Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

NAGÉV Kft.

NAGÉV Kft.Nagy AntalÜgyvezető Igazgató

A Nagév Kft. jogelődje az 1970-es évek végére nyúlik vissza, amikor egy 5x5-ös, 25 m?-es kis műhelyben kezdtem el a tevékenységemet végezni. Kifejezetten acélszerkezet gyártásra szakosodtam. 1985-től egy tipikus terméket, az ipari járdarács gyártását kezdtük el, amelyiknek óriási fejlesztései voltak akkoriban és jelenleg is tart a gyártása.

1991-ig ebben a termékben egyeduralkodók voltunk Magyarországon. Akkor éreztük meg először, hogy milyen is az, amikor a piacon már nem egyedül vagyunk. Egy nagyon erős német cég jött az országba konkurensnek. Az akkor kezdődött verseny jelenleg is tart, és e verseny tette szükségessé, hogy 1998-ban Tiszacsegén építessek egy tüzihorganyzó üzemet, amely az ország harmadik legnagyobb ilyen típusú üzeme jelenleg is. Óriási kapacitással, bérmunkában dolgozunk itt inkább, az ipari járdarács gyártás horganyzása körülbelül 10%-át, teszi ki az itteni tevékenységnek.

A cégnek 1999-ben lett egy különleges tevékenysége. Megvásároltuk a gyárunk szomszédságában levő régi RICO Kötszer Művek üzemét. Ezt csatoltuk a Nagév Kft-hez, s így három divízióval működtünk, úgy, mint rács divízió, horganyzó divízió és kötszer divízió. Mivel a kötszer eléggé idegen tevékenység volt az acélszerkezet gyártástól, ez kórházi és higiénés termékeket jelent, ezért ezt átadtam a fiamnak. Egy új kft. alakult, ez a kft most már teljes egészében kivált belőlünk.

Az uniós csatlakozást egy óriási kihívásnak tartom, nagyon félünk tőle, de már nagyon várjuk, hogy megtörténjen. Nem tudjuk, hogy ez a házasság milyen lesz, minden házasság lehet jó is, rossz is. Nekem a nagy gondom vele az, hogy a magyar vállalkozók nem nagyon vannak felkészülve az uniós csatlakozásra. Mi ezt úgy próbáltuk megelőzni, - mivel már megedzett bennünket a német konkurencia – hogy nagy műszaki fejlesztésbe kezdtünk. Csak ebben az évben körülbelül 200 milliós beruházást fogunk a járdarács gyártásban elvégezni. Ez azért szükséges, mert én nagyon jól tudom, hogy az uniós csatlakozás után azért a bérek emelkedni fognak. Csak úgy tudok előre menekülni, ha az élőmunkát valamelyest csökkentem, és technológiailag fejlesztem a gyártást. Az időt kell csökkenteni gyakorlatilag a termelésben. Ezt szükséges ahhoz, hogy a piacon versenyben tudjunk maradni. Tudom, hogy nagyon sok cég el fog vérezni, aki technikailag, műszakilag, pénzügyileg nem készült fel a csatlakozásra. Nem szeretném, ha a Nagév Kft. is erre a sorsra jutna. Ezért előremenekülünk, hogy versenyben maradhassunk.

Eddig a Nagév Kft. kifejezetten magyar piacra dolgozott, valamelyest a román piacra is kijutottunk. Én óriási lehetőséget látok abban, hogy meg fogjuk találni azokat a lyukakat, ahol a mi általunk gyártott, - egyébként Európában nem tipikus – speciálisan fűzött rácsokat el fogjuk tudni adni. Ebben látom a versenyelőnyünket, a következő előnyt jelentő lépés, hogy Budapest alatt építeni akarunk egy új tüzihorganyzó üzemet. Ez az üzem nem csak Magyarországnak lesz a legnagyobb üzeme, hanem ismereteink szerint Közép-Európában is a legnagyobb, egy 105m?-es horganyzó medencével, amelyik a Magyarországon jelenleg gyártott szinte valamennyi acélszerkezet tüzihorganyzására alkalmas.

A másik esélyt abban látjuk, hogy valószínűleg, ha az uniós csatlakozás megtörténik, sok szabad pénz fog beáramlani Magyarországra, így nem leszünk már kizárólag a magyar bankokhoz kötve, a magyar bankoknak is tudomásul kell venniük, hogy az eddigi magas kamatokat lejjebb kell vinni. Egy tisztességesebb kamattal, a nyugat-európai kamatszinttel mi újabb nagyon komoly beruházásokba tudunk belefogni. Én úgy gondolom, így attól nem kell félnem, hogy ebben a versenyben a Nagév Kft. el fog vérezni, de mindenképpen nagy kihívásnak tartom.

A marketing munka nálunk elég folyamatos. Én 1995-ben éreztem meg a marketing erejét, amikor egy elég komoly kiadványra sokat áldoztunk, s akkor ezzel jelentünk meg a Construmán. A cégnek valamennyi fejlesztéséről mindig készülnek új kiadványok, katalógusok. Fontos dolog az ipari kiállításokon való megjelenés, a Nagév Kft. most már nem csak magyar kiállításokon vesz részt, hanem például meg kívánunk jelenni a nagyobb nyugati, düsseldorfi, hannoveri kiállításokon is. Itt a termékpalettánkat kívánjuk bemutatni, ez nem olcsó dolog, de csak így lehet előre jutni. A marketingünkben, mint reklám az újság hirdetés nem szerepel, mivel nem a mi fogyasztóinknak szól, a marketingünkkel a piacnak azt a részét kell megszólítani, amelyik a speciális építőipari szegmens.

A Nagév Kft. jelenleg még csak egy nagyon kicsi szeletet tud elfoglalni ebből a piacból, mivel rendkívül erősek a konkurenseink. Ezen a területen, amint már említettem, a műszaki fejlesztés az, ami előre tud vinni bennünket, így tudunk felzárkózni, azokhoz a rendkívül fejlett német cégekhez, akik ezen a piacon jelenleg uralkodók. Nekik is tudomásul kell venniük, hogy a Nagév Kft. egy rendkívül erős céggé fog válni, amely az egész európai piacon meg fogja állni a helyét.

NAGÉV Kft.

ÉpítőiparHajdú-Bihar-Hajdúböszörmény(4220) Kinizsi U.Sz.
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió