaránt, és az, hogy irányító csapatunkban mindenki szakirányú végzettségű. Bízom abban, hogy még legalább 25 évig ezt a tevékenységet tudjuk folytatni, mert ahogy én látom, erre a tevékenységre mindig szükség lesz, mint ahogy az elmúlt 50 évben is szükség volt. Ha igényes épületeket, korszerű épületszerkezeteket szeretnénk beépíteni, akkor az úsztatott estrichre megfelelő kereslet lesz. Bízom abban, hogy egy fellendülő gazdaságban még több igény lesz különböző, de főként jó minőségű lakó-, és irodaépületekre, valamint bevásárlóközpontokra.