Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

NOVA-BAU '89 Beruházó, Fővállk. és Ker. Kft.

NOVA-BAU '89 Beruházó, Fővállk. és Ker. Kft.Komoróczy TiborÜgyvezető Igazgató

Nagyon változatos és színes volt az elmúlt 5 évünk. Változott a nemzetgazdaság és ezen belül az építőipar. Saját létszámmal, nagy létszámmal és saját eszközökkel rendelkezünk, ami azt jelenti, hogy az infrastrukturális hátterünk adott. Az Unióval való kapcsolódás tekintetében örömmel el tudom mondani, hogy sikerült nyitnunk egy új üzletágat Németországba. Ez egy szárazépítészeti technológia, amelyen most már közel fél éve dolgozunk München és Inconstant térségében. Nagyon sokat tanultunk a németektől, precizitás, munkaszervezés és egyéb vonatkozásban. Tudunk fejlődni és akarunk is fejlődni. Szeretnénk tovább folytatni, akár befektetés és beruházás tekintetében is ezt az uniós és német vonalat.

Örömmel tudom elmondani azt, hogy nagyon sok épületet és beruházást hajtottunk végre, illetve kivitelezést beruházóknak. Úgy érzem, hogy az elmúlt 5 évben szakmai és erkölcsi értelemben stabilan megmaradtunk az építőipari piacon és számolnak velünk. Konkrétan ezek a beruházások röviden: a Debreceni Egyetemnek az Agrártudományi Centrumán nagyon sok szép épületet, és nagyon sok rekonstrukciót hajtottunk végre, közbeszerzési pályázatok elnyerésével. A debreceni Fészek lakóparkot, amit 2000 év körül kezdtünk el, a vége felé járunk. Ez azt jelenti, hogy évente 2-3 darab társasházat adunk át, egyre jobb minőségben, egyre jobb árakon és egyre nagyobb sikerrel. Hajdúböszörmény térségében illetve Hajdúböszörmény városában, - mint lokálpatrióta- az összes nagy beruházásban valamilyen szintén részt vettünk. A szemétlerakó építésénél, a református óvoda építésénél és minden városi beruházásban valamilyen szinten képviseltetve voltunk, és a Városháza rekonstrukció kapcsán szép és példa értékű munkát tudtunk végezni. A stratégiánk a következő: megmaradni a piacon, és erre nagyon sok, és nagyon szép reményeink vannak, de a reményeken túlmenően azért elég komoly alapunk van arra, hogy ez be is következzen. Az elmúlt 5 évben biztosítottuk a cégnek a gazdasági alapját, biztonságát, bankkal illetve önerőből stabilan és jól működünk. Ez a pénzügyi oldal. A szakmai oldala: fejlődtünk, új szakemberek felvételével, egy újfajta dinamikus stílust tudtunk bevezetni, illetve új szakágakban, az új technológiákat próbáltunk ki és vezettünk be. ISO rendszerben, a vállalatirányítási rendszert nemcsak hogy bevezettük, hanem alkalmazzuk. Már 5. éve stabilan működik nálunk. Megszereztük a környezeti irányítási rendszernek is, az összes szabályzóját vállalatunknál.

Úgy érezzük, hogy a működésünk stabil, saját beruházásokat csinálunk továbbra is. Erre eklatáns példa, hogy most kezdtük el Hajdúböszörményben, egy 3000 m2-es üzletház építését egy belvárosi frekventált területen, amely egy nagyon komoly, közel 3 millió eurós befektetés. Mi továbbra is a lakásépítésben látunk fantáziát. Debrecen vonatkozásában több helyen, több telken, saját telken is és befektetők telkén lakásokat, társasházakat építünk. Az elmúlt 5 évben megszerették a mi lakásainkat, színvonalas lakásokat építünk és ár-érték arányban ezt a vevők szeretik és meg is fizetik. A cégünk legjobb jellemzője az, hogy korrekt, emberileg, szakmailag és gazdaságilag. Szerintem ez a legjobb szó, amivel ki lehet fejezni az elmúlt 11 évet. Mióta cégünk létezik megszereztük azt a kellő szakmai, etikai és gazdasági tapasztalatot, ami által képesek vagyunk arra, hogy felépítsük, illetve megvalósítsuk azt a beruházást, amit elvállalunk. Ez lehet kisebb beruházás, de akár lehet, egy több százmilliós, akármilyen létesítmény. Az, hogy miért válasszon minket? Mert stabilak vagyunk a piacon, régóta ezt csináljuk, szakmailag, emberileg úgy érzem, hogy megfelelőt tudunk nyújtani.

NOVA-BAU '89 Beruházó, Fővállk. és Ker. Kft.

ÉpítőiparHajdú-Bihar-Hajdúböszörmény(4220) Külső-Debreceni U.
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió