Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

Nova-Rapid Szövetkezet

Nova-Rapid SzövetkezetSomlai LászlóÜgyvezető

A NovaRapid Szövetkezet 1992-ben alakult, amikor a szövetkezeti törvény úgy rendelkezett, hogy kiválási lehetőség van, és mivel az előző cég nagyon rövid idő alatt szétbomlott, mi vittük volna tovább a tevékenységet. Kecskeméten, a Garai utca 5. szám alatt, a régi cég egyik telephelyéről kiválva alakítottuk meg cégünket. Eredeti tevékenységünk a kiválás után az építőipar volt. Utána nagy váltással, egyik napról a másikra, átpártoltunk a bútorgyártásra, mivel hogy sok ingatlanunk volt, gépünk is volt, és most már tizenkettedik éve bútort gyártunk. A piacot nem mi kerestük, igazából a piac keresett meg minket. Nagyon sajátos módon került ide egy nagykereskedő, ő az egészségügyben nagykereskedéssel foglalkozott, orvosi fa bútorokat értékesített és gyártatott. Megpróbáltuk ezt a területet föltérképezni, magunkat ennek megfelelően fölszerszámozni, és azóta az egészségügy számára a nagykereskedőnek, de közvetlen kapcsolatokban is, típusbútorokat gyártunk: íróasztalokat, öltözőszekrényeket, vizsgálóasztalokat. Egyre több az egyedi igény. Ma is van szinte állandó megrendelésünk. A legtöbbet ma is az egészségügynek, már nagyrészt egyedi bútorokat gyártunk, rendelőket, kezelőket, recepciókat rendezünk be, olyan emberbaráti környezetet alakítunk ki, ahol a beteg nem a kórházi környezetet érzi. Olyan színeket, olyan megoldásokat, íveket, játéksarkokat gyártunk, hogy ne azt érezze az ott lévő, hogy én itt egy kiszolgáltatott ember vagyok.

A bútorainkat az interspán bilaminált lapokból készítjük. Mai követelményeknek megfelelően, korszerű élzárásokat, szerelvényeket alkalmazunk. Ezzel a minőséget természetesen mindig javítjuk. Ezekhez a bútorokhoz kizárólag olasz szerelvényeket használunk. Tevékenységünket Kecskeméten, a Garai utca 5. szám alatt végezzük, elegendő infrastruktúrával ellátva, telephelyengedéllyel rendelkezünk, és minden olyan átmeneti raktárunk, üzemcsarnokunk, gyártási csarnokunk van, ami megfelelő környezetet biztosít arra, hogy azok a termékek, amiket mi elkészítünk, mindig kifogástalan állapotban kerüljenek el a megrendelőkhöz. Gépesítésünk inkább a kézi gépesítésre szorítkozik. Mivel kiterjedt kapcsolatrendszerünk van más cégekkel, olyan tevékenységet, mint lapszabászat, nem is kezdtük el, mert a piac kellő módon ellátja Kecskemétet, tehát ilyen nagy gépi beruházást értelmetlen dolog lett volna megtennünk. Korszerű kisgépeink vannak, bárhova fölvonulhatunk helyszíni szerelésre. A lézeres technikától, a lézeres méréstől kezdve minden olyan műszerrel rendelkezünk, ami azt biztosítja, hogy ne tegyünk semminemű kárt az épületben, ne fúrjuk el a csöveket a falban, stb. Kereső műszereink is vannak, ha megyünk szerelni. Összesen hat fő dolgozik, mint alkalmazott, és ebből négy fő szakmunkás, egy betanított munkásunk van, és egy segédmunkásunk.

Az éves árbevételünk az utóbbi három-négy évben stagnál, az árszínvonal maradt szinte ugyanaz, egy-két százalékkal talán magasabb, mint három évvel ezelőtt. Mi garanciát vállalunk minden egyes munkánkra, de garanciális igény nincs. Kezdettől fogva az volt a cégünk ideológiája, hogy mi a kezünkből rossz munkát nem adhatunk ki. Amit mi elkészítünk, az csak jó lehet. Jó anyagokból, jó technológiával, becsületes munkával, és így vállalunk garanciát. Figyeljük a piac árszintjét, mi magunkat a középmezőnybe soroljuk. És ha bárki kérdezi, hogy drágák vagyunk-e vagy nem, akkor azt mondjuk, hogy mi a középmezőnyben vagyunk.

Ami nagy elképzelés, és nagyon szeretném megvalósítani, egy magyar szabadalomnak a bevezetése. Ez a szabadalom a bútorgyártástól távol van, ez egy olyan út- és járdajavító szabadalom, amivel a járdák repedéseit öt perc alatt ki lehet javítani úgy, hogy az öreg nénik nem esnek el. Az, amit már megcsináltunk próbaképpen, két telet már kibírt, és abszolút nincs neki semmi hibája. Olyan úthibáknak a javítására alkalmas, hogy negyed órán belül a forgalmat rá lehet engedni erre a javításra, és ez a javítás tartós. Reméljük, hogy az útépítő ágazat is a közeljövőben erőssége lesz cégünknek. Lehetőséget biztosít a cég további fejlődéséhez.

Nova-Rapid Szövetkezet

SzolgáltatásBács-Kiskun-Kecskemét(6000) Garay U.
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió