A Varga és társai BT. 1991 decemberében alakult. Székhelye Budapest XI. kerület Regős utca 7, telephelye XI. kerület Temesvár utca 19-21-ben található. A társaság épületgépészeti szereléssel és hozzátartozó szakipari tevékenységgel foglalkozik. Ezen belül víz-, csatorna-, központi fűtés-, szellőzés-, klímaberendezések szerelése, és a hozzájuk tartozó szakipari munkák elvégzésével foglalkozunk. Elsősorban közintézményeknek, vállalkozásoknak, kórházaknak, önkormányzatoknak dolgozunk. A tevékenységhez szükséges szállító eszközökkel, szerszámokkal és felszereléssel rendelkezünk, telephelyünkön található a raktárunk és az irodánk is, ahol tevékenységünk háttérmunkáit tudjuk végezni.
Dolgozóink 90%-a szakmunkás. A társaság megalakulása óta tulajdonképpen csak létszámbővítést végeztünk. Már alakuláskor rendelkezésre állt az a szakmunkás gárda, amelyik akkor már 10 éve együtt dolgozott. GSK cég részére Gödöllőn raktárbázis fejlesztést, üzemgépészeti szerelés egy részét végeztük tavaly. Dolgoztunk a Ferihegyi repülőtér 2–es terminálján. Jelenleg is dolgozunk az Egis Gyógyszergyár egyik üzemépületének átépítésén, dolgoztunk a Richter Gedeon Gyógyszergyárban tavaly, de pl. szereltük tavaly a Parlament Munkácsy termének klímaberendezését is. Ezenkívül Szigetszentmártonban az önkormányzat számára lakóépületet szereltünk, különböző kórházakban bővítéseket, átalakításokat végzünk. Jelenleg az Egis Gyógyszergyárban dolgozunk, ahol az üzemépület bővítésének munkáit végezzük. Továbbá Németországban München mellet végzünk hasonló tevékenységet önkormányzatoknak, de dolgozunk a BMW gyárban is, ott éppen szakipari festést végzünk. A szakma jellegének megfelelően elsősorban a korábbi projektek alapján keresnek meg bennünket, hirdetésekkel különösebben ebben a tevékenységben partnereket nem szerzünk.
Alapvető változást a csatlakozás a mi cégünk életében nem jelentett. Korábban is dolgoztunk, 1999 óta, Németországban, s ezt a tevékenységet most is végezzük. Jövőbeli tervünk, hogy szeretnénk tevékenységünket stabilizálni, tovább fejleszteni, és amennyire a piac adja a volument bővíteni, pillanatnyilag ilyen elképzeléseink vannak. Amilyen tevékenységet végeztünk, és amit végzünk, javítási munkákra minimálisan kerül sor, ami munkát elvégeztünk a szavatossági határidőn túl is. Biztosítani tudjuk, hogy a berendezés, amit szereltünk, az működni fog. Szeretnénk természetesen piaci részesedésünket növelni, ehhez természetesen az ország sikere is szükséges, önmagunkban mi bármit szeretnénk, a gazdaság fejlődése nélkül nem megy. A gazdaság fellendülésében bízom, és ezzel együtt szeretnénk mi is fejlődni.