A cégünk, az Ötödik Évszak Kft. télikert gyártására szakosodott, 1991-től vagyunk a magyar piacon. Különlegességünk, hogy a magyar télikert gyártók közül ez az egyetlen olyan cég, amely saját profilrendszerrel dolgozik. Ez egy alumínium profil rendszer az úgynevezett Wintergarten System, röviden WG rendszer. Ez egy függönyfal-rendszer jellegű találmány, a németek találták ki. Németországból sikerült a KNOCH-ot, illetve a gyártószerszámokat, gyártásjogot, egyebeket megvásárolni. Most már azt mondhatjuk, hogy magyar termék, mert mi gyártjuk, csak sajnos nem mi találtuk ki. Ebből gyártunk elsősorban tehát alumínium télikerteket. A magyar piacon igény van egy olcsóbb kategóriájú téli kertre is, ilyet is tudunk kínálni, ez pedig egy műanyag homlokzati rendszer.
Saját gépparkkal, saját üzemmel rendelkezünk, saját embereinkkel gyártjuk, illetve szereljük ezeket a télikerteket, idestova 15 éve. Gyakorlatilag egy 6-8 fős lakatos gárda az, aki az üzemben ezeket a dolgokat gyártja, illetve szereli, és egy 2-3 fős irodai személyzet egészíti ki, amiből egy én vagyok. Én természetes módon minden megrendelésről tudni szeretek, látni akarom, a helyszínekre is kijárok.
Az egész folyamat úgy kezdődik, hogy egy kedves érdeklődőnek eszébe jut valami: pl. van egy terasza, amit nem tud jól használni, mert az időjárás, az eső, vagy valami zavarja, és esetleg azt szeretné lefedni, vagy valami egyéb más okból télikertet szeretne, és megkeres minket, többnyire a hirdetéseink útján találnak ránk. Az internet mostanában nagyon jó erre, a mi címünk: www.otodikevszak.hu. Ezt már azért talán egyre többen ismerik, érdeklődnek a télikert iránt. Mi azt szoktuk javasolni, hogy egy vázlatrajzot, vagy a helyszínről és az elképzelésekről valamiféle információt adjanak, akár egy rajzban, akár egy leírásban, vagy akár telefonon elmesélve, ennek alapján mi igyekszünk valamiféle irányárat megadni. Ha szükséges, akkor természetesen kimegyünk a helyszínre, és magunk megnézzük, mit javasolunk arra a helyszínre, ahhoz az épülethez mi mit tartanánk jónak, de a megrendelő dönti el, hogy végül milyen legyen. Igyekszünk, hogy stílusában a ház jellegéhez valahogy azért illeszkedjen az a télikert, tehát minél ideálisabb helyzetet kialakítani. Ha a megrendelőnk az ajánlatunkat elfogadja, akkor mi az üzemünkben legyártjuk a szerkezetet, utána elvisszük felületkezelni, megkapja a színterezést, a RAL skála szerint bármilyen színben tudjuk szállítani a téli kertjeinket. A helyszínre megérkezik csomagolva ez a felületkezelt anyag, ez a profilrendszer, és ott rakjuk össze, ott már csak a helyi viszonyokhoz adaptáljuk. A műanyag esetében hasonló a helyzet, azt is a saját üzemünkben gyártjuk, és ugyanúgy összerakjuk a helyszínen. Azonban a műanyag homlokzati rendszernek, a műanyag télikertnek is alumínium a teteje, ehhez én, amíg tehetem, ragaszkodom, mert szerintem egy tetőszerkezetnek az alumínium mindenképpen ideálisabb, mint a műanyag.
Több helyen dolgozunk, általában magán megrendeléseink vannak, szerencsére megtehetjük azt, hogy elsősorban ezekkel foglalkozzunk. Nagyon sok télikertünk van, hiszen 15 év alatt, szerintem már sok száz télikertet építettünk, sok elő tetőt, angol aknát, tetőbevilágítót, nyílászárót gyártottunk, gyártunk. Ezek egyedi termékek, itt nincsenek szériák, itt nincs 10 egyforma, de még közel 2 egyformát nem gyártottunk, mert minden helyszín más, mindegyik egyéni szempontok alapján valósul meg. Vannak természetesen projekt jellegű, közületi munkáink is, így pl. a Tesco áruház építése, de más nagy cégeknek is dolgoztunk
Tűnődöm azon, illetve már tettem is lépéseket, hogy a télikert-gyártást egy picikét az árnyékolással kibővíteném. Így legalább az általam gyártott télikertekre, ahol ez igény, ott az árnyékolást mindenképpen szeretném úgy a belsőt, mint a külsőt, magam gyártani, és ez rövidesen meg is valósul. Egy szép nagy bemutatótermet készítünk az üzem tőszomszédságában, egy épületben, éppen azért, hogy megadjam azt a lehetőséget is a megrendelőnek, vagy az érdeklődőnek, hogy ha eljön hozzám, megnézi a télikertet, akár a gyártási folyamatokba is belelásson, lássa azt, hogy megfelelő célgépeken, modern gépsorokon dolgozunk, nem egy dupla garázsban.
15 éve a piacon vagyunk, elég jó referenciákkal, én mindenhol szeretek ott lenni, mindenről szeretek tudni. Az, hogy maga a profilrendszer saját kézben van, ez mindenképpen egy jó áralap. Bízom benne, hogy cégünk még jó ideig a piacon lesz. Sikerült eddig eljutnunk, hogy most már a gépek, a szerszámok, az üzem saját tulajdon, van 1-2 szállító járművünk, ez mindenképpen hozzásegít, hogy remélhetőleg még 15 évig itt lehessünk. A fiam is építésznek tanul, remélem majd rövidesen ő is mellém áll, de nagyon jó irodai kollégáim, illetve üzemvezetőim vannak, megbízunk egymásban. Félszavakból értjük egymást, akár egy helyszínt nem látva is, egy telefonbeszélgetésből én tudom, hogy mi a helyzet, vagy ha gond van, akkor azonnal megoldást találunk. Remélem, hogy a 15 év, amit eltöltöttünk, és hogy eljutottunk eddig, lehetővé teszi, hogy a következő 15 évet is együtt és sikeresen élhessük meg, akár a jelenlegi szintet tartva.