Cégünk a Palóc-Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársaság, Észak Nógrádban működik. 25 település tartozik a működési területünkhöz. Hozzánk tartozik Hollókő, Ipolytarnóc, maga Szécsény is.
Ezen a területen 26 élelmiszer jellegű boltot üzemeltetünk. Fő tevékenysége a cégnek a bolti kiskereskedelem. Ezen kívül még mintegy hagyományként foglalkozunk bérfőzési tevékenységgel, és meghatározó az ingatlanok bérbeadása, mint jövedelemforrás. Működésünket meghatározza az a tény, hogy Észak Nógrádban működünk, hiszen a korábbi ipari üzemek megszűnésével, illetve a mezőgazdaság úgynevezett átalakulásával teljesen megváltozott a korábbi munkaerő-piaci helyzet. Jelentős az elvándorlás, ez egy olyan sajátos működési környezetet teremtett számunkra, melyet a kereskedelem szervezésénél mindenképpen figyelembe kell venni. Boltjaink forgalma visszatükrözi az éppen megindult jövedelemforrásokat, tudjuk, hogy mikor van a segélyosztás. A szezontól függően érezzük, hogy jó volt a gomba szezon, hogyan alakult a csiga szezon, és még foglalkoznak bogyós gyümölcsök termesztésével málna, ribizli szezon változásait is érezzük forgalmunkon.
A céget 1999-ben alapította a Szécsényi Egyesült Áfész, jelenleg is többségi tulajdonosa az RT.A területen szervezett fogyasztási szövetkezeti mozgalomnak az örökösei vagyunk. Az Egyesült Áfész 60 éves, de itt Szécsényben erős kereskedő hagyományok vannak, a 20-as évektől kezdve működött a Hangya Szövetkezeti rendszer. Hagyományaink vannak, és az, hogy még megvagyunk annak is köszönhető, hogy igyekeztünk azt a kettős alapelvet megvalósítani, amely a hagyományokra való támaszkodás és a folyamatos megújulás.
Maga a hagyomány a széles szövetkezeti tagság, illetve berögződöttségünk a környék kistelepüléseivel meghatározza azt, hogy a jelenlegi erős kereskedelmi piaci helyzetben is van esélyünk. Sőt azt tapasztaljuk, hogy az alapellátásban főleg ezekben az apróbb falvakban meghatározóak vagyunk és minden jel szerint meghatározóak is fogunk maradni.
Az Európai Uniós csatlakozás hatását nem érezzük, a jelenleg rendelkezésre álló pályázati lehetőségek nem elsősorban a kereskedelem fejlesztését szolgálják. Bár úgy hiszem 2 évvel ezelőtt sikerült pályázati úton a boltjaink hűtőkapacitását növelni, illetve a hűtő berendezések korszerűsítését elérni. A gazdasági minisztérium által meghirdetett pályázat révén valamennyi boltunkban új hűtőberendezéseket tudtunk biztosítani, igazodva az élelmiszer biztonság követelményeihez, ami Európai uniós követelmény. El lehet mondani, hogy boltjaink most már ennek a követelménynek is megfelelnek.
A mi marketing politikánk igazodik ahhoz a tényhez hogy mi gyakorlatilag, egy országos rendszernek a tagjai vagyunk, a Coop rendszernek, amely a régi Áfészekből szerveződött. A kereskedelmi toplistán, országos szinten harmadik negyedik helyet foglalja el ez a rendszer. A marketing és reklám politika nagyrészt központi szervezésen alapul. Az a tény, hogy üzleteink tagjai a Coop üzletláncnak Mini Coop, Coop, és Szupermarket kategóriában meghatározó áruválasztékon. Működésünket nagyban segíti a fényképes szórólapos marketing eszközök igénybevétele, de mint mondtam figyelembe véve sajátosságainkat, kereskedelem politikánkban meghatározó a helyi kapcsolatoknak az ápolása.
Távlati célként mindenképpen fontos a cég jövőjének a biztosítása, szeretnénk a forrásainkat úgy átalakítani, hogy a finanszírozási lehetőségeink bővüljenek. Az európai Unió kapcsán remélünk egy olyan forgalmi lehetőséget, ami a magyar szlovák határ eltűnéséből ered. Én személy szerint is, mivel itt nőttem fel támogatom a régi ipari hidaknak az újjá építését, remélve azt, ha közvetlenebb lesz a kapcsolat, ha újra felélednek azok a kapcsolati rendszerek, amelyek 1945 után szakadtak meg mindenképpen ebből kereskedelmi hasznot remélünk. Dél - Szlovákiának ezt a részét, amivel mi érintkezünk, ha megvizsgáljuk, láthatjuk, itt a környéken nagyobb város nincs. Sokat remélek attól, ha a hidak megépülnek, javul a közlekedés színvonala. Szécsény visszanyeri azt a gazdasági szerepet, amit a Trianoni diktátum előtt gyakorolt. Erre már vannak jelek, hogy ez be fog következni, kereskedelmi kínálatunkkal mindenképpen ehhez szeretnénk alkalmazkodni. Ha a határok szabadok lesznek, elvileg én annak a lehetőségét is megvalósíthatónak tartom, hogy a boltokkal terjeszkedjünk észak felé. Van erre lehetőség, remélem, hogy most már a két ország szabályozó rendszere nagyban közelít egymáshoz, és ezt meg tudjuk valósítani.