A Nova-Alpin Kft 1986-ban alakult, a hét alapító tag a Solti Egyesületben tevékenykedett együtt, barlangászokból, hegymászókból alakultunk. Az első időszakban sziklafalak veszélytelenítését és egyszerűbb építőipari munkákat végeztünk. A mai időszakban már volt olyan, hogy 80 főállású alkalmazottal dolgoztunk. Van Budapesten egy irodánk, általában itt tartózkodunk, de Szögligeten, ami Jósvafő melletti kis falucska, vettünk egy telephelyet. Erre azért volt szükség, mert azon a környéken nagyon komoly természetvédelmi beruházásokat végzünk, és az összes felszerelésüket, ami a pár év alatt felhalmozódott, ott tároljuk.
Sziklafalak veszélytelenítésével foglalkoztunk, különböző barlangok felmérésével és ipari létesítmények beton- illetve a korrózióvédelmének a vizsgálatával. Ahogy a megrendelői körünk bővült, egyre nőtt a létszámunk is, és egyre nagyobb feladatokat végeztünk el főleg a magas- és a mélyépítőipar területén. Ez elsősorban ipari létesítmények karbantartása volt. Nagyon sokat dolgoztunk a Dunai Cement és Mészműben: korrózióvédelmi munkálatokat végeztünk, betonkorróziós acélszerkezeti korrózióvédelmi munkákat. Elindult egy építőipari tevékenységünk, családi házakat építünk, illetve különböző társasházak homlokzatait tataroztuk, ez még mind az alpinista múltból ered. Elektromos berendezéseket, elektron berendezéseket szerelünk, és az utóbbi 5-10 évben természetvédelmi beruházásokat is végeztünk, főleg barlangokat újítottunk fel illetve sziklafalak védelméről gondoskodtunk. Magyarország összes idegenforgalmi barlangjában, amiben felújítás volt, a Nova-Alpin dolgozott. Abaligeten az Abaligeti barlangban, a Szemlő-hegyi barlangban Budapesten, a Pál-völgyi cseppkőbarlangban Budapesten, és most fejeztünk be egy Phare beruházás keretén belül a Baradla-barlang vörös-tói szakaszának a felújítását, ez 1,5 éves hatalmas munka volt, itt nőttük ki magunkat, 70-80 fő főállású dolgozót tudtunk foglalkoztatni. A barlangokkal kapcsolatban különböző nemzeti parkok nagyon jó referenciákat adnak a munkáinkról. Jó referenciákat tud adni nekünk az Aggteleki Nemzeti Park, de felsorolhatnám a Duna-Ipolyt, a Duna-Dráva Nemzeti Parkot, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot is. Az épületek veszélytelenítésével és a homlokzatstabilizálással kapcsolatban is jók a referenciáink, a családi ház építéseknél, homlokzat-felújításoknál a kerületi önkormányzatok adhatnak értékelést. Tegnap fejeztük be a Budai Várnak a teljes veszélytelenítését és ennek a veszélytelenítésnek a dokumentálását a műemlékvédelmi hatósággal együttesen. Jelenleg fut egy családi ház építésünk Szentendrén, most indul be az Aszódi Hulladéklerakó-műben egy viszonylag nagy munka, itt a veszélyes hulladéktározó felé egy hatalmas acélszerkezetet kell építeni, azt hiszem, Magyarországon ennél nagyobbat nem is építettek. Egy 80 méteres hosszú acélhíd 60 méteres medencét hidal át, és ezt a hét darab acélívet, amit felállítunk, egy 800 ezer négyzetméteres ponyva védi, hogy a veszélyes hulladékot semmiféle eső ne érje, amíg a töltési folyamat zajlik. Még nem említettem meg a hídépítési referenciánkat: a Sajókazai híd helyre tolási munkájában a hídszerkezetek speciálisan lettek a helyükre tolva, kint a parton építettük, és utána toltuk a helyére. A Műszaki Egyetemnek voltunk a homokszemei, mert a technológiát azt ők adták. Tervben van, hogy a dunaújvárosi Duna-híd tolásával kapcsolatban felkérik a segítségünket, ez egy szintén ötször, hatszor nagyobb feladat, 1,5 éves munka, mint azok a pici hidak, amiket idáig toltunk. Ezen kívül nemsokára ki fognak írni egy pályázatot Miskolcon az úgynevezett Bosch hídra, amire szintén szeretnénk pályázni. Jelenleg ezek a munkák folynak, illetve acélcsarnokokat is építünk, Érsekvadkertben három csarnok építésében kérték a segítségünket.
Komoly marketing részlege nincs a cégnek, hirdetéseket adunk fel, de nem hiszem, hogy valaki a Szaknévsort felcsapva akar hidat építeni vagy barlangot felújítani. Nagy szerencsénk, hogy ezek a munkák a nemzeti parkoknál nagyon speciálisak, ha valaki ilyennel egyszer foglalkozott, annak a híre futótűzként terjed el. Az a mag, aki ennek a munkának a megrendelési körét adja, teljesen tisztában van a mi munkánkkal. Naprakészen tudja, hogy a hídépítésekben mi az, amit meg tudunk oldani, a barlangi felújításokban vagy a környezetvédelmi munkákban mi az, amiben ránk számíthat.
Beadtunk egy pályázatot a Gazdasági Minisztériumba telephelybővítéssel kapcsolatban. Nagyon remélem, hogy pozitív eredménnyel fog végződni. Ez a pályázat arról szól, hogy Jósvafőn vagy Szögligeten, ahol van a telephelyünk, építsünk egy olyan épületet is, ami a mai kornak megfelel, különböző karbantartó műhelyeket, ami olyan 240 négyzetméteres legyen. Ez nagyon nagy tervünk. Itt Pesten is kinőttük ezt az irodát, és szeretnénk inkább egy kisebb telephelyet, ahol majd az iroda is működhet. Azon kívül nagyon sok dolgozónk vidéki: Szögliget, Jósvafő környezetből nagyon sok srác dolgozik nálunk, nekik egy kulturáltabb szálláshelyet szeretnénk, ami a telephellyel kompletten együtt lenne. Ha az elkövetkezendő két-három évben meg tudjuk ezt valósítani, akkor én már nagyon boldog leszek. Szeretném azt, hogy nagyon sok, nagyon jó szakembert vegyünk fel. Várjuk, hogy újabb és újabb megrendelők jelentkezzenek. A tulajdonosi kör nagyon bízik abban, hogy ez a gazdaság fejlődik, ez elengedhetetlen követelmény. Szeretnénk, ha a cég egészségesen tudna gyarapodni, jó hangulatban, s így megalapozott, biztos hátteret tudnánk az alkalmazottainknak adni.