A Pari Elektronik 2000 Bt. 10 évvel ezelőtt egyéni vállalkozásként működött. Vagyonvédelmi rendszerek telepítésével, szerelésével, forgalmazásával foglalkozunk. Ebben benne vannak a riasztó rendszerek, a tűzjelző rendszerek, a videó rendszerek, sőt klíma, beléptető rendszerek. Ez a fő tevékenységünk.
Kilenc fővel dolgozunk, én vagyok a cégvezető. Egy adminisztratív alkalmazott van, a többiek szerelők. Szerviztevékenységet is folytatunk, kelet-magyarországi területen mozgunk, de Pesten is vannak munkáink, multinacionális cégeknek szintén dolgozunk: országos telephelyeiket is mi szereljük, karbantartjuk. Ilyen például a Friesland Hungária is, dolgozunk az APEH-nek, a Miskolci Bíróságnak, Debrecenben a Vojtina Bábszínháznak, az erőművet csináltuk, a Dutrade Centernek szintén dolgoztunk. Ezeknek teljes körű elektronikai védelme, tehát a beléptetőktől a sorompókon át a videó rendszerig, riasztóig minden a mi feladatunk volt.
Kétszemélyes kis furgonok vannak, ezek a szerviz autók. De az embereimnek is saját kocsijai vannak. Kilenc gémjárművel rendelkezünk, ebből van, amit magánhasználatban is használnak. Mindegyik autóban GPS van, azonnal tudjuk, hogy melyik hol tartózkodik. Mindenkinek mobiltelefonja van, a mai világban ez elengedhetetlen. A legmodernebb kéziszerszámokkal dolgozunk: a Bosch-tól kezdve a Milwaukee-ig, melyek amerikai kéziszerszámok. Csúcstechnológiát kell szerelni, és ezt más szerszámokkal nem nagyon lehet elképzelni, csak szintén csúcstechnológiás szerszámokkal.
Mindenki érettségizett, elektronikai végzettségű mindenki, aki a szerviztevékenységet fojtatja. A speciális képzéseket is elvégezték, úgy mint tűzjelző tanfolyam, riasztós szerelői tanfolyam. Mindenkinek van kamarai igazolványa, tehát tagja a vagyonvédelmi kamarának. Az összes jogosítványa megvan a cégnek, melyek a tevékenység végzéséhez kellenek.
Szinte az elsők között kezdtük ezt a tevékenységet országosan, így egy meglehetősen komoly ügyfélkör jött össze a negyedszázad alatt. Ez köszönhető talán annak, hogy mindig nagyon igyekeztünk kiszolgálni az ügyfeleket. Cégünk mottója, és amit az embereimnek is mindig mondok, hogy minimum azt a szolgáltatást és azt a színvonalat próbáljuk meg az ügyfeleink felé közvetíteni, amit mi saját magunk is elvárunk.
Engem a nap 24 órájában bármikor el tud érni bárki. Számtalan ilyen visszajelzés jött, hogy nagyon meg vannak velünk elégedve. Ha abban a pillanatban nem is tudunk azonnal kimenni, de emberi hangon megbeszélve, segítséget nyújtva kiszolgáljuk az ügyfeleinket. Nagy beszállítóink vannak, akik mindent külföldről szereznek be. Az átfutási idő a határok átjárhatósága miatt lecsökkentek. Az uniós csatalakozás óta Erdélyben is dolgoztunk.
Én azzal lennék elégedett, ha öt év múlva lenne egy saját irodaháza a cégnek, kiszolgáló építményekkel. Gyorsaságunkat, a precizitást, ügyfélcentrikus hozzáállásunkat mindenképpen kiemelném. Nem biztos, hogy mi vagyunk a legolcsóbbak a piacon, de maximálisan megpróbáljuk kielégíteni ügyfeleinket, és lehetetlent nem igazán ismerünk ezen a területen.