A cég alapítása 1984-re nyúlik vissza, ekkor 4 gépészmérnök fogott össze, és mint önálló gazdasági munkaközösség került a cég megalapításra. Ebben a formában egészen 1990-ig folytattuk a működésünket. 1990-ben egy kis tagi változással a cég Kft-vé alakult. A cég elsősorban szemcseszóró berendezések tervezésére jött létre, és ez a mai napig is a cég egyik meghatározó divíziója. 1990-ben a cég 3 fővel alakult át kft-vé, a kezdeti időszak elég nehéznek bizonyult, hiszen piacunk nem nagyon volt, nekünk kellett megtalálni azt a területet, ahol valamilyen formában a termékeinket értékesíteni tudjuk. A tervezői munka, ami korábban meghatározta tevékenységünket, szép lassan átalakult kereskedelmi munkává, illetve folyamatosan mentünk a gépgyártás felé. Itt elsősorban csak gyártatásról lehetett szó, hisz egy bérelt családi ház garázsában kezdtük el a tevékenységet. Rá kellett jönnünk, hogy csak az iparból nem tudunk megélni, hiszen a szemcseszóró gépeket csak az ipar vásárolta fel. Próbáltunk más területre elmozdulni. Egy külföldi kapcsolat révén sikerült a takarmánygyártás közelébe jutnunk. Egy holland granuláló gépeket gyártó cég termékeit próbáltuk Magyarországon értékesíteni, ez a terület már inkább a mezőgazdaságot érinti. Reméltük, hogy talán a mezőgazdaságban nagyobb lehetőségeink lesznek, így visszatekintve úgy tűnik, elképzelésünk jónak bizonyult, hisz a kezdeti granuláló gép ügynökcégből ma már Magyarország meghatározó takarmánygyár-építő cégévé váltunk.
Telephelyünk Kecskeméten a Szent László körúton található, jelen pillanatban a cég létszáma a gyártó üzemmel együtt 52 fő. A cég két alapüzletága, a szemcseszóró-gép gyártás és a takarmányipari gépgyártás mellé, felvettünk időközben egy harmadik üzletágat. Ennek a magyarázata, hogy a szemcseszóró technológiák és a takarmánygyártó technológiák is porképződéssel járó tevékenységek, és mivel a környezetvédelem mindannyiunk számára kiemelten fontos, és hogy a porképződést kezelni tudjuk, ezért minden letelepített technológia mellé nekünk egy porelszívó, porleválasztó rendszert is kell szállítanunk. Az idők során annyira kitanultuk ezt a porelszívó, porelválasztó technológiát, hogy önálló üzletágként is működtetjük.
A két termékkör közt van egy nagy különbség. A szemcseszóró berendezéseket saját konstrukciójú gépekként kezeljük, mérnökeink a legkorszerűbb számítógépes tervezői szoftverekkel dolgoznak, két-, háromdimenziós tervezői szoftvereket használunk, míg a takarmányipari berendezéseknél jelentősebb a beszállított berendezések aránya.
Az európai uniós csatlakozás komoly kihívás volt cégünk számára is, ennek hatására megpróbáltunk a keleti-európai országok felé elindítani export tevékenységünket, Romániát céloztuk meg elsőnek. Azt reméltük, Románia lesz talán Magyarország számára az az ország, ahol piacot nyerhet. Két éve egy céget is alapítottunk Romániában, ennek a cégnek elsősorban az a feladata, hogy a mi termékeinket próbálja Romániában értékesíteni. Az elképzelés nem volt rossz, mert a kezdeti időszak gyengeségei után, ahogy a román gazdaság is egyre inkább fejlődésnek indult, a mi termékeink is egyre szélesebb körben találnak gazdára Romániában.
A tervezés itt történik a mérnöki irodában, a gépészet minden területén felkészült tervezőink vannak, többnyire általános gépészmérnököket alkalmazunk, de az alapképzés alapot ad arra, hogy az itt speciálisnak mondható szemcseszóró, illetve takarmányipari technológia szakmai csínját- bínját alkalmazni tudják. A technológiai, illetve gyártási tervek a mellettünk lévő ipari csarnokban kerülnek legyártásra. A gyártó kapacitásunk nem elegendő teljes mértékben arra, hogy a teljes gyártási igényünket kiszolgálja, ezért a saját gyártás mellett nagyon sok alvállalkozót is foglalkoztatunk mind a gyártás, mind pedig a szerelés, külszerelés és helyszíni telepítés során. A saját gyártó kapacitásunk elsősorban a lemezlakatos megmunkálások, illetve kisebb mértékben a forgácsolási technológiák felé irányul. Célunk az, hogy a termék végső elkészítési munkálatai itt történjenek a telephelyünkön, és a termék kiadása, végleges minőség-ellenőrzése is, ez meghatározza a termék további életútját.
Ma a legszigorúbb környezetvédelmi normáknak is eleget tudunk tenni a porelszívók területén, a berendezések nem nagy karbantartás-igényűek, emiatt szeretik a vásárlóink. Magyarország minden szegletében van valamilyen érdekeltségünk, akár a szemcseszóró gépek, akár a takarmányipari berendezések terén, de ha csak önállóan a környezetvédelmet, a légtechnikát vesszük, akkor azt lehet mondani, hogy Nyíregyházától Sopronig, Miskolctól Pécsig több száz céggel vagyunk kapcsolatban, így olyan nagynevű cégekkel is, mint a Rába, Dunaferr, és említhetnék itt nagy acélszerkezet-gyártó cégeket. A referencialistánk jelenleg kb. 20 oldal.
Mi bizakodóak vagyunk, a cég az 1990-es évek folyamán 10 milliós árbevétellel indult, volt évünk, amikor már túlhaladtuk a 2 milliárdot. Mi azt szeretnénk, hogy ezt a 2 milliárd forint körüli árbevételt stabilan megtartsuk. Ezzel az árbevétellel úgy gondoljuk, hogy a céget stabilan tudjuk működtetni. Mi lehetőséget látunk az export növelésére, elsősorban inkább a kelet-európai országok irányába. Jelen pillanatban komplett takarmánygyárat építünk Szerbiában, és ha ennek a projektnek a jövő hónapban vége lesz, akkor Romániában kezdünk egy új takarmánygyárat építeni, amelyek forintra átszámítva többszáz-millió forintos projekteknek számítanak. Bízunk abban, hogy a környező kelet-európai országok hamarosan uniós tagokká válnak, ez jelentősen megkönnyíti a két ország közötti kapcsolattartást, pl. az árufuvarozás, határátlépés mindennapos dolgait.