Sotus Béla vagyok, az Abwick-Bau Kft. ügyvezető igazgatója. Ezt a céget négy természetes személy alapította 1991ben. Jelenleg már csak építőipari tevékenység szervezésével foglalkozik. Ezen belül a saját létszám ennek megfelelően minimális, három fő, aki menedzserként a cégnél ezeket az ügyeinket intézi, a munkák megszerzésétől annak lebonyolításán keresztül, teljes vertikumban, generál kivitelezéstől kezdve fővállalkozáson keresztül a tevékenységünk nagyon széles körű. Ez alatt a 15 év alatt, amióta a cég prosperál, kiszűrődtek azok a vállalkozók, akikkel érdemes, mind társvállalkozókkal, mind alvállalkozókkal dolgozni. Alapítás óta folyamatosan nő a cég éves árbevétele, ez 2000 után elérte a 100 milliót és most ennek a környékén mozog minden évben az árbevételünk.
Elég jelentős beruházások lebonyolítását végzi a cégünk, a munkák nagy része olyan jellegű felújítási munka, ami mögött állami garancia van. A munkák jó része több éves átfutású, a Bánki Donát SZKJt tudnám erre jó példának hozni, ahol hatodik éve dolgozunk. Ott évi 3040 milliónyi az a felújítási munka, amit elvégzünk. Ezen kívül csarnokok teljes átalakítása, teljes felújítása, európai színvonalú kialakításokat végzünk, a jó kapcsolatok és jó együttműködés alapján. A Budapesti Virágpiac Kft.-nek a Szent László utcában megcsináltunk egy fejépületet. Van egy olyan technológia ez a födémemeléses technológia, amit rajtam kívül nem végez már senki az országban. Ez is egy specialitása a cégnek. Ezzel a födémemeléses technológiával nagyon sok intézmény vázszerkezetét építettük, legutoljára a Fővárosi Gázműveknél három épület is ezzel a technológiával készült a Fiumei úton, ezek megtekinthetőek. Az állami biztosító volt épülete a Róbert Károly krt.-n ami egy ötszintes épület. Összesen kb. 200 épületet építettünk ezzel a technológiával. Átadásra kerül a Bánki Donát Szakközépiskolában egy olyan fényező kabinet, ami egy EUs program keretében a teljes műhely felújításnak egy részét képezi, és olyan szinten került kialakításra és megépítésre, hogy ez várhatóan 810 évig teljesen európai színvonalon biztosítja a gyerekek képzését a fényező szakmában.
Abban bízunk, hogy ez a megbízható állami szféra fennmarad, mint megrendelő, és így egy garantált pénzügyi háttér biztosítása mellett tudjuk produkálni azt az európai élvonalba tartozó igényszintet, amit elvárnak. Próbálunk olyan szakágakat felvenni és egyre nagyobb kapacitással végezni, mint például a nyílászáró cserék, amik nagyon jó irányban haladnak. A jövő évi megrendelés állomány sem kevés, várható, hogy az árbevételünk jelentős részét jövőre ebből tudjuk produkálni. Ha új megrendelő jelenik meg a láthatáron, akkor vannak videó felvételeink, fényképek azokról a nagyobb munkákról, amelyek elkészültek, ezek számítógépre, lemezre vannak mentve, bárhova el tudjuk vinni, be tudjuk mutatni. Azon kívül, ha valaki jobban, mélyebben érdeklődik, akkor ki tudjuk vinni a helyszínre és bemutatjuk neki azt, hogy mire képes a cég, mit tud megszervezni, mit tud lebonyolítani.
Nagyon fontos hogy évek óta nincs egyetlen egy forint sorban állásunk sem, minden kötelezettségünket folyamatosan teljesítjük, és nem tartozik senkinek a cég. Amit elvállalunk azt határidőre, és olyan minőségben produkáljuk, ami elvárható Magyarországon ma. Egyre jobb minőséget próbálunk nyújtani, és csak olyanokkal dolgozunk, akik erre alkalmasak. A határidő betartása, a precízség, és a megbízhatóság az alapelveink. Egyetlen egy megrendelőnk sem járhat úgy, hogy valamilyen zsákutcába kerül velünk. Három éve az ISO 2000-rel is rendelkezünk.
Bízom abban, hogy a 2006os év jobb lesz, mint 2005, a második félévben érezhető, hogy valamilyen fékek működnek, és a megrendelők pénztárcája nagyon lesoványodott. Én bízom benne, hogy jövőre ez a tendencia megfordul, és megfelelő mennyiségű pénz mellett, nagyon sok jó munkát tudunk elvégezni.