Az MV Profil Kft. 2004-ben alakult. Székhelye Miskolc, Meggyesalja u. 68. szám, a telephelyünk pedig Miskolc belvárosában található. Tevékenységi körünk az építőipar, ezen belül is a könnyűszerkezetes családi házak kulcsrakész kivitelezését vállaljuk. Az általunk épített protektor rendszer a magyarországi könnyűszerkezetes technológiák között piacvezető 2004-ben és 2005-ben is. Bízunk benne, hogy ez 2006-ban is így fog alakulni. A német protektor rendszer az egyetlen tűzihorganyzott fémvázas szerkezetes építési mód Magyarországon. A rendszer legfőbb előnyei közé sorolnám a társaságot, annak a precizitását. Emellett a rendszer kevés hulladékot képez, energiatakarékos, környezetbarát, és a hőszigetelő képessége kb. duplájával jobb, mint bármely hagyományos téglaépítésű családi háznak. Árban hasonló a téglaépítésűhöz, talán egy 10%-os költségmegtakarítás eredményezhető.
Az ügyfelekkel történő első kapcsolat felvétele után a tervezőnkkel egy közös helyszíni bejárást tartunk, ahol megtekintjük az ügyfélnek a telkét, ennek az adottságait, az igényeket megpróbáljuk a lehetőségekkel ötvözni, és ez alapján, 1-2 héten belül az ügyfeleknek 2-3 vázlatszintű tervet adunk, amely alapján el tudják dönteni, hogy melyik az a terv, amely őket leginkább érdekli. A tervezőnk a komplett tervdokumentációkat elkészíti, az engedélyes terveket, amit az Önkormányzat 60 napos maximális határidőre kiállít, ezt követően elkezdjük a kivitelezést. Kezdődik az alapozással, majd jön a falszerkezet felállítása, nyílászárók elhelyezése, födémek készítése, és az ácsolt tetőszerkezet következik, ezt követően pedig a belső szakipari munkák, víz, villany, gáz, egyéb szerelvényezések történnek.
A banki hitelügyintézésben tudunk segíteni a kedves ügyfeleinknek, válasszák bármelyik bankot, nagyon jók a kapcsolataink a helyi fiókokkal. SZOCPOL ügyintézésben úgyszintén tudunk segíteni. Az első alapozási ponttól, vagy kapavágástól számított 90 napra kulcsrakészen át tudjuk adni a lakásokat. Jelenleg 140 ezer forint/négyzetméteres árat tudunk az ügyfelek számára nyújtani, amely tartalmazza a tervezést, a szakhatósági engedélyezést és egy nagyon magas tartalmú kulcsrakész kivitelezést. Ugyanezt, társasházak esetében kb. 170-180 ezer forintos négyzetméter áron biztosítjuk. Ez a kedvező árfekvés nem egy alacsony műszaki tartalmat, egy rossz kivitelezési minőséget tartalmaz, ez minimum azonos bármilyen egyéb téglaháznak a műszaki tartalmával, Ugyanakkor maga az anyagszerkezet minden műszaki mutatójában, (talajmechanikai mozgások, földrengés, hőszigetelés) toronymagasan jobb, mint a hagyományos tégla technológia. Tavaly decemberben átadtuk Borsod megye első, könnyűszerkezetes, 4 lakásos társasházát, ilyet előttünk még senki nem épített. Jelenleg a befejező munkálatokat végezzük a második társasházunkon, és folyamatban van a harmadik, negyedik és az ötödik társasházunk, emellett már számos családi házat adtunk át. A rendszerünk nemcsak az eddig általunk épített önálló házakra, és társasházak építésére alkalmas, hanem kiválóan alkalmas egyéb szociális építmények, nagyobb ipari objektumok, csarnokrendszerek kivitelezésére, gondolok itt egy önkormányzati szociális otthonra, öregek otthonára, nyugdíjas klubra, iskola, óvoda bővítésére, vagy komplett tetőtér-beépítésére, amelyre sokszor, a statikai előírások miatt a hagyományos téglatechnológia nem alkalmas, a protektor rendszer erre tökéletesen megfelelő.
Az első évben már 6 családi házat sikerült felépítenünk, a tavalyi év volt az az év, amikor már 29 lakás komplett generál kivitelezését tudtuk lebonyolítani, majd értékesíteni, és az idei év eddigi tapasztalatai is azt mutatatják, hogy ez a növekedés fenntartható.
Az ISO minősítés egyelőre a Protektorwerk Hungáriára vonatkozik, az általunk épített rendszer minden egyes eleme bevizsgált, tervezzük az MV Profil Kft.-re is az ISO minősítés megszerzését. Szeretnénk a lakossági szolgáltatásunkat a továbbiakban is folytatni, megerősíteni, valamint a társasházak építésében is szeretnénk továbblépni, nagyobb, 10, 20, vagy akár 40 lakásos társasházak kivitelezését is szeretnénk majd megkezdeni. Ezen kívül szeretnénk olyan önkormányzati beruházásokban lehetőség szerint részt venni, amelyben a protektor rendszer a legmegfelelőbb.
Cégünk üzletpolitikájának alapvető kritériuma a megbízhatóság, az általunk vállaltakat eddig abban a minőségben és abban az árban határidőre mindig el tudtuk végezni, amit eddig bevállaltunk. Azt a dinamikát és azt a fejlődési ütemet, ami a kezdetektől fogva jellemzi az MV Profil Kft.-t, szeretnénk megőrizni, sőt, ha lehet, még fokozni. Szeretnénk az ipari és önkormányzati, valamint lakossági részben a továbbiakban is ugyanígy fejlődni, és várjuk új partnereink jelentkezését, bízom abban, hogy számukra is a legkedvezőbb konstrukciókat és minőséget tudjuk nyújtani.