Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

Október 6 Gazda Kft

Október 6 Gazda KftBoér ErnőÜgyvezető

A cég neve „Október6” Gazda Kft. 1992.december 16-án alakult. A Kft. alapításában a legnagyobb feladatot idős Szemenyei Sándor vállalta, neki nagyon sokat köszönhet a kollektíva. Összerakta, összefogta, együtt tartotta ezt a csapatot. Ezt mindenképpen szeretném kiemelni. Most is hasznos tanácsaival segíti a Kft. életét. A székhelyünk, 5931. Nagyszénás, Székács major 1. A fő tevékenységünk növénytermesztés, értékesítés, felvásárlás. A növénytermesztésen belül a hagyományos növénytermesztés a domináns, őszi búza, kukorica, napraforgó. Ez később kibővült a csemegekukorica, zöldborsó, őszi káposzta, repce termesztéssel. Közben voltak ilyen növények, mint a mustár, a fűszerkömény, olajretek, cukorrépa. Egy-két éven keresztül termesztettük ezeket a növényeket.

Telephelyünk három telepből tevődik össze. A központi, ahol az iroda, gépműhely, géppark van, ennek közelében az egyes számú szárító, tároló telepünk, és ezen kívül van még egy szárító, tároló telepünk, a kiscsákói. A Kft. megalakulásakor még az iroda épületünk is máshol volt, pár év múlva sikerült úgy alakítani, hogy egybe legyünk. Indulástól kezdve a géppark, műhely itt tevékenykedik. A géppark fejlődött, korszerű modern, nagy teljesítményű gépekkel tudtuk a termelést segíteni. Induláskor hét kombájnnal dolgoztunk, ma már csak hárommal, és ez a nagy teljesítményből adódik.

Két-három erőgépnek a munkáját ma már egy nagy teljesítményű John Deere traktor elvégzi. A két szárítótelep nagy mennyiségű termény befogadására alkalmas, a tárolást is beleértve. Az egyes telepen 4000 tonna terményt tudunk tárolni, a kettes telepen pedig 10000 tonna körül. A létszámunk az alapításkor 25 fő volt, mindenki dolgozott az alapító tagok közül. A létszám változott, jelenleg 37 fő dolgozik. Az árbevételünk nőtt, 6-700 millió forintos árbevétellel rendelkezünk.

Most egy óriási nagy beruházás előtt állunk. Új szárító építésére beadtuk a pályázatot a tavalyi évben, sikerült is elnyerni. Megvan már minden építési, hatósági engedélyünk. Komoly beruházás ez, 100 millió forint feletti nagyságrenddel. A gépparkot, erőgépeket, munkagépeket folyamatosan cseréljük, korszerű, jó állapotú gépekkel tudunk dolgozni.

A növénytermesztésben olyan növényeket szeretnénk termeszteni, amik nyereségesek. A cég alakulása óta maximális fegyelemmel, nagyon jó munkahozzáállással tevékenykedik. Az elmúlt 16 év nyereséges volt. Az „Október6” Gazda Kft. vezetése nevében ki merem jelenteni, hogy a Kft. hozzáállása, stabil állapota a jövőt illetően is bizodalomra ad okot. Az új szárító felépítése, új növények megtalálása a termesztésben, harminc családnak tud munkát adni, és biztos megélhetést a községben.

Október 6 Gazda Kft

MezőgazdaságBékés-Nagyszénás(5931) Székács Major
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió