Cégünk 1992-ben alakult 8 magánszemély és az akkor még nagy megyei építőipari cég, a SZÁÉV törzstőkéjével. Abban a helyzetben '92-ben, mivel a mostani létszámunk 99%-a az akkori SZÁÉV-nél, a Szabolcs megyei ÁÉV-nél dolgozott, kénytelenek voltunk valamilyen választást végig vinni. Természetesen mi úgy gondoltuk, hogy ha eddig az építőiparral foglalkoztunk, akkor ezen a területen kell továbbhaladnunk. Így megalapítottuk a Nyírép Korlátolt Felelősségű Társaságot, ennek 12 éve. Bíztunk magunkban, bíztunk abban, hogy az ország gazdasága fejlődni fog, és hogy a meglévő kapcsolataink, amelyek arra voltak jók, hogy a megbízhatóságunkat, a személyekhez kötődő referenciákat kihasználjuk, gyümölcsözően fognak működni. '93 volt az első gazdasági évünk, és az elhatározásunk, hogy az építést nagyüzemi módon kívánjuk megvalósítani, elindult. El tudtunk jutni oda, hogy meg tudtuk valósítani az első évben azt az árbevételt - akkor 500 millió forint körül volt nettóban -, ami elég volt ahhoz, hogy a cég működéséhez szükséges költségek megteremtődjenek. Akkor még lényegében semmiféle épületünk saját tulajdonban nem volt. 3 – 4 év kellett ahhoz, hogy saját, 1,6 hektáros földterületünk, saját raktáraink és a termeléshez szükséges eszközeink legyenek. Ezzel megteremtettük az alapjait annak, hogy stabil és kiegyensúlyozott gazdálkodást folytassunk.
A létszám az elején még 45 fő volt, ezt aztán természetesen a munkák, a projektek nagysága szerint később növeltük. Az árbevétel az első évben 500 millió forint fölött volt nettóban. Cégünk egészségügyi, szociális, oktatási, ipari létesítmények kivitelezése területén mindent végzett már, és természetesen lakásokat is építettünk. Ezek közül ki kell emeljem azt, hogy legjelentősebb a múlt évben átadott oktatási létesítmények közül a nyíregyházi Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, ez a város szívében fekvő tényleg reprezentatív megjelenésű épület. Emellett számtalan iskolát építettünk Nyíregyházán, illetve a megyében, de óvodákat, bölcsődéket is. Az egészségügyi létesítmények közül kiemelném a nyíregyházi megyei kórház műtőblokkjának rekonstrukcióját, ez közel 1,5 milliárdos munka volt. Ennek a megvalósítása úgy történt, hogy közben működött a kórház, illetve a 13 műtőből 3 blokk, egy-egy kiszolgáló előtérrel, létesítményeivel. Az ipari építmények között meg kell említenem a korábbi Taurusnak nevezett, ma már Michelin gyárat, ahol hangárakat emeltünk. Fehérgyarmaton egy konzervüzem rekonstrukcióját végeztünk. Részben már inkább kereskedelmi jellegű épületként sorolhatnám fel az autószalonokat, a bankokat, bankfiókokat, melyeket létesítettünk vagy átalakítottunk.
Cégünk műszakilag a magasépítés területén igazából professzionista. Nagyon sok megrendelő visszaigazolja ezt, és a látható referenciák is ezt jelzik. A magasépítés területén bármit képes a cégünk megvalósítani. 30 körüli alkalmazotti állományi dolgozó van, akiknek 80%-a műszaki mérnök ember, a 170 fős dolgozói létszám másik része fizikai dolgozói. Ez elsősorban építő mesteri létszámot, kőművest, ácsot, vasbetonszerelőt jelent. A cég felállása úgy néz ki, hogy a szakszerelő ipari tevékenységet tovább versenyeztetve, más cégeknek adjuk ki. Közvetett módon a cég sokkal több embernek ad munkalehetőséget, mint az általam említett saját létszám. Nagyon sok olyan partnercégünk van, akikkel évek óta együtt dolgozunk, de hangsúlyozom, miután nekünk is versenyezni kell a munkákért, az alvállalkozók is természetesen verseny alapján nyernek munkát.
Bízom abban, hogy az európai uniós csatlakozásunk azt fogja jelenteni, hogy ez a régió sokkal több támogatási lehetőséget kap, illetve több forrást nyer, amely keresletet generálhat az építőipar irányában is. Bízunk abban, hogy ez a régió tényleg nyertese lesz az uniós belépésnek. Természetesen egy kis félsz is van bennünk, hiszen megjelentek és megjelennek olyan fejlettebb nyugati cégek, amelyek nyilván nagyobb tőkeerőt tudnak felmutatni. Olyan pályázatokon, ahol esetleg a kiírási feltételek, a kritériumok alapján nagyobb tőkeerő szükséges, ott nem biztos, hogy mi fel tudjuk venni a versenyt velük, de cégünk tudatosan fejlődik és fejleszt. Bizonyos eredménytartalékokat évről évre hagyunk, hogy e téren is erősödjünk. De természetesen ezek a méretek, ezek a léptékek, még nem mérhetőek nyugati mércével, csak hazai viszonylatban számíthatnak esetleg jelentősnek. Cégünk a megalakulása óta azt tűzte ki célul, hogy minőségben a legjobbat produkálja. A piacon, a megyében mi többek között ezért vagyunk a jelentősebb cégek között említett vállalat. Ha egy munkát elvállaltunk, azt megfelelő minőségben készítjük el. Természetesen nem a mi kritikánk a lényeges, hanem a megrendelői visszajelzések, és ezek azok a vélemények, amelyek alapján úgy gondolom, mi megálljuk a helyünket. Több visszatérő megrendelőnk van, ez természetesen számunkra azt mondja, hogy a munkánkkal meg voltak elégedve. A tényleges fejlesztések, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a legkorszerűbb anyagokat tudjuk használni, olyan gépek, eszközök kell legyenek, amelyek felveszik a versenyt a piacon legjelentősebbekkel. Két – három év múlva már éreznünk kell az EU csatlakozásnak a hatását, amely bizonyos építőipari keresletnövekedés alapján magasabb árbevételt s nagyobb nyereséget produkálhat itt a cégünknél. Reálisan optimista hangulatban mondom ezt.