Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

Nyíregyházi Főiskola

Nyíregyházi FőiskolaProf. Dr. Jánosi ZoltánRektor

A Nyíregyházi Főiskola 2000. január 1-ével a magyarországi felsőoktatási intézmények integrációja révén jött létre két jogelőd intézményből, az egyik a Bessenyei György Tanárképző Főiskola, a másik pedig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai kara volt. Az integrációt követően, illetőleg már azt megelőzően egy intézményfejlesztési tervet dolgoztunk ki közösen, amelynek két része volt, egy akadémiai program, illetőleg az akadémiai program megvalósításához szükséges beruházási program. Az akadémiai program az akkori hallgatói létszámot figyelembe véve a humán erőforrást, az infrastruktúrát alapul véve egy olyan jövőbeli képet próbált megrajzolni a főiskoláról, amiben reménykedtünk, hogy 2004-2005-re meg is valósul.

Most örömmel mondhatom, hogy ugyan 8-9000-re terveztük a hallgatói létszámot, de jelenleg 12700 a hallgatói létszám a Nyíregyházi Főiskolán. Négy kar jött létre, egy bölcsészeti és művészeti kar, egy természettudományi kar, egy gazdasági és társadalomtudományi kar és egy mezőgazdasági és műszaki kar. Az akadémiai program tulajdonképpen azt célozta meg, hogy egy több karú, jól prosperáló főiskolát szeretnénk létrehozni itt, a három határhoz közel, két egyetem: a miskolci és a debreceni egyetem beékelődésével földrajzilag. A hallgatói létszámunknak majdnem 70%-a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, illetőleg Nyíregyháza városából jön. Szükség van beruházásra, mivel a két jogelőd intézmény két telephelyen működött. Egy évvel ezelőtt adtunk át egy épületet, amelyet hallgatói információs központnak nevezünk. Ebben kaptak helyet a gazdasági központi egységek, amelyek korábban a kollégiumban egy szintet, s így kollégiumi férőhelyeket foglaltak el. Illetőleg ebben az épületben nyert elhelyezést a gazdasági és társadalomtudományi kar, amelynek a legtöbb hallgatója van. Van egy nagyon modern hallgatói információs és adatszolgáltató központi könyvtárunk. Ez a könyvtár mind a két, a klasszikus értelemben vett könyvtár és a modern értelemben vett adatközlés, adatmegszerzési lehetőség funkcióját is ellátja, hiszen 222 számítógép helyezkedik el a könyvek mellett a közel 3000 négyzetméter területen. Így a hallgatók minden egyes gépen, ingyenes internet hozzáféréssel nagyon könnyen megszerezhetik az ismereteiket. Másrészről az internetet is használjuk belső hálózat révén, a hallgatók tulajdonképpen hozzájuthatnak azoknak az oktatási segédanyagoknak egyre több részéhez, amelyre szükségük van.

Nemcsak a képzés, hanem a kutatás vonatkozásában is jelentős volt a Nyíregyházi Főiskola, és reményeim szerint az is marad. Ha csak a statisztikai adatokat nézzük, az ország főiskolái között az első helyen áll a minősített oktatók számát tekintve. Nagyon sokféle témában, tudományterületeknek megfelelő témában kutatnak az oktatók. Egyre gyakoribbak az úgynevezett multidiszciplináris kutatások, ilyen pályázatokat nyerünk el, hogy csak egyet mondjak, legutóbb például egy SBS pályázatot nyertünk el, agrárinnovációs központ létrehozására. Egyébként a korábban említett beruházás mértékét vagy volumenét tekintve is igen jelentős, hiszen több, mint nyolc milliárd forintos a vége az épület-beruházásának. Ehhez hozzátársul még egy 420 fős kollégium építése különböző szolgáltató egységekkel. Van egy nagyon szép fedett atlétikai sportcsarnokunk, tornacsarnokunk, szabad sportlétesítményeink, fedett, meleg vizes uszodánk, önálló termál kúttal rendelkezünk, van egy szép botanikus kertünk. Megítélésem szerint az a hallgató, aki ezt a főiskolát választja, biztos, hogy kellemesen, jól érzi magát, hiszen egy helyben van minden.

