Az 1992. novemberében Varga Ferenc és felesége által alapított, magántulajdonú Hortobágyi Lúdtenyésztő ZRt. működési területe a Hortobágy, mint a magyar pusztát reprezentáló „ Hortobágy tájegység”, sajátos szélsőséges klímájával, ősi növény és állatvilágával, és több évszázados legeltetéses állattartási hagyományaival. Ez a terület élettere az itt élő vadmadaraknak, és pihenőhelye a vonuló madárpopulációknak.
A környezeti adottságokhoz igazodik a cég tevékenységi köre, amelyben elsődleges, meghatározó jelentőségű a víziszárnyas fajok, a lúd és kacsa tenyésztés és árutermelés.
A cég megalakulásakor átvette, és azóta folyamatosan végzi a Hortobágyon ma már több, mint három évtizedes múltra visszatekintő, Hortobágyi fehér lúd, és Hortobágyi pekingi kacsa fajták fajtafenntartó nemesítését.
Rendelkezik a fajták tenyésztéséhez szükséges mennyiségű, különböző tenyésztési fokozatú állományokkal, ami lehetőséget biztosít bármilyen szaporítási fokú tenyészanyag előállítására és értékesítésére.
És akik ebben évtizedeken keresztül a munka oroszlánrészét vállalták:
Varga Ferenc, a cég tulajdonosa, egyben vezérigazgatója, aki felismerve, és elfogadva a víziszárnyas tenyésztésben rejlő kihívásokat, lehetőségeket, és annak felelősségét, erre a tevékenységre alapozva hozta létre a részvénytársaságot.
Átfogó szakmai irányításával, és a tevékenység anyagi feltételeinek biztosításával megteremtette a lehetőséget a munka eredményes folytatásához.
Vargáné Heller Zsuzsanna, a cég társtulajdonosa, egyben vezérigazgató helyettese, a piackutatási és marketing tevékenységét végzi a vállalaton belül.
Szabó Piroska, tenyésztésvezető, a fajták nemesítője, a kezdetek óta irányítja, és végzi, a tenyésztési céloknak megfelelő tenyésztési program kialakítását és megvalósítását, valamint a fajtákra vonatkozó tartási technológiák kidolgozását.
Dr. Rácz Norbert, főállatorvos, az állategészségügyi és higiéniai programok megfogalmazásával, azok végrehajtásának irányításával, biztosítja az állományok jó egészségügyi státuszát.
-
A tenyésztés és árutermelés minden fázisában meghatározó az állatok biológiai igényeihez igazodó, a természetvédelemmel összhangban álló, környezetbarát technológiai folyamatok alkalmazása.
A tartási módok legfőbb jellemzője a területi adottságok kihasználására alapozott, természetszerű, legeltetéses szabadtartás. Ez a biztosítéka az előállított élelmiszer alapanyag kimagasló minőségének, ami a legigényesebb fogyasztói elvárásokat is maximálisan kielégíti.
Az ilyen körülmények között végzett nemesítés eredménye a fajták rendkívüli alkalmazkodó képessége a szélsőséges környezeti viszonyokhoz.
-
A törzsállományok tartása, tojástermelése ún. félintenzív technológiával történik, ami a természetes tartás és az intenzív takarmányozás harmonikus egysége.
Az állatok nap közben szabadon járják a legelőterületet, de estére visszatérnek a védelmet jelentő épülethez, ahol takarmány és ivóvíz várja őket.
A tojásokat minden esetben a számukra biztosított fészkekben rakják le.
A nagy gyakorisággal összegyűjtött tojások az előírt kezelés után a keltető üzembe kerülnek.
-
Itt több ezres befogadó képességű, a természetes költési folyamatot utánzó keltető
gépekben történik sok millió naposállat előállítása.
A gépek automatikusan, szabályozottan és garantáltan biztosítják az embrió egészséges fejlődéséhez szükséges feltételeket: hőmérsékletet, páratartalmat, szellőztetést, a tojások forgatását.
A gépek központi biztonsági riasztó berendezéssel vannak ellátva, hiszen itt a legkisebb műszaki hiba is súlyos következményekkel járhat.
A keltetési folyamat kétfázisú. Az embriófejlődés időben eltérő igényeinek biztosítása érdekében elkülönül az előkeltetési és utókeltetési szakasz.
A sikeres keltetés eredményeként kikelt kislibák, kiskacsák klímatizált helyiségben, rövid pihentetés után osztályozásra, csomagolásra kerülnek.
-
Nagyon fontos, hogy a kikelt kis állatok minél rövidebb idő alatt, de maximum 24 órán belül a megfelelő hőmérsékletű, világítással és szellőztetéssel felszerelt nevelő helyre kerüljenek, takarmányhoz és ivóvízhez jussanak.
A kis állatokat kedvező külső hőmérséklet esetén, kellő gondossággal akár már 5 napos kortól kiengedhetjük a szabadba. Fokozatosan hozzászoktatjuk őket a természetes környezethez, és a fürdővízhez, ami a tollasodásukat nagymértékben elősegíti.
Ilyen körülmények között gyorsan fejlődnek, és 3-4 hetes korukban biztonsággal kitelepíthetők az utónevelő területre.
-
A jól fejlett, edzett, egészséges állatok már csak a szélsőséges időjárási tényezők: rendkívüli lehűlés, viharos esőzések, jégeső elleni védelmet igényelnek. Erre a célra nagyon egyszerű épületek is megfelelnek.
Ebben az időszakban elsődleges szempont a megfelelő nagyságú, ludak részére jó fűhozamú legelő terület biztosítása, amellyel kihasználhatjuk a szabadtartás előnyeit: a kedvező élettér hozzájárul az állatok jó komfortérzetéhez, a tömegtartásból eredő stressz csökkentéséhez, egészséges fejlődésükhöz.
Különösen jó hatású a fürdési lehetőség. A test hűtése mellett a toll tisztán tartásával javítja annak minőségét.
-
A ludak 6 hetenkénti tépésével nagyon értékes tollhoz juthatunk.
Ezt a munkát csak a legnagyobb kíméletességgel szabad végezni, úgy, hogy ne okozzunk fájdalmat az állatoknak.
-
A toll feldolgozásának főbb mozzanatai: mosás, fertőtlenítés, szárítás, osztályozás.
A folyamat végén különböző frakciókra szétválasztott, kimagaslóan jó minőségű terméket kapunk, ami jól hasznosítható konfekció termékek előállításában.
-
Az utolsó tépést követő 6 hét, a nevelés utolsó fázisa, a ludak vágásra történő előkészítése, hizlalása. Ebben az időszakban az állatokat étvágy szerint etetjük, és szűkebb területre lezárva korlátozzuk a mozgásukat.
Ezzel a súlyfelvétele felgyorsul, a tollazat ismételten kifejlődik, beérik, és jól feldolgozható, kiváló húsformákkal rendelkező, egészséges húsminőséget mutató állatok kerülhetnek vágásra. Az így előállított termékek a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is maximálisan megfelelnek.
-
A rendkívül jól alkalmazkodó, és jó termelő képességgel bíró fajták, a több évtizedes tapasztalatok alapján kidolgozott tartási technológiák, a komoly gyakorlati háttérrel alátámasztott szakmai ismeretek, és az alkalmas területi adottságok egysége alkalmat kínál komplex víziszárnyas vertikum kialakítására, bárhol a világban.
Jól példázzák ezt a már megvalósult projektjeink, mint a Kínában, Belső-Mongóliában, 2006. óta működő Tongliao Mongó Lúdipari Kft, a Wuliangsuhai Yubo Élelmiszeripari Kft-vel 2007-ben alapított vegyes vállalatunk, a Jillin tartománybeli Daan városban 2008-ban indult lúd tenyésztési program.
De megtalálhatók a fajtáink az Orosz Föderáció területén is, Tatársztánban, a Csuvas Köztársaságban.
Nagy jelentőséggel bírnak a Mongóliában, Kazahsztánban, és az Orosz Föderáció-beli Szaratov megyében jelenleg kidolgozás alatt lévő Együttműködési Megállapodásaink.
-
Nyitottak vagyunk új kapcsolatok létesítésére, leendő partnereink fogadására, a teljes vertikumra vonatkozó szakmai információk átadására, tevékenységünk bemutatására, érdeklődés esetén tervezési és helyszíni szaktanácsadásra.
Közös sikereink záloga a korrekt, kölcsönös érdekek mentén kialakított együttműködések megvalósítása.