Bejelentkezés:
 
 

Budapest - Építőipar > Szellőzés és klímatechnika > A/C Légkondicionáló és Járműhűtő Kft.

VIDEO Homepage Icon  Vissza X Icon
Mosonyi József Ügyvezető
Mosonyi József Ügyvezető

Társaságunk, az A/C Légkondicionáló és Járműhűtő Kft. 1997-ben alakult. Alaptevékenységét illetően járműhűtéssel, légkondicionálással foglalkozik és a hűtéstechnika egy viszonylag keskeny szegmensében dolgozik, ezáltal a tevékenységünk és az ahhoz használt eszközök és feltételek is eléggé speciálisak. A járműhűtés és a légkondicionálás Magyarországon az 1990-es évek elejétől nyert létjogosultságot. Mi 1997-es alapításunkkal tulajdonképpen másodiknak léptünk be ebbe a szakmába, viszont a tevékenységünket szerettük volna oly módon specializálni, amely ezt a feladatkört a legnagyobb hatékonysággal, biztonsággal úgy emberi, mint környezetvédelmi szempontból maximálisan kielégítő módon látja el. Ezt az eljárást úgy nevezik, hogy locking csőkötési eljárás. Az eljárás a hűtőberendezések csővezetékeinek összekötésére irányuló speciális rendszer, amit az 1970-es évek végén Amerikában a NASA mérnökei fejlesztettek űrhajózási célokra. Ez az eljárás kiválóan alkalmas ezeknek a kifejezetten tűz- és robbanásveszélyes hűtőközeg töltetű berendezéseknek, legyen az épület, klíma berendezés, vagy háztartási hűtőszekrény, hűtőpult, a javításához, szervizeléséhez, mivel ez az eljárás nem jár semmiféle hőbehatással. A tűzveszélyt, a robbanásveszélyt eleve kiküszöböli. Környezetvédelmi szempontból pedig azért jelentős, mert 100% biztonsággal el lehet végezni bármilyen csőkötést a hűtőberendezésen. A locking eljárás egy acél dobozban elhelyezett szerszámokkal és megfelelő méretű kuplungokkal 15-20 kg cipelésével kivitelezhető. Három fontos szempontnak kell megfelelnie egy ilyen modern eljárásnak. A biztonság az első kérdés, a tűzveszély és a robbanásveszély kiküszöbölése. A másik az, hogy fizikai erőkifejtést ne igényeljen az alkalmazása, a harmadik a környezetvédelem. Ezt az eljárást, akár a környezetet, akár a személyes biztonságot tekintjük, mindenféleképpen az élvonalbeli technológiák közé kell, hogy soroljuk. Ajánljuk azoknak a kollégáknak, akik háztartási hűtőgépeket szerelnek, javítanak, karbantartanak, ajánljuk azoknak, akik split klímaberendezéseket építenek és telepítenek, ajánljuk azoknak is, akik ipari hűtőberendezés technológiai szerelésével foglalkoznak. Itt a csővezeték szerelésen túlmenően a hőcserélőknek a javítására is ezzel az eljárással lehet módot találni, e téren egyébként már mi is több tapasztalattal rendelkezünk.

A cégünk egy 1500 négyzetméteres telken elhelyezett, kb. 300 négyzetméteres üzemcsarnokban dolgozik, weblapunk jelen pillanatban készül és rövidesen, 1-2 hónapon belül az is megtekinthető, amin természetesen ezt a technológiát, és mindazt a tevékenységet, amit mi folytatunk, részletesen bemutatjuk. Valójában mi a locking eljárás magyarországi megismertetésének feladatát tűztük ki célul. Egyre jobb és egyre praktikusabb szerszámok kerülnek forgalomba, amelyek a munkavégzés megkönnyítését, szakszerűbbé, praktikusabbá tételét jelentik. Minőségi változásokra van szükség, amit számunkra folyamatosan biztosít egy németországi cég, amely intenzív fejlesztéseket végez e területen.

Akit ez a technológia érdekel, aki fantáziát lát benne, és remélem, hogy sokan vannak ilyenek, azok keressenek meg minket! Biztosítani tudjuk őket, hogy bármilyen feladathoz, bármilyen komplikált is legyen, megfelelő műszaki segítséget, szolgáltatást tudunk biztosítani, és bízunk abban, hogy ez egyénileg és társadalmilag is feltétlenül előremozdítja a hűtéstechnikai szakma eddig elért eredményeit.

A/C Légkondicionáló és Járműhűtő Kft.
1149 Budapest, Pósa Lajos u. 3.
Tel.: +36 1/363-0600
Homepage Icon Interview Icon  Vissza X Icon