Tóth Zoltán vagyok, cégünk a 1/2 COL Kft. Egy kereskedelmi és szolgáltató kft.-ről van szó. Fő tevékenységi körünk a víz-, gáz-, központi fűtés-szerelés, épületgépészeti kivitelezés. A cégünk egyéni vállalkozásként kezdte működését 1994 augusztusában, 1999-től kft.-ként üzemelünk. A székhelyünk, telephelyünk a 17. kerületben a Bocskai út 69. szám alatt található, jelen pillanatban, egy családi házban. Egy új beruházás van folyamatban, egy családi ház épül, amelynek a pincéje, alagsora úgy lesz kialakítva, hogy a cég oda fog költözni. Ott egy, mintegy 30 négyzetméteres iroda, és egy 60 négyzetméteres kiszolgáló objektum épül még, valamint egy 100 négyzetméteres garázs, és raktár, ahol úgy gondolom, hogy a cég autói és azokat az anyagokat, amelyekkel nap, mint nap dolgozunk, el tudjuk helyezni. A cégnek két tulajdonosa van, a testvérem és én. Mind a ketten épületgépész technikusok vagyunk. 6 dolgozónk van, összesen 8 fős a cég, mi is munkára vagyunk kötelezve, mi is fizetést kapunk a cégtől. Árbevételünk most már harmadik éve meghaladja az évi 100 millió forintot.
Legtöbbet kivitelezett munkáink főleg kisebb családi házak, illetve kisebb társasházakban végzett gépészeti kivitelezések. Pesterzsébeten a Kossuth Lajos utca 31. szám alatt épült egy 98 lakásos társasház, ezen kívül nagyon sokat dolgoztunk a 13. kerület Szent László utca 82-84-86-os társasházakon, ezek mind 29-30 lakásos társasházak, valamint a Kucsma utca 17. szám alatt is készítettük egy 19 lakásos társasház gépészetét. Két cégnek dolgozunk jelen pillanatban, az egyik a Makor Szolgáltató és Termelő Kft., illetve a Photo Hall cégnek különböző gépészeti szerelést készítettünk.
Napkollektoros fűtési rendszerek, napkollektoros melegvíz ellátási rendszerek, illetve geotermikus, geoszolár rendszerek kivitelezésére kezdünk ráállni. A Stiebel Elektron céggel közösen építünk ki ilyen rendszereket, ahol gázenergia nélkül kimondottan csak napenergiával, illetve geotermikus földhőenergiával történik a melegvíz, illetve a fűtés előállítása is. Már van is két ilyen referenciaházunk, mind a kettő a 17. kerületben található, az egyik a Helikopter lakóparkban, a másik, pedig a 17. kerületben, a Hektár utcában.
Több fórumon is hirdet a cég. Bízom abban, hogy sikerül ezeket a célkitűzéseinket végrehajtani, ezzel a napkollektoros és geotermikus fűtési rendszerrel egy olyan piacot találunk a cégnek, amellyel, úgy gondolom, hogy Magyarországon is meg fogjuk találni azokat a megrendelőket, akik tőlünk ezeket a munkákat meg fogják rendelni. És úgy gondolom, hogy ha az energia árak így fognak alakulni, ahogy ezt nagyjából lehet látni, akkor ennek igen nagy piaca lesz, és ebből hosszú távon meg fogunk tudni élni.