A cégünk közel 13 éve alakult, 1991-ben. Az Alföld Nyomda nyomdatechnikai tevékenységgel foglalkozó munkatársai alakítottak egy céget az Alföld Nyomda segítségével. Később a fejlődés miatt szélesedett a cég tevékenysége, a munkatársak összetétele is megváltozott. Három területtel jellemezhető a tevékenység, első a nyomdagépszerviz: nyomdagépek javítása, telepítése és a nyomdagépekkel kapcsolatos műszaki tevékenység. A második terület a légtechnikai, energetikai terület, amit lassan környezetvédelmi divízióvá szeretnénk átalakítani. Ennek a legfőbb terméke a papírhulladék-elszívó berendezés, ez a nyomdaipar és a papíripar számára készült berendezés. Egyedi termék, Magyarországon rajtunk kívül más nem is gyárt ilyet. Alapvetően nyugat-európai versenytársaink vannak ezen a területen. Teljesen saját erőből fejlesztettük ki ezt a terméket, ezt a tevékenységet. Ami az elmúlt 12 évben Magyarországon ezen a területen épült, azt gyakorlatilag mind mi építettük, mi gyártottuk le. Csupán néhány kivétel van. A harmadik területünk technológiai, kereskedelmi szolgáltatás, ami a nyomdatechnikához kapcsolódik: alkatrészek, segédberendezések, technológiai alkatrészek forgalmazása és biztosítása a nyomda számára. Egy megbízható háttér szeretnénk lenni a nyomdaipari, papíripari és a csomagolástechnikai cégeknek.
Magyarország nyomdaiparának 70 %-a Budapestre vagy környékére épült. 15-20%-ban külföldre dolgozunk, leginkább Ausztriában és Németországban, Szlovákiában, Csehországban, kis mértékben Lengyelországban és Romániában vagyunk jelen. Létszámunk 40 fő felett van, ez megalakulásunk óta állandó. Igazából a hatékonyság növelése, a szakmai színvonal növelése jelentette a fejlődés forrását. Ma már lényegesen 300 millió forint fölött van az éves árbevételünk. Úgy érezzük, hogy cégünket vezető vállalkozásként tartják számon az országban. Azt gondolom, hogy jelentős piaci átrendeződés nem várható az uniós csatlakozást követően. Sok nyomda van Magyarországon, ami külföldi tulajdonban van. Mi azt tervezzük, hogy a tevékenységünk bővülését elsősorban Szlovákia irányába és Lengyelország déli felébe indítjuk el.
A teljesítményünket úgy tudjuk növelni, ha magasabb szakmai tartalmú szolgáltatást nyújtunk a partnereinknek. Arra törekszünk, hogy saját iskolarendszerű képzéssel minél magasabb szintre emeljük a kollégáinknak a felkészültségét nyelvi, hozzáértésbeli, szakmai képzésben egyaránt. Sokat fordítunk arra, hogy megfelelő szintű képzést kapjanak a kollégák. Büszke vagyok arra, hogy az ország legnagyobb Headset nyomógépét az elmúlt évben a mi cégünk telepítette. Ez a világ 3. legnagyobb nyomógépgyártójának a gépe volt. A legtávolabb, ahol dolgoztunk, az Hongkong volt.