Cégünk 1989-ben alakult családi vállalkozásként. Kezdetben nem is kifejezetten építőiparral foglalkozott a cég, akkor én még egy másik vállalatnál dolgoztam, később jöttem ide akkor vettük be a profilba az építőipart 1992-.től kezdődően.
Először csak kisebb munkákat vállaltunk, aztán egyre nagyobb és nagyobb lett a cég, egyre több munkát és egyre több megbízást kaptunk. 2005 -re már oda jutottunk, hogy fél milliárd forintos árbevétel körül alakult a cég nagysága. A fejlődés folyamatos volt a kezdetekben még kisebb projekteket, kisebb vállalkozási szerződéseket kötöttünk, aztán ahogy alakult a cég, egyre fejlődött a létszám, úgy egyre nagyobb munkákat is tudtunk vállalni. Az idén már az a szerencse ért bennünket hogy egy konzorciumban sikerült három más salgótarjáni céggel egy 1,5 milliárdos munkát nyernünk, egy öregek napközi otthonát kiviteleznünk jövő év decemberére kell elkészítenünk. Ez azt jelenti természetesen, hogy a fejlődés most még nagyobbat ugrik, mert most van egy elég nagy volumenű munka, ami megfelelő bizonyítást, és lehetőséget is ad nekünk.
A telephelyünket menet közben vásároltuk meg, máshol kezdtük egy másik kisebb telephelyen, de mára már ott tartunk, hogy kinőttük ezt a részt is és megvásároltunk egy jóval nagyobb, 2,5 hektáros területet, ahol aztán a későbbi elképzeléseinket szeretnénk majd megvalósítani. Kinőttük ezt annál is inkább mert menet közben bevettük a kereskedelmet is a profilba, és az építőipari kereskedelemnek az egyik tulajdonsága, hogy elég nagy szabad területe igénye van, és az a terület amit megvásároltunk egy zöldmezős beruházás lesz. A kivitelezés az maradna ezen a telepen, a kereskedést, elvinnénk a másik telephelyre. Nógrád megye kicsit elmaradottabb, mint az ország egyéb része ebből a szempontból is kevesebb beruházás érkezett erre a vidékre, talán most már van lehetőség nagyobb beruházásokat létrehozni, bár ezek inkább infrastrukturális beruházások voltak.
Rengetegen keresnek meg bennünket reklám lehetőséggel, ezeket általában kihasználjuk, és ezekkel élni szoktunk. A munka 90%-ban ide kötődik Salgótarjánhoz és környékéhez, ezért inkább a helyi sajtókban és a helyi hirdetési lehetőségekben látunk fantáziát.
Mindenképpen az előbb említett telephelyünket szeretném megvalósítani az újonnan megvásárolt területen, a dokumentáció elkészült, az önkormányzat építési engedélyére várunk, ehhez majd megpróbálunk pályázni egy kis támogatást is. Ez az egyik fő szempont jelenleg, hogy ezt elérjük, hogy egy nagyobb telephelyünk legyen, és úgy gondolom, hogy viszonylag rövidtávon egy 5 éves intervallumban ez ki is elégít bennünket.