A Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Kft. 2005 decemberében alakult hazai magyar tulajdonosokkal, debreceni székhellyel. A megalakulás pillanatában és időszakában két tevékenység volt, amire orientálódott. A főtevékenység a biztonsági szolgáltatás, ezen belül is súlyozottan az élőerős őrzés. Az elgondolásunk és célkitűzésünk az volt, hogy egy nagyon jó, minőség iránt elkötelezett menedzsmenttel olyan szolgáltatást tudjunk nyújtani, ami megalapozza a tekintélyt, megalapozza a Pannon Guard által fémjelzett tevékenységet; és a piac egyik fontos szereplőivé kívántunk válni.
Az első és legdöntőbb feladat a napi tevékenységen kívül a minőségbiztosítási rendszerek kiépítése volt. Ez napjainkra már teljesen integrált módon történt meg, hiszen a 9001-es auditált minőségbiztosítási rendszerünkhöz tudtuk kapcsolni a 14001-es környezetirányítási rendszert is, amely aktuálisan a teljes tevékenységi körünkre kiterjed. Biztonsági szolgáltatásunknak a legfőbb szolgáltatása a személy- és vagyonvédelmi tevékenység, ezen belül napjaikra már 79 -80 megbízásunk van.
A debreceni székhelyűségből megyei és ma már a régión túlmutató megbízásaink vannak, ehhez igazodott értelemszerűen a piaci szereplésünk, árbevételünk; és éppen ennek köszönhetően 2009. év elején hozott döntés alapján augusztus hónapra cégbíróságnál is bejegyzetten a Kft.-ből részvénytársasággá alakultunk. Személy és vagyonvédelmi tevékenységen túl szerepet tudtunk vállalni a takarítási szolgáltatásban. Igények felmérése alapján egy másik tevékenységet is elkezdtünk 2007-ben. A betegszállításnál egy pályázat eredményeként, támogatott szolgáltatásként, 4+1 betegszállító járművel tudtunk a megye területén a betegszállítási tevékenységben szerepet vállalni. Ez év elején egy pályázat keretén belül a közlekedés biztonságát célzó tevékenységet is bevállaltuk. Ez konkrétan a szabálytalanul parkoló járművek elszállítása, rögzítése. Megbízható, jó partnerévé tudtunk lenni a Debreceni Közterület-felügyeletnek.
Irodák, középületek őrzés-védelme mellett az egyik legnagyobb és legkomolyabb megbízásunk e téren a közelmúltban a Fórum bevásárló központ. Különböző önkormányzati objektumok, épületek, szolgáltató-, termelő üzemek, ipari vonatkozású, de a mezőgazdasági vonatkozású üzemek őrzésvédelmét is ellátjuk. Ugyanilyen szerepet tudunk vállalni a mezőgazdasági területek külső őrzés-védelme vonatkozásában.
Napjaikban már be tudtunk és be tudunk vállalni fegyveres őrzésvédelmi tevékenységet is. Több pénzügyi intézmény megbízható, jó minőségű és megfelelő áru szolgáltatását tudjuk ellátni. Ami referenciában nagyon sokat jelent, az a megbízhatóság, ennek olyan bizonyítékát is fel tudjuk mutatni, hogy az irányadó jegyzékben szerepel a társaságunk. Ez egy fokozott nemzetbiztonsági ellenőrzést jelent, ezen harmadik éve szerepelünk; és éppen ennek köszönhető talán az is, hogy az Igazságügyi Palota a debreceni igazságügyi objektumok őrzés-védelmét is ellátjuk. A Feljebbviteli Főügyészség Táblabíróság irányába is ilyen szolgáltató tevékenységet látunk el. Az egyik legújabb megbízásunk Debrecen területén beállított új buszoknak az őrzésvédelme, kísérete.
A biztonsági szolgáltatás egy másik nagyon fontos területének tartom az ún. távfelügyeleti rendszerünknek a kiépítését. Van egy diszpécser központunk 24 órás távfelügyelettel, amihez hozzákapcsoltunk Debrecen területén egy két 24 órás fegyveres járőrt, akik a gyors, hatékony reagálást tudják megvalósítani egy-egy beriasztás esetén. Ez Debrecenen túl lefedettség szempontjából még 14 településen nevesíthető Hajdú Bihar-megyében. A civil biztonsági szolgálatoknak nem kis szerepe van abban, hogy a bűnmegelőzés kérdésében eredmények mutathatók fel egy adott területen, hiszen társaságunk biztosítja a rendezvények jelentős részét Debrecenben és a megye több városában. A legnagyobb léptékű rendezvények a Virágkarneválhoz kapcsolódó rendezvénysorozatok, amikor 150-180 munkatársunk kint van a területen. Társaságunk pályázatot nyújtott be a 2009. évi Észak-Alföldi Régió Minőségdíjára, a Szolnok megyében működő kamara által szervezett ünnepségen átvehette a menedzsment ezt a minőségdíjat.
Vannak terveink a jövőre vonatkozóan is. Szeretnénk szélesíteni a tevékenységi kört is. Nagyon fontosnak tartjuk a munkatársakról való gondoskodást; munkatársainkat saját magunk tudjuk képezni, felkészíteni. További bővítését produkálni a szakmának, hiszen a jogszabály elő is írja. A másik ilyen piacbővítési lehetőség a fontos, nagyobb biztonságot igénylő objektumok őrzésvédelme. Napjainkban adtuk be a NATO Beszállító minősítés megszerzéséhez szükséges pályázatot.
Különböző kiadványaink, cégbemutató anyagaink léteznek, rendszeresen szerepeltünk a helyi illetve a regionális elektromos médiában. Ez egy minőségi cég, minőségi a szolgáltatása és a menedzsmentje, emellett elhivatott, elkötelezett, a szakmája iránt és legyen elégedett a vevő, aki megrendelt tőlünk egy szolgáltatást; legyen elégedett a munkatársunk, aki végrehajtja a szolgáltatást, megvalósítja legyen elégedett a menedzsment, és legyen elégedett a tulajdonos is. Ekkor van olyan kiegyensúlyozott, jó érzés mindenkiben, ami alapján érdemes ezt a munkát, ezt a szolgáltatást igénybe venni, szolgáltatni és visszaszolgáltatást nyújtani.