Partnerinfo EU

Szabolcsi Halászati Kft.

Szabolcsi Halászati Kft. Radóczi János Ügyvezető

Amikor az ember 5 öt évre visszagondol, akkor erősen szelektálnia kell a gondolatait, hogy tulajdonképpen mi is volt az, ami az elmúlt öt évben jött létre, s mik voltak a fejlesztéseink, mert mi folyamatosan fejlesztünk. A cégünk annyiban nem változott, hogy minden képződött nyereséget fejlesztésre fordítunk. Haladtunk igen sokat, mert azt gondoltuk, hogy bizakodhatunk, egyre jobb lesz az emberek fizetőképessége, s sok halat fognak vásárolni.

Megépítettünk egy kisebb feldolgozó üzemet, egy manufaktúrát, miután a beszállítója vagyunk egy hipermarketnek. Ez tulajdonképpen követelmény is volt velünk szemben. Mi már a feldolgozóban tudunk olyan terméket produkálni bárki részére, iskolák, idősotthonok, vagy korházak részére, ami gyakorlatilag szálkamentes hal, s éppen olyan lehetőségek vannak az elkészítésére, mint minden más halnál, csak még egyszerűbb. Teljesen csontmentesen szállítjuk ezeket, mint egy csirkemellfilé úgy nézhet ki és azt vesszük észre, hogy a korábbi kínálati piacunk kezd kereseti piaccá válni. Ezt a halféleséget igen kedvelik, és igen keresik.

A másik ágazatunk a természetes vízi ágazat igénye szerint egy teljesen új és korszerű keltető üzemet hoztunk létre. Ez annyiból áll, hogy egy modern hőcserélő, oxigénszabályozó berendezést állítottunk be a víz oxigénjének a szabályozására. Illetve ez egy riasztórendszer is, hogyha bármely paraméter amelyik lényeges a keltetés során, csökken, vagy nem jó, akkor jelzi nekünk a gép. Így azt az áldozatos és fárasztó munkát, hogy éjjel-nappal valakinek ott kellett ülni és ellenőrizni a műszereket, ki tudtuk küszöbölni, s így eredményesebbé válik a keltető munka.

Az előnevelés érdekében építettünk négy nagy méretű előnevelő medencét - ez egy földmedence. Egy szabályos alakú tó tulajdonképpen, amelyiket a szakma által tavi recirk néven ismert, módszerrel működtettünk. Ez azt jelenti, hogy a szivattyúkkal folyamatosan, a nagy 100 hektáros tónak a vizét átcirkuláltatjuk rajta, hogy a benne előnevelésre vagy nevelésre került halak mindig friss vizet kapjanak. Így a nevelési eredményeket fokozni tudjuk igen jelentős mértékben.

Fejlesztésünk egy másik része, hogy egy igen magas színvonalú horgásztavat hoztunk létre, ahol a saját előállított halból, illetve a halászatok során kikerült nagy méretű halakból rakjuk össze az állományt. Rendkívül kedvelt, igen komoly nemzetközi versenyek folynak ezen. Fejlesztettünk egyébként egy nagyon komoly halfajtát. Ez a szabolcsi tükrös és a szabolcsi nyurga ponty, államilag elismert fajta már mind a kettő. Miután a pikkelyes halnak az alakja szinte legjobban hasonlít a nyurga pontyéhoz a magyarországi bejegyzett halfajták közül, ezért a horgászok által igen kedvelt, s igen jó piacot hoztunk létre. A pikkelyes hal az, ami most a keletről érkező piaci igényt ki tudja elégíteni, mi ugyanis elsősorban Kelet-Európa irányába szállítunk. Ott a pikkelyes pontyot kedvelik inkább, a tükrös ponty szinte eladhatatlan. Eddig a jelentős mennyiségű növényevő halainkat Észak- Európa irányába, Lengyelország, Észtország felé szállítottuk, mára ez Kelet-, Délkelet- Európa felé, a Balkán, s Kelet-Európa felé történik.

Azzal a gépesítettséggel, amit mi létrehoztunk azért elértük, hogy egész évben tökéletes minőségű halat tudunk a hipermarketek számára biztosítani. Azért ajánlom a mi általunk tenyésztett halakat, mert a mi vizeink rendkívül biztonságosan tiszták. Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Egerben, Gyöngyösön valaki bemegy a Tesco áruházba, akkor a mi pontyunkat találhatja. A kemecsei telepünkön, az a értékesítés központi telepe Nyíregyházától 18km-re. Ott élve és feldolgozottan is megrendelésre szinte bármennyit be lehet szerezni. Rendelkezésre áll főleg a lehalászás időszakában többféle más növényevő és ragadozó hal is, tehát ezekhez is hozzá lehet jutni. Megrendeléseket veszünk fel bármilyen rendezvényre és előállítjuk úgy a halat ahogy a vendég kéri.

Szabolcsi Halászati Kft.

Mezőgazdaság Szabolcs-Szatmár-Bereg-Nyíregyháza(4400) Csillag U.