Keresés
ÁgazatokCégnévÁtfogó

PALÁNKAI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ

PALÁNKAI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓPalánkai TiborÜgyvezető Igazgató

1971-ben végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen, fölvettek a mesteriskola negyedik ciklusára, akkor már a nagy Szegedi Tervező Vállalatnál dolgoztam. 1991-ben váltam meg a Szegedi Tervező Vállalattól, tervezővállalattól. A következő évben alapítottam a Palánkai Építész Stúdiót, éppen tavaly volt 15 esztendős a cégem. Mérföldkő volt életemben az a munka, amelyiket magánszemélyként nyertem meg, de az akkori szituációból eredően mégis a régi Szegedi Tervező Vállalatnál kellett megcsinálnom, azonban a második fázisban már magánvállalkozóként tudtam tovább tervezni. Szegeden a Kölcsey utcában található a Külkereskedelmi Bank székháza. Ennek a központi gondolata az volt, hogy az utcán áll mind a mai napig egy nagyon szerény klasszicizáló vályogépület. Az a fotóműterem, amiből a nagy árvizet és más jelentős fényképeket készítettek, ebben a házban működött. A pályázat központi gondolata az volt, hogy tartsuk meg ezt az épületet. A bank - ami tulajdonképpen irodaház, - fő tömegét mögé rejtettem, és a kettő között egy üvegfelület jött létre, amely lebegve fedi le ezt a központi teret, a legfontosabb pénztártermet egy bank életében. A következő ilyen nagyon fontos megbízás egy templom tervezése volt Szentmihálytelkén, itt Szent Mihály arkangyal kiterített szárnyaira próbáltam asszociálni. 2000-ben kaptam meg az Ybl díjat. Több épületnek is szerepe volt ebben, többek között ez az épület, amely Szeged város közepén áll, a Külkereskedelmi Bank és a templom. Tervek is szerepeltek benne: egy családi ház tetőterébe lakótojást kellett elhelyezni. Ez szerepelt benne, mint egészen sajátos hangulatú teresedés a belsőben. Az egyik jelentős munkánk még a mórahalmi rendezvényház. Nagyon izgalmas feladat volt, annak idején állt ott egy olyan épület, - a kultúrház - amely a falunak a legfontosabb épülete volt, mint egy kultúrház mondanánk most. Ezt meglehetősen megcsonkították a '60-as években, sikerült olyan épületet létrehozni, amelyik az eredeti épület hangulatát is megőrzi, és azt mintegy továbbviszi, továbbfejleszti. Van egy központi magja, tere, amelyikre küllőszerűen rágombolódnak a régi és az újabb épületszárnyak. Kistelekre több terv készülőben van Amelyik a közelmúltban megvalósult, és szintén büszke vagyok rá, egy piacépület. Ez az épület egy olyan pozícióban van, hogy túl azon, hogy ellátja a piac funkcióját, egyúttal rendezi is a közvetlen környezetét, összekapcsol bizonyos tereket. Minden ilyen településnek az a vágya, hogy egy saját karaktere, egy saját hangulata legyen. A városvezetés megelégedésére épült föl, minden bizonnyal folytatódik tovább, most a városközpont rehabilitációján dolgozom. Három építészmérnök dolgozik nekem, abszolút aktívan végezzük kölcsönösen a munkát. Föl van építve egy olyan környezet, ahol azok a mérnök kollégák, akikkel együtt dolgozunk, tudok fordulni. Itt néhány gépész elektromos tervező, statikus tervező, körülbelül 10 fő dolgozik. Azt szeretném elérni a magam alkotásaiban, hogy ne legyenek sajátos stílusjegyek, hanem alkotásról alkotásra mindig legyen egy olyan gazdagsága, olyan felfedezni való a műben, hogy fölfedezzék, hogy ehhez valami közöm volt. Ne direkt módon, ne azért, mert már megint van rajta egy olyan jellegzetes tetőidom, van rajta egy olyan oszlopfő. Valamikor 1991. előtt megkeresett Belgrádból, az akkori Jugoszláviából egy építész, bizonyos Ivicza Mladenovic Háromévenként 50 aktív, nagy nevű építészt meghív. Van egy társasági bizottság, ennek Ivicza Mladenovic a lelke. 1991-ben én képviseltem Magyarországot és olyan nevek közé sikerült a világ építészei közül bekerülnöm, akikről én az egyetemen tanultam. 6 évvel előtte a legelső triennáléra nem is hívott meg senkit Magyarországról. A második triennálén Finta József és Makovecz Imre építész kollégák képviselték Magyarországot, a harmadikon pedig én. A múlt esztendőben volt 15 éves a cég, nagyon remélem, hogy lesz még öt év, és még öt év, és még 15 év talán. Úgy érzem, hogy az erőm, a lelkesedésem nem múlik el, sőt egy építész számára, ami nagyon fontos, hogy legyenek rutinok, hogy fölszabaduljon az az érzékenysége, hogy mindig valami újat teremt. De nem kell attól tartani, hogy ez praktikusan nem valósítható meg. Nagyon szeretném, hogy mindazokon a helyeken, ahol már sikerült az épületeimen keresztül a névjegyemet otthagyni, gondolok itt a Mórahalomra, Kistelekre, ott az elkezdett tevékenység, munka tovább tud folytatódni. Úgy tűnik, hogy hozzá tudok járulni ahhoz, hogy Mórahalom egy olyan város legyen, amely saját ízekkel rendelkezik. Most az önkormányzat épületét terveztem, ami meghatározó épület lesz. Nagyon fontosnak tartom, hogy az a bizalmi tőke, amit a megbízói körrel sikerült kialakítani, tovább folytatódik, és mindannyiunk örömére még jó néhány szép épület megvalósításában tudok közreműködni.

PALÁNKAI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ

ÉpítőiparCsongrád-Szeged(6701) Pf.:
Elérhetőség: partnerinfo.EU@partnerinfo.EUKészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával - Copyright © 2003-2011 Siker-Film® Stúdió