Az európai csatlakozást követően, mint ismeretes, Magyarország is aláírta az úgynevezett Bolognai egyezményt, amelynek értelmében a többciklusú, lineáris képzést kívánja bevezetni, a duális főiskolai, egyetemi szintű képzés helyett. Ebbe mi is belekapcsolódtunk, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy az alapoklevél, azaz a BSC, illetőleg a mester oklevél MSC megszerzését igazoló okmány kiadásának a jogát az intézmény megszerezze. Több pályázatot adtunk be, tagja vagyunk szinte minden olyan konzorciumnak, amelyik a felsőoktatási intézmények között az utóbbi hónapban jött létre a bolognai folyamat megvalósítása érdekében. Én úgy gondolom, hogy ez a főiskola, amelyik egyébként az ország egyik legnagyobb főiskolája, mind létszámát, mind infrastruktúráját, mind oktatóit tekintve, versenyképes marad az Európai Unióban. Többek között most dolgozunk azon, hogy intenzíven és elég széleskörűen, minél hamarabb vezessük be az angol nyelven, német nyelven és ukrán nyelven történő képzést, éppen a versenyképességünk megtartása érdekében. Mindenféleképpen fel kell újítanunk a régi épületeket, amelyek házgyári elemekből épültek. A két kar, a bölcsészeti és művészeti kar illetve a természettudományi kar van elhelyezve a két épületben. Minimálisan egy-két milliárd forintos rekonstrukcióra van szükség ahhoz, hogy mind a versenyképességét, mind az infrastruktúráját megtartsa az intézmény a jövőben.

Ez a 3-5 év, átmeneti időszak lesz még minden intézmény számára a magyar felsőoktatásban, hiszen leghamarabb a következő év szeptemberétől, illetőleg 2006-2007-től térnek át, vagy térhetnek át az intézmények az új képzési szerkezetre. Ezalatt az átmeneti idő alatt mi úgy gondoljuk, hogy az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy minden erőnket arra összpontosítsuk, hogy az új képzési struktúrának megfelelő kínálatot alakítsunk ki. Ennek a tartalmát dolgozzuk ki úgy, hogy közben az oktatás módszertanát is szeretnénk megváltoztatni, folyamatosan áttérni az e-learning, tehát az elektronikus úton történő ismeretszerzés módszertanára, illetőleg felhasználni minden olyan információs technológiát, ami itt rendelkezésre áll a főiskolán. A beruházásból közel másfél milliárd forintos beruházást fordítottunk az információs technológia, a számítógépes hálózat és egyéb eszközöknek a beszerzésére. Felmértük a végzett hallgatóknak a véleményét az intézményről, mind minőség, képzés területén, mind pedig az infrastruktúra, a szolgáltatás területén. Nem voltak rosszak ezek a vélemények, erre alapozva folyamatosan próbáljuk követni a hallgatói megítéléseket. Ezért létrehoztunk egy baráti kört, egy főiskolai baráti kört, egy öregdiák szervezetet és egy úgynevezett Társadalmi Tanácsot. Ez a körülöttünk lévő nagy-, közép- és kisvállalkozók vezetőiből áll, akikkel rendszeresen kéthavonta találkozunk és tapasztalatot cserélünk. Ugyanez jellemző az öregdiák szervezetre és a baráti körre is.

Nemcsak a Nyíregyházi Főiskola problémája ez, megítélésem szerint, hanem ez egy országos probléma a magyar felsőoktatásban. Nem volt meg az a kellő kapcsolat, az eredmények alkalmazásának a lehetősége, mint a jobb gazdasági háttérrel rendelkező nyugat-európai, vagy tengeren túli országokban. Szerintem ez fel fog erősödni, ahogy az ország gazdasági helyzete reményeim szerint erősödni fog. Ez magával hozza azt, hogy nagyobb lesz az igény az együttműködésre a vállalkozások, a vállalatok részéről.

Nyíregyházi Főiskola

SzolgáltatásSzabolcs-Szatmár-Bereg-Nyíregyháza(4400) Sóstói U.b
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió