Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

Orient 21 Kft.

Orient 21 Kft.Papp MihályÜgyvezető Igazgató

A nevem Papp Mihály, én vagyok a cég ügyvezetője és egyben egyedüli tulajdonosa.

Az Orient 21 Futárszolgálat és Kereskedelmi Kft.-t 1998-ban alapítottam.

Idén lettünk 10 évesek. Annak idején a UPS Futárszolgálatnál dolgoztam. Akkor is észlelhető volt az igény, hogy cégek között azonnali kis csomag, – dokumentáció-szállítás történjen, és ezért indítottam el a vállalkozást. Akkor pár megbízónak az igényeit elégítettük ki. Mára már a bank szektor és a médiaipar jelentős részvevőinek nyújtjuk ezt a szolgáltatást. Napi szinten 1000 céget érintünk, ami nemzetközi futárszolgálatoknál is nagy eredménynek számít. 80 fő végzi ezt a szolgáltatást.

2005-ben volt egy nagyobb pályázat, amit megnyertünk. Ez a UPS Magyarországnak volt a operációs pályázata. Budapest és környékén mi vagyunk operatívan a UPS Nemzetközi Futárszolgálat. Mi biztosítjuk a járműveket, futárokat és azokat az elvárásokat, amiket a UPS nemzetközileg elvár. Mi az operatív részleget visszük, a kiszállításáért, a küldemények kézbesítéséért és a feladandó küldemények átvételéért vagyunk felelősek.

Az mindenképpen egy nagy elismerés, hogy a Magyar Nemzeti Banknak mi vagyunk a futárszolgálata. Banki szektorban elég jó referenciának minősült. Pályázatot nyertünk a K&H Banknál, a Raiffeisen Banknál.

Elterjedőben van, hogy futárszolgálatoknál is legyen ISO minősítés. Három éve folyamatosan auditáljuk. A szolgáltatás-végzésünkhöz, - mivel nem gyűjtjük az árut, hanem direkt szállítjuk ki, ezért nagyobb telephelyre nincs szükségünk. A gépjárműparkunk viszont annál nagyobb. Minden futár a cég által biztosított járművel végzi a munkáját. 60-70 eszközzel rendelkezünk, ebben van kis áruszállító illetve kamion is.

500 milliós árbevételünk van, remélem, hogy nem sokára az 1 milliárdot is eléri a vállalkozásunk. 100-150 milliós növekedést tervezünk erre az évre, és úgy néz ki, hogy ez sikerülni fog.

A csomagküldésben jelentős növekedés történt. Jelentős az Interneten való hirdetésünk. A járműparkunk elég jó reklámfelület. Nagyon sok megrendelőnk az autóinkra írt elérhetőség alapján telefonál, érdeklődik utánunk, és veszi igénybe a szolgáltatást, illetve a tíz év alatt szájhagyomány által a partnerek egymásnak a jó hírünket is viszik. Van marketing-osztályunk illetve értékesítésünk, aki próbálja az információt rólunk egyre nagyobb körben szélesíteni.

A szolgáltatás nagyon egyszerű, hiszen A-ból B-be át kell vinni egy küldeményt. Ehhez a munkához egy jó autó, illetve jó városismeret szükséges.

Többek vagyunk a konkurenciánál, és van egy független tanulmány, ahol az Orient 21 a legjobbak között szerepel ebben a szegmensben, így az a fajta rendszer is, amely szerint mi az indulás óta végezzük munkánkat. Egy olyan saját programot használunk, ami tényleg a megrendeléstől a számlázásig fedi le a cég tevékenységét.

Interneten történő kommunikációnk van, tehát innen a csomagkövetést is lehet követni. Az autókban GPS van. Minden olyan lehetőséget, ami technikailag alkalmazható, azt mi folyamatosan frissítjük. A legújabban a futárok közötti GPRS kapcsolattal oldottuk meg a kommunikáció gyorsaságát.

A több éves előny sokkal kifinomultabbá tette ezt a szolgáltatást. Maximálisan erre összpontosítunk, tehát a szolgáltatásnak ezt az „azonnaliságát” próbáljuk megőrizni.

Bízom benne, hogy tíz év múlva is elmondhatom magunkról, hogy az Orient 21 Kft. még mindig a piacon van, és tartja piacvezető pozícióját.

Orient 21 Kft.

Szolgáltatás, KözvetítésBudapest-Budapest(1045) Berni U.
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